Sajóvámosi Művészeti Staféta
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pontos idő
 
Támogatóink

Sajóvámos Község Önkormányzata

Szépírók Társasága

 
Láng Zsolt (2010.09.10.)

Kossuth Közösségi Ház, Sajóvámos, 2010. szeptember 10. (péntek) - 18 óra.

A Sajóvámosi Művészeti Staféta következő vendége: Láng Zsolt író, a marosvásárhelyi Látó folyóirat szerkesztője.

Beszélgetőtársa: Mester Béla filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének munkatársa.

 A rendezvény ingyenes, a helyszínen kaphatók lesznek Láng Zsolt könyvei.

Estünkről rövid beharangozó olvasható a következő weboldalakon:

 

Láng Zsolt

1958-ban született Szatmárnémetiben.1982-ben mérnöki diplomát szerzett a kolozsvári Műegyetemen. Tanulmányai után hét évig helyettesítő tanárként dolgozott több Szatmár megyei faluban. 1990-től a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője, azóta él Marosvásárhelyen. Az 1992-től beindult Éneklő Borz hangos irodalmi folyóirat alapító szerkesztője. 2002 nyarától a németországi DAAD ösztöndíjjal egy évig családjával Berlinbe költözött. 2003 áprilisától ír a transindex.ro internetes honlap Holt Költők Társasága című rovatába.

Művei

  • Fuccsregény (novellák). Kriterion, Bukarest, 1989.
  • Csendes napok (elbeszélések). Jel, Kolozsvár, 1991.
  • Perényi szabadulása (regény). JAK-Pesti Szalon, Budapest, 1993.
  • A Pálcikaember élete (novellák). Polis-Kriterion, Kolozsvár, 1994.
  • Hányan mentek piripócsra? (esszék). KOMP-PRESS – Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 1995.
  • Az ég madarai. Bestiárium Transylvaniae I. (regény). Jelenkor, Pécs, 1997.
  • A tűz és a víz állatai. Bestiárium Transylvaniae II-III. (regény). Jelenkor, Pécs, 2003.
  • A szomszéd nő (elebeszélések). Koinónia, Kolozsvár, 2003.
  • Berlinév (esszék, napló). Koinónia, Kolozsvár, 2004.
  • Itthonév (esszék, napló). Koinónia, Kolozsvár, 2005.
  • Kovács Emma születése és más elbeszélések. Koinónia, Kolozsvár, 2006.
  • Játék a kriptában (3 dráma: A Rúkmadár; Játék a kriptában; Télikert). Koinónia, Kolozsvár, 2007.
  • Tója vagy tottja? – „a” „romániai” „magyar” „irodalom” „története” (esszék). Koinónia, Kolozsvár, 2008.

Díjai

  • A Soros Alapítvány Ady Endre díja (1999)
  • Déry Tibor-díj (2003)
  • A Romániai Írószövetség díja (2003)
  • Márai Sándor-díj (2005)
  • József Attila-díj (2005)
  • Alföldi-díj (2005)
 
Naptár
2026. Január
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2008-02-19
 
Médiatámogatónk
 
Ajánlott oldalak

Magvető Kiadó

Kalligram Kiadó

József Attila Társaság

Bárka online

Litera

Jelenkor Irodalmi és Művészeti folyóirat

A Mozgó Világ honlapja

A Vörös Postakocsi online

Petőfi Irodalmi Múzeum

Írók a Teraszon

Prae.hu

műút - irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat

Élet és Irodalom

 

 

 

Könyvkolónia

Látó

 

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL