2009. január 29-én 18 órától Bartis Attila volt a Sajóvámosi Művészeti Staféta vendége!
Rendezvényünk felkerült a Szépírók Társaságának honlapjára,
a Litera irodalmi portálra
és a Borsod Online-ra is.
Az esten Bartis Attila A kéklő pára, A Lázár-apokrifek és A nyugalom című köteteiből olvasott fel.
Közben kicsit beszélgettünk is.
Az est felkonferálásában Izrók Daniella segédkezett.
És külön köszönet illeti Lipták Istvánnét (Magdi nénit), a világirodalmi mércével mérve is felejthetetlen pogácsáiért!
Bartis Attila Erdélyben, Marosvásárhelyen született, apja Bartis Ferenc költő. Családjával 1984-ben költözött Budapestre, amikor apját megfosztották román állampolgárságától. Huszonhét évesen jelentette meg bemutatkozó regényét, A sétát. három évvel később jelent meg novelláskötete A kéklő pára címen. Eddigi legnagyobb sikerét A nyugalom című, 2001-ben megjelent regénye szerezte számára. Ez alapján írta meg Anyám, Kleopátra című drámáját, amelyet 2003-ban mutattak be a Nemzeti Színházban Garas Dezső rendezésében, Udvaros Dorottya főszereplésével.
Dolgozott újságíróként is, egy évig írt tárcákat az Élet és Irodalom című folyóiratnak. Itt megjelent írásait A Lázár apokrifek című kötetében adta ki.
Könyveit több nyelvre lefordították. Fotóművészként fényképei számos kiállításon vettek már részt.
A nyugalom című regényéből Alföldi Róbert rendezett filmet, melyet 2008-ban mutattak be (Nyugalom).
Ösztöndíjak
Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj, 1995
Soros irodalmi ösztöndíj, 1996
NKA irodalmi ösztöndíj, 1997, 1999, 2003
Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj, 1998, 1999, 2001
Hajnóczy Péter irodalmi ösztöndíj, 2000
Örkény István drámaírói ösztöndíj, 2002
Szolnoki Szigligeti Színház drámaírói ösztöndíja, 2005
Literarisches Colloquium Berlin irodalmi ösztöndíja, 2006
Varsói Magyar Kulturális Intézet alkotói ösztöndíja, 2006
DAAD irodalmi ösztöndíj, Berlin, 2007
Díjak
Déry Tibor-díj, 1997
Márai Sándor-díj, 2002
József Attila-díj, 2005
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, 2006
Művei
A séta
JAK - Balassi Kiadó, 1995
A sétáknak gyógyereje van. Már-már varázs. Egy erős séta évekkel hosszabbíthatja meg a sétálók, sőt, a helyszín életét. Ilyen értelemben A séta nemcsak regény, hanem séta is. Gyógyerő. A betegség pedig nem más, mint a hanyatlás. A hanyatlásról és a hanyatlás ellen szól A séta. Volt hajdan egy birodalom, melynek a romjain élünk. Aranykora ezüstkor volt, ezüstkora vaskor. Pusztulása látszólag végleges, tárgyai ránk maradtak, emberei majdnem mindig meghaltak. Emberei voltak Freud, Kafka, Hitler, Bartók. De mit mond így együtt e négy leghíresebb? Semmit. Tárgyaik voltak legyezők, felöltők, pisztolyok, zongorák. Alig több, mint a semmi. De elég négy fürdőhely neve, és azonnal előttünk van egy birodalom Marienbadtól Tusnádig és Abbáziától Ó-Tátrafüredig.
A séta egyik színtere fürdőhely, de nem a fürdőhelyek aranykorában, hanem jóval később, valamikor 1968 és1992 között. Bartis Attila nemzedékének gyerekkorában haltak meg sorra azok, akik még látták az ezüstkort. A késő műanyagkor írója most illendően eltemeti őket.
A séta talán az első regény, amely megteszi ezt a gesztust. Főszereplőjén kívül szinte mindenki idős ember.Bölcs semmittevésben, visszavonultan élő öreg aranyifjak a fürdőhelyeken, vagy öreg tárgyakon öreg szerszámokkal dolgozó bölcsek. A séta az ő szomorú, de csodálatos történetük is. Csakhogy a hanyatlás közelről rothadás. A ruhák elmállnak, a csónakok elkorhadnak, a forradalmárok eljönnek, gyilkolnak. Az írók pedig kénytelenek leírni a mocskot. Bartis Attila regényének a titka, hogy szép. Pedig az idáig felsorolt nosztalgikus díszletek csak díszletek. Magáról a történetről semmit nem árultam el. Az a regény.
Kemény István
A kéklő pára
(...) Bartis Attila karizmatikus író. Ezen kívül - ha a történelemből nem nyomtalanul fog kiesni a kommunizmus negyven éve - megírta a magyar irodalom egyik halhatatlan novelláját: Károly avagy az irodalom története. Ha nyomtalanul esik ki, akkor sok minden más is ki fog esni. Akkor nemigen lesznek majd válaszok az ilyen kérdésekre: Mi volt a kommunizmus? Mi volt a román kommunizmus? Mit jelentett a díszmagyar Romániában a kommunizmus alatt? Mi volt az, hogy besúgó, és mi köze volt a díszmagyarhoz meg "ehhez a nyomorúságos román időhöz"? Mi volt az, hogy Marosvásárhely? Mi volt az, hogy vendégbarátság? Miféle morál tette természetessé, hogy egy család öt és fél évre befogadjon egy vadidegent? És így tovább. Az egy más világ lesz. Akkor a Károly... csak egy lesz azok közül a novellák közül, amik egy könnycseppel jobbak a tökéletesnél. (...)
