Sajóvámosi Művészeti Staféta
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pontos idő
 
Támogatóink

Sajóvámos Község Önkormányzata

Szépírók Társasága

 
Milyen könyvet olvastál utoljára?
[453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]

2013.01.22. 19:35 Idézet

 

Íróként a köztes terek, a műnemek, műfajok közti átjárások, a hangnemek keveredése érdekli, tárcanovelláiban emiatt egy olyan saját(os) hangon szólal meg, mely nem skatulyázható be. Tárcái életének nehéz időszakaiban születtek, és számára (is) terápiás szusszanást jelentettek ezek a szövegek. A perverz öröm, az önboncolás gyönyörűsége mellett azonban kihívás volt, hogy írásai hitelesen személyesek legyenek, de rendelkezzenek általános, illetve szépirodalmi értékkel is. Keresztury Tibor szombaton bemutatott, A készlet erejéig című friss, gyűjteményes kötete az elmúlt évek válogatott tárcanovelláit és újabb írásokat tartalmaz, melyek időrendbe vannak felfűzve, így a könyv – nem mellékesen – önéletrajzi összefoglalásnak is tekinthető, és – bár több mint egy évtizede, a Reményfutam kapcsán írta – érvényesek rá Esterházy szavai, aki a könyvet kötelező olvasmánynak tenné, „nemcsak honismeret órára, hanem főleg politikusoknak. Hogy lássák, hol is vagyunk, vannak, kinek beszélnek. – Most jó, most ne mozogj, most próbálj átadni (röhögés és sírás nélkül!) egy millenniumi faluzászlót. Hogy mennyire nem erről a világról szól a politika, hogy mennyire nevetségesek és felháborítóak a pártok ebben a tükörben! Mennyire mindegy tud lenni, hogy Antall, Horn vagy Orbán. Hogy kicsoda? A szeme nem rebbent a szövegnek a legutóbbi kormányváltáskor. Mert nem érintette.”

Forrás: http://www.vasarhely.ro/kozter/%E2%80%9Evereseg-es-meltosag-brutalitas-es-torekenyseg%E2%80%9D


2013.01.04. 21:28 Idézet

 

 

rés a présen: Hogyan keveredtél fordítói viszonyba Herta Müllerrel, az immár Nobel-díjas, romániai származású német írónővel? Nádori Lídia: Megkeresett a Cartaphilus kiadó a Nobel-díj kihirdetésének másnapján. A Lélegzethintával kezdtem. Embert próbáló munka volt, mert Müller lírai szerző.

Prózafordítóként megszoktam, hogy belekapaszkodom a történetbe, a karakterekbe - ezektől a fogódzóktól meg kellett válni. Cserébe kinyílt előttem egy költői világ, a Lélegzethinta például egyetlen hatalmas metafora.

rap: A Lélegzethintán kívül hány kötetét fordítottad?

NL: Három regény követte, sorrendben: A róka volt a vadász, Szívjószág, Fácán az ember, semmi több. Ebből kettőt én fordítottam, a Fácán... Karácsonyi Noémi munkája. Ezzel a négykötetes sorozat befejeződött.

rap: A szavak ördögi köre címmel nyílik az írónő munkásságáról kiállítás a Goethe Intézetben október 4-én. Hogyan lehet egy íróból életében életmű-kiállítást csinálni?

NL: Valóban bizarr, mintha lezárult volna az életmű. Nekünk viszont hallatlanul érdekes. Szorosan összefonódik olyan témákkal, mint kisebbségnek lenni, diktatúrában élni, gyökereket elveszíteni és gyökeret ereszteni másutt, idegennek lenni egy országban, amelynek a nyelve az anyanyelvem. Ezekről, a művekről és Herta Müller életéről mesél a kiállítás fotókkal, videókkal, dokumentumokkal.

rap: Tárlatvezetőként is részt veszel a programon. Hogyan képzeljük ezt el?

NL: Az irányított játékkal összekapcsolt "szerzői" tárlatvezetéseket Ursula Kanyóval, a Goethe Intézet munkatársával és Vágó Marianna drámapedagógussal közösen dolgoztuk ki. Én kezdem október 11-én, 18-án Dragomán György íróé a terep. Azért kértük fel őt, mert nagyon jó olvasója Herta Müllernek. Október 25-én pedig Vincze Ferenc irodalomtörténész, kritikus mutatja be a kiállítást. A Fácán az ember, semmi több megjelenése a finisszázs napjára, november 9-ére esik. Akkor lehet majd személyesen is találkozni Herta Müllerrel - Váradi Júlia beszélget vele.

rap: Milyen fordításokkal készülsz a következő évadra? Hol és mikor találkozhat veled a közönség akár élőben, akár a polcokon?

NL: A Hanem zenekarral legközelebb október 23-án este tízkor lépünk fel a Bakelit Multi Art Centerben. Érdemes oda kijönni, mert aznap játssza talán utoljára a Trainingspot Társulat az Új hídavatást, a végzett vörösmartys diákok pedig a nagy port kavart Jövőképtelent. Fordítóként most afféle jutalomjátékot kaptam a Libri Kiadótól. Michael Kumpfmüllernek Az élet gyönyörűsége című könyvét fordítom. A regény Franz Kafka utolsó szerelmének, egyben élete utolsó fél évének történetét dolgozza fel. Azután, ha minden igaz, gyerekkönyvek következnek.

rap: Közéletet is élsz oktatásügyben. Hol áll jelenleg a tanszabadság ügye?

NL: A Hálózat a Tanszabadságért mozgalomban dolgoztam tavaly. Protest ügynek indult, de most is intenzív munka zajlik. Pedagógusok, oktatási szakértők dolgoznak a kormányzat helyett: árnyék-hatástanulmányokat végeznek. Arról gondolkodnak, hogy milyen is legyen a demokratikus, méltányos és hatékony iskola. Minden tiszteletem a HAT aktív tagjaié - én kénytelen voltam visszatérni a munkámhoz, most is a tavalyi lemaradásaimat próbálom ledolgozni. A HAT-ban óriási potenciál van, biztos vagyok benne, hogy töretlen lendülettel folyik a munka 2014-ig és tovább.

Forrás: http://magyarnarancs.hu/konyv/cserebe-kinyilt-elottem-egy-koltoi-vilag-81941


2013.01.02. 13:40 Idézet

 

 

"Kemény István minden könyve expedíció a szavakból teremtett világ dzsungelébe. Nem bozótvágó késsel: varázsigékkel dolgozik. Nem utat tör magának, hanem az elképzelt helyre varázsolja magát, és mindenki mást, aki vele tart. Versei lassan, sokadik olvasásra tárják fel rejtett értelmüket, mégis, már a nyitó sortól kezdve azonosítható dallamuk, lüktetésük van - előbb a fül érti meg, csak azután a szem. Az első olvasás könnyen átsiklik e rejtőzködő belső jelentés fölött, mert a felület megtévesztésig hasonlít a szokványos, hétköznapi mondatokból álló szövegekre. És teheti mindezt azért, mert ez a líra tökéletesen, határtalanul, visszavonhatatlanul szabad. Például ki gondolta volna, hogy pont a szelíd Kemény fogja a magyar közéleti költészetet megújítani Búcsúlevél című versével? Kiderült, van olyan erős, hogy ezt a terhet, ha tetszik, keresztet is elbírja. Nem hogy elbírja, de könnyedén, mégis méltósággal viszi tovább, mert valakinek ezt is meg kell tennie.

Egy könyvről könyvre építkező, mindig megújuló költészet fejlődésének szemtanúi lehetünk mi, elvarázsolt olvasók."

Forrás: http://www.litera.hu/hirek/kemeny-istvan-a-kiralynal


2012.12.25. 12:10 Idézet

 

"Erdős Virág a meglepetések írója – nála semmi sem úgy történik, ahogy megszoktuk, ahogy ismertük, ahogyan sejteni vagy tudni véltük. Az Eurüdikében is mindig minden másképpen van, s ez a „másképpen levés” adja meg a szövegek erejét: hol humoros, hol komikus vagy ironikus, hol pedig vérfagyasztóan realisztikus helyzetekben találjuk egyre másra magunkat. Mária kutyakölyköt szül, Salamon király menyasszonya a kukában lakik, a hatszáz éves fiatalember hiába próbálja rávenni az állatokat, hogy a közelgő vízözön elől költözzenek a légkondicionált bárkába, kudarcot vall, a „kisjézuska” pedig csupa dili-boltos ajándékot kap karácsonyra. Erdős Virág sziporkázó nyelvi humorral ontja bibliai parafrázisaiban a szóvicceket, valamint a mai fogyasztói társadalom káoszát bemutató nagyon is komoly kijelentéseket. Különös, „túlvilági” történetei, amelyek ezúttal élet és halál, mítosz és valóság, fantázia és realitás határterületeiről szólnak hozzánk, hol prózában, hol versben elbeszélve, egyszerre szomorúak és szórakoztatóak."

