2008. március 13-án (csütörtökön) 18 órától Závada Pál Kossuth-díjas író tartott beszélgetéssel egybekötött felolvasást készülő könyvéből Sajóvámoson, a Kossuth Közösségi Házban.
Esterházy Péter, Garaczi László és Vámos Miklós után egy újabb kiváló író látogatott el Sajóvámosra a SAJÓVÁMOSI MŰVÉSZETI STAFÉTA (SMS) sorozatának folytatójaként.
Závada Pál Tótkomlóson született 1954-ben. Szociológusnak tanult, kezdeti írásai (a Kulákprésés a Statárium) szociográfia munkák voltak.
1996-ban jelent meg Mielőtt elsötétül című novelláskötete.
Az igazi sikert az 1997-ben megjelent Jadviga párnájacímű regénye hozta meg az író számára. A könyvből nagysikerű film is készült Deák Krisztina rendezésében. A filmben nyújtott alakításáért Tóth Ildikó 2000-ben elnyerte a 31. Magyar Filmszemle Színésznői különdíját.
2002-ben jelent meg az újabb regény, a Milota,2004-ben pedig az eddigi utolsó, A fényképész utókora.
Közben 2003-ban elkészült Gothár Péter rendezésében a Magyar szépség című film, amelynek forgatókönyvét Závada a rendezővel közösen írta, s amely elnyerte a 34. Magyar Filmszemle Fődíját.
Závada Pált kritikusai a móriczi realista próza hagyományainak folytatójaként, e hagyományok megújítójaként szokták méltatni. Munkássága elismeréseként 2005-ben Kossuth-díjat kapott.
Závada Pál Sajóvámoson - egy rövid beszélgetést követően - az Idegen testünk című, májusban megjelenő regényéből olvasott fel részleteket.
Závada Pál színpadra áílítja őket egyetlen éjszakára, hogy föltárja, honnan jöttek, s hogy bevilágítson a jövőjükbe: Mivé lesznek, mire a háború véget ér? Hőseinek sorsán keresztül próbálja megérteni, mit okoznak a szellem, a test és a lélek mélyén a XX. századi életbe vágó élmények és traumák. Hogyan válnak idegenné és leszakítandóvá az olyan nemzet-testrészek és ország-darabok, mint maga a magyar zsidóság vagy az alig-visszacsatolt területek? Mit jelent a háborús országveszejtés, miként csap le már az új önkény - és hogy virulhatnak ki folyton az észjárás szégyenletes hagyományai? Az Idegen testünk talán a legmegrázóbb Závada-regény. Közelről érint, provokál.
"Közben odakint megszólal az ének, tudniillik az ablak alá lopakodik Gábor Dezsőék komplett százada, s a munkaszolgálatosok nekifognak a parancsnokuk legkedvesebb székely nótáinak. Vass Gerzson a kitárt ablakon át könnyáztatta orcával hallgatja, majd beszédet intéz hozzájuk… Őrnagyunkkal együtt könnyezünk… Jobban mondva később kimondottan sírunk, sőt aztán – Vass őrnagy sokadik tósztja alatt, amikor elcsuklik a hangja, és vagy három percig folytatni se tudja – már zokogunk. Ha mindazt a szép gondolatot föl akarná Dezső idézni, amit a parancsnok beszédei tartalmaznak, akkor reggel nem érne rá kivonulni. De sose fogja elfelejteni, hogy a legénységhez fordulva már kezdőgondolata is a hű székelység és a derék zsidóság sors- és szenvedésközösségéről szól, majd pedig annak a reményének ad kifejezést, hogy úgy, amint az előbbiek szenvedésének megszűnését megértük, az utóbbiakét is meg fogjuk érni. Aztán ivás, cigány."
AJÁNLOM AZ OLDALT
.png)