Az irodalmat rendszerint elrontja, ha az irodalomról szól. A Károly avagy az irodalom története a ritka kivételek egyike. Az alcím nem kevesebbet ígér, mint hogy ebből a novellából - mintegy mellékesen - megtudhatjuk az irodalom értelmét. És megtudjuk. A legutolsó mondatnál nem lehetne tisztábban, fehér-feketébben kimondani, minek is ír az író: "Mit segíthetek? - kérdeztem, de Károlynak elfogytak a kettesei, a nővér sem akart több pénzt adni egy bolondnak, és már csak annyit hallottam, hogy: kérlek, írjál..." Igen, ezért ír az író: mert tartozik ennyivel egy bolondnak.
Kemény István
A nyugalom
Magvető Kiadó, Budapest 2001
Anya és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az ember. Tizenöt éve a lábát sem teszi ki a lakásból. Szorong, retteg, gyűjtögeti disszidált lánya leveleit és árgus szemekkel figyeli íróvá lett fia minden mozdulatát. És miközben odakint szép lassan összeroskad egy politikai rendszer, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a fiú immár sose fog szabadulni e gyűlölet és szenvedély szőtte hálóból. Még akkor sem, amikor az egy éjszakás, satnya kis kalandok után egy nap a Szabadság hídon találkozik Fehér Eszterrel…
Anyám, Kleopátra
Bemutató: Nemzeti Színház, Stúdiószínpad, 2003
Rendező: Garas Dezső
Tragédia két felvonásban
Utolsó előadás: 2006. május 13.
(Játszódik Budapesten, a kilencvenes évek elején,
valamint Weér Andor álmaiban és emlékezetében.)
Ősbemutató: 2003. február 28-án, este 7 órakor
Utolsó (54.) előadás: 2006. május 13.
Anya, Weér Rebeka, hajdani színésznő Udvaros Dorottya
Andor, Rebeka fia, író Fekete Ernő m.v.
Judit, Rebeka lánya, emigrált hegedűművész Tóth Auguszta
Eszter, Andor szerelme Szávai Viktória m.v.
Jordán Éva, szerkesztőnő, Andor szeretője Csoma Judit
Taxis Pécz Ottó
Orvos Újvári Zoltán
Fenyő elvtárs Blaskó Péter
Díszlet: Kentaur Jelmez: Bartha Andrea
Zene: Vajdai Vilmos Dramaturg: Upor László
Rendezőasszisztens: Bencze Zsuzsa
RENDEZŐ: GARAS DEZSŐ
Weér Andor író - miután apja, majd húga is emigrált - keserves, önkéntes összezártságban él anyjával, Rebekával. Az anya - egykor a színpad királynője - jó évtizede el sem hagyta a lakást. Mára oly kifinomultan gyötrik egymást, hogy azt sem tudni igazán, melyikük a rab, és melyik a rabtartó… Lelkük végletesen elmérgedt a közösen leélt évek során; Andor hiába találkozik a kívül-belül szép Eszterrel, nem adatik meg nekik a normális élet, a megváltás esélye.
A Lázár-apokrifek
Magvető Kiadó, Budapest 2005
Bartis Attila új kötete tizenkét történetet tartalmaz, melyek az Élet és Irodalom tárcarovatában jelentek meg. A fiatal írónak ez a negyedik könyve. Tizenkét hónap, tizenkét történet. A Lázár apokrifek egy /lapzártától lapzártáig tartó/ év dokumentumai - bizonyos értelemben már-már napló. S bár az Irodalmi fogalomtár szerint a tárca alapvetően könnyed, szellemes műfaj, Bartis mégis Istenről mesél nekünk tizenkét igaz történetet. Vagy "arról, hogy üres volt a helye. Vagy nem is volt üres, csak Ő nem látszott rendesen. Ha meg mégis látszott, úgy egészen másnak képzelte az ember. Igen, talán ez a legpontosabb: néha látszott, csak egészen másnak képzelte az ember. /.../ Így könnyen lehet, hogy amit ő az Úristenről gondol, az még tárcának is csak apokrif."
A nyugalom - Hangoskönyv MP3 Fekete Ernő előadásában
E történet kozéppontjában. a rendszenváltás kulisszái között, anya és fia nyomasztó kapcsolata áll. Ez a viszony paradigma jellegűnek tekintendő az emberi kapcsolatok elzüllésére egy olyan társadalomban. ahol az individuum folytonos erőszaknak van kitéve.
Bartis Attila megrázó nyelvi erővel vezeti alakjait a kiúttalanság sűrűjében, a totális széthullás kellős közepén mégis mindig poétikus pillanatok gyöngyöznek. Az egész cselekmény szorongó intenzitását Fekete Ernő lebilincselő előadása vési tudatunkba.
|