Forrás: http://www.litera.hu/hirek/erdos-virag-eurudike

 


2012.12.08. 21:34 Idézet

 

 

Zavarba ejtő könyv Szalóczi Dániel új kötete. Két okból is. Egyrészt a hangneme, másrészt a témája miatt. A szerző kavicsot – nem, egy jókora követ – dobott az állóvízbe!

A hangnem. Sokan emlékeznek még a Csirkefej bemutatója kapcsán, milyen nagy volt a felháborodás a nyelvezete miatt. Vagy a Magyar Narancs megjelenésekor annak stílusa miatt. Ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy ez már nem annyira meglepő, de ami miatt mégis az, a témához talán nem illene ez a hangnem.
A másik a választott téma, amely az első oldalak után meglepetés a „szabad szájú” szóhasználat okán. Nem szoktunk hozzá, hogy a sérült emberekről ilyen stílusban halljunk, olvassunk. Ugyanakkor, ha sikerül az első megdöbbenésen túljutnunk, akkor felsejlik a szerző egészen kivételes íráskészsége. A szerkezet mindenképen filmszerű. A történet-vezetés változatos és a szerző fiatal kora ellenére érett írót mutat. (Aki olyan szerencsés, hogy olvasta a szerző más, még meg nem jelent írásait, annak nem meglepetés a szerző kendőzetlen stílusa.) Annak ellenére, hogy a mai fiatalok szlengjében „beszél” igen gazdag a szókincse. A hazai – sokszor álszent – mód, ahogy a sérült emberek témáját kezeljük, minden esetre átgondolásra készteti az olvasót.

Szalóczi sodró lendületű témakezelése, és ahogy nemigen hagy időt az olvasónak a töprengésre, az idősíkok váltogatása egészen profi tollforgatóra vall. Amennyiben túltesszük magunkat az első megdöbbenésen, és hagyjuk magunkat a szerző által sodortatni, egészen rabjává leszünk a témakezelésnek. Az a tény, hogy ez a hangnem mára a magyar valóság, most már nyomtatásban is polgárjogot nyert nem a szerzőt minősíti, hanem azt a közeget, amelyben létezünk. Tetszik-nemtetszik ilyen országban élünk, a villamoson, autóbuszon a beszélgetéseket(?) hallva, bizony ez a nyelvezet mindennapivá vált. Az viszont, ahogyan az álszent, szem-behunyásos, vagy a fejet a sérültektől elfordító stílus helyett, szókimondóan kezeli a témát, igen nagy bátorságra vall. Ami elfogadhatóvá simítja a nyelvezetét, az az egészen lenyűgöző íráskészség. Ahogy közeledik a végkifejlet felé, fölgyorsul a történet-mesélés és egészen filmszerűvé válik. Snitteli a jeleneteket, szinte kameráért kiált a kötet.

Nem elhanyagolható tény, hogy a szerző maga is konduktor. A közeg belső világát jól ismerőként, még-ha fikció is a történet, minden esetre, elgondolkodtató, hogy ilyen írás kerül ki a szerző keze alól. Feltehetően a szakmabeliek sok megfontolásra érdemes gondolatot találnak a műben.
Érdemes mélyen elgondolkoznunk a szerző alábbi mondatán:
„Természetesen utálom a mozgássérülteket, ezért kibaszásból felajánlok nekik minden bevételt, amit ez az írás valaha hoz nekem.”

 

 
 
Akár merre járunk a kulturált világban, mindenhol azt tapasztaljuk, hogy a társadalom nagy figyelmet fordít a sérült emberek életének megkönnyítésére.
Az akadálymentes közlekedés szinte mindenhol megoldott, míg nálunk a középületekben sem minden hol. Örvendetes tény viszont, hogy ahol EU-s pályázaton nyert pénzből történik felújítás, ott mindenhol – természetesen az EU miatt -, figyelembe veszik az európai szabványokat.
Szalóczi Dániel könyve kavicsot – nem, egy jókora követ – dobott az állóvízbe! Remélhetőleg olyan vitát indít, amely hangsúlyosan hívja fel a figyelmet a fogyatékkal élők problémáira.

 

[Kadelka László]

 

Forrás: http://uj.terasz.hu/main.php?id=egyeb&cikk_id=15997&page=cikk


2012.11.28. 19:59 Idézet

 

Karafiáth Orsolya regényének főhőse a harmincéves Lia. Története két viharos szerelmi kapcsolatának szálán fut: a gimnáziumi tanárnőjéhez, Marihoz fűződő szerelmét későbbi főnöknőjéhