Sajóvámosi Művészeti Staféta
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pontos idő
 
Támogatóink

Sajóvámos Község Önkormányzata

Szépírók Társasága

 
Böszörményi Gyula - 2009.08.28.

 

2009. augusztus 28-án (pénteken) 18 órától Böszörményi Gyula József Attila-díjas író (a közkedvelt Gergő-sorozat szerzője) volt a Sajóvámosi Művészeti Staféta legutóbbi vendége!

 

 Beszélgetésünk során ejtettünk szót Michael Jacksonról, a Simpson családról, Sajóvámosról, Miskolcról, Tiszakécskéről és Budapestről, arról, hogyan kell romantikus regényeket írni, és hogy mit csinál valójában, aki szappanoperához ír párbeszédet.

Aztán kiderült, hogy melyik a fontosabb: egy üveg vodka vagy egy jó könyv, és hogy Magyarország többször el fog tűnni, de aztán persze mindig előkerül.

 

 

 Rendezvényünk híre felkerült a Szépírók Társasága

és az Új Könyvpiac weboldalára is.

(Katt a képekre!)

 

 

Böszörményi Gyula (korábban Robin Mash írói álnév alatt is, Miskolc, 1964 – ) magyar író, újságíró. A Gergő-sorozat írója. Ifjúsági, sci-fi és fantasy regényeket, novellákat ír, amelyekben különleges mitológiai, népmesei elemeket használ fel. Esszékötetei is ismertek, valamint színpadi, rádiós és televíziós munkái is jelentősek.
A Gergő és az álomfogók című meseregényével lett országosan ismert 2002-ben. A Gergő-sorozat második kötete (Gergő és a bűbájketrec) 2003-ban Magyarországon az év sikerkönyve lett. Ugyanebben az évben a Gergő-regények megkapták az IBBY-díjat az Év Legjobb Gyermekkönyve kategóriában, és a Körtemuzsika-díjat is. A szerzőt 2007-ben József Attila-díjjal és a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének különdíjával tüntették ki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kétéves korában izomsorvadásos betegség támadta meg. Ennek következtében súlyos mozgássérült lett. Mivel családja is széthullott körülötte, egészségügyi gyermekotthonba került, ahol éles, nyílt szellemmel töltötte mindennapjait értelmi fogyatékos társai között.
Tizenévesen kezdett el írni. A 80-as évektől cikkei, glosszái és novellái jelentek meg az Élet és Irodalom, Emberhalász, Debreceni Napló, Magyar Ifjúság, Ifjúsági Magazin és más folyóiratok hasábjain.
1986-ban megalapította a Mozgássérült Eszperantisták Levelező Körét, és két éven át vezette. 1989-ben elvállalta az erdőkertesi Sci-fi és Fantasy Klub vezetését. 1990-ben a Magyar Televízió „Nagy Élet” címmel csaknem egyórás dokumentumfilmet forgatott vele [rendező: Gábor Péter, melyet a németországi művészmozikban, mint „híradófilmet” vetítettek. Azóta számos nyomtatott sajtó- és televíziós interjú készült vele. 1992-ben megalapította a Szertelenek amatőr színjátszó csoportot, amely 1993-ban megnyerte a Nemzetközi Amatőrszínjátszó Fesztivált.
1997-ben beválogattak az Élet és Irodalom legjobb novellistáit közlő antológiába. 2002-től a Magyar Hírlap rendszeresen közli publicisztikáit.
Müller Péter Sziámi ösztönzésére kezdett el gyerekeknek írni. A Gergő és az álomfogók megírásához a budapesti Sziget Fesztiválon szerzett élményei is hatással voltak rá. 2003-ban feleségével, Cséplő Noémival megalapították az Álomfogó Varázslat „táv-bűbájosképző” levelező iskolát gyerekeknek és felnőtteknek, melynek célja az általános műveltség, hagyományőrzés és olvasásra-nevelés elősegítése.
Az utóbbi években a következő televíziós riportfilmekben szerepelt:
2004: a Duna Televízió egyórás riportfilmje (Tálentum sorozat, Zsigmond Dezső rendezésében)
2005: a Magyar Televízió riportfilmje az Akiktől tanulni lehet című sorozatban, Szenes Andrea produkciójában


2006: a Magyar Televízió riportfilmje a Hátrányból előre című sorozatban, Szenes Andrea produkciójában.
Gergő-sorozat 

Legismertebb művei a Gergő-sorozat meseregényei:
Gergő és az álomfogók, Magyar Könyvklub, 2002
Gergő és a bűbájketrec, Magyar Könyvklub, 2003
Gergő és a táltosviadal, Magyar Könyvklub, 2004
Gergő és az álomvámpírok I., Jonathan Miller Kiadó, 2005
Gergő és az álomvámpírok II., Könyvmolyképző Kiadó, 2006
2007-ben jelent meg a Gergő és az álomfogók német fordítása Julius Bessermann szerzői névvel (Julius Bessermann: Greg und die Traumfänger, Schenk Verlag, Passau).
Ugyanebben a világban játszódik a háromkötetes Zsófi-sorozat:
Zsófi és az elnévtelenedett falu, Jonathan Miller Kiadó, 2005
Zsófi és a boszorkánypláza, Jonathan Miller Kiadó, 2005
Zsófi és a Dalnok, Könyvmolyképző Kiadó, 2008
A Gergő-regények egyik szereplőjéről szóló háromkötetesre tervezett sorozat kötetei:
Monyákos Tuba a Lidérc Árvák Fészkében, Könyvmolyképző Kiadó, 2007
Monyákos Tuba és a csatornalidércek, Könyvmolyképző Kiadó, 2008
Ezen regények is a Gergő-sorozat világában játszódnak:
Rúvel hegyi legenda (felújítás), Beholder Kiadó, 2005
A bolhedor lovagjai, Beholder Kiadó, 2007

 Művei 

 

Önálló kötetei:
Kucó – kisregény, Mandátum Kiadó 1991
Aids kommandó – regény, Totem Kiadó 1995
Árnyéktalanok – fantasy regény, Cherubion Kiadó 1996
Hullámok hátán – regény, Seneca Kiadó 1997
A szerelem hatalma – regény, Seneca Kiadó 1998
Kucó-Villamostangó – kisregények egy kötetben, Seneca Kiadó 1997
Adjátok vissza a gyermekemet – regény, Halász és Fia Kiadó 1999
Rúvel hegyi legenda – fantasy regény, Beholder Kiadó 2000 (Harby Riann néven)
A bolhedor lovagjai – fantasy regény, Beholder Kiadó 2001 (Harby Riann néven)
Gergő és az álomfogók – meseregény, Magyar Könyvklub 2002
Kárhozottak háza – regény, Kalandor Kiadó 2003
Dávid Király asszonya – regény, Magyar Könyvklub 2003
Fiókszavak – esszékötet, Szabad Föld Kiadó 2003
Gergő és a bűbájketrec – meseregény, Magyar Könyvklub 2003
Gergő és a táltosviadal – meseregény, Magyar Könyvklub, 2004
Gyerekasztrológia – népszerű ismeretterjesztés, Jonathan Miller Kiadó, 2004
Ütközet a Meridim fölött – sci-fi, Inomi Kiadó, 2005
Zsófi és az elnévtelenedett falu (Zsófi I.) – Jonathan Miller Kiadó, 2005
Zsófi és a boszorkánypláza (Zsófi II. – Jonathan Miller Kiadó, 2005
Gergő és az álomvámpírok I. – Jonathan Miller Kiadó, 2005
Rúvel hegyi legenda (felújítás) – Beholder Kiadó, 2005
Kerekalma mesék (CD melléklettel-Alma zenekar) – Ciceró Könyvstúdió, 2005
Az elveszett történet (Jonatán I.) – Könyvmolyképző Kiadó, 2006
Gergő és az álomvámpírok II. – Könyvmolyképző Kiadó, 2006
A Gutenberg lovagrend (Jonatán II.) - Könyvmolyképző Kiadó, 2007
Monyákos Tuba a Lidérc Árvák Fészkében (Monyákos I.) - Könyvmolyképző Kiadó, 2007
9…8…7... (Rémálom könyvek I.) - Könyvmolyképző Kiadó, 2007
A bolhedor lovagjai (felújítás) - Beholder kiadó, 2007
Zsófi és az ősboszorkány (Zsófi I, II újra, és Zsófi III.) - Könyvmolyképző Kiadó, 2008
6...5...4... (Rémálom könyvek II.) - Könyvmolyképző Kiadó, 2008
Árnyvadászok (Jonatán III.) - Könyvmolyképző Kiadó, 2008
Monyákos Tuba és a csatornalidércek (Monyákos II.)
Novellák antológiákban:
Birodalmi osztag – Birodalmi osztag, Inomi Kiadó, 2004
A hipertér vándorai – Jó éjt, kapitány!, Goblin Kiadó, 2005
Az Evolvens kalózai – Vörös kendővel válladon, Graal Könyvek Kiadó, 2005
Imák és kételyek könyve – Ima, Barrus Könyvkiadó Kft., 2005
Rádiós munkák:
„Külsős íróként” a Magyar Rádió Gyermekosztálya – Miska bácsi levelesládája, és Szentmihályi Szabó Péter interaktív hangjátéksorozata.
A Kucó-ból a Magyar Rádió hangjátékot készített, amit azóta többször sugároztak Müller Péter Sziámi rendezésében, Kaszás Gergő színművész előadásában.
Televíziós munkák:
Űrgammák – 160 részes tévésorozat - forgatókönyvíró (1995)
Barátok közt produkció - forgatókönyvíró (2000)
Álomlátók - gyermekfilm, forgatókönyvíró (2008)
Színpadi munkák:
A Komédium Színház öt éven át játszotta a Kucó című monodrámáját Kálloy Molnár Péter szereplésével, Radó Gyula rendezésében. A darab 2003-tól havi négy előadással vendégszerepelt a Szegedi Nemzeti Színházban is. Szintén 2003-ban Erdélyben nagy sikerű turnén vett részt az előadás. 2006-ban a darabot meghívták az Edinburgh-i Fringe Fesztiválra. (A hatvan éves színházi fesztivál történetében ez volt az első magyar nyelvű darab.) 2006 szeptemberétől az Új Színház tartja műsorán.
Egyéb munkák:
Az Appaloosa Corp. amerikai szoftvercég megbízásából az Ecco II. című számítógépes játék szövegeit írta.

 

Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Böszörményi_Gyula

 
Naptár
2023. Március
HKSCPSV
27
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2008-02-19
 
Médiatámogatónk
 
Ajánlott oldalak

Magvető Kiadó

Kalligram Kiadó

József Attila Társaság

Bárka online

Litera

Jelenkor Irodalmi és Művészeti folyóirat

A Mozgó Világ honlapja

A Vörös Postakocsi online

Petőfi Irodalmi Múzeum

Írók a Teraszon

Prae.hu

műút - irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat

Élet és Irodalom

 

 

 

Könyvkolónia

Látó

 

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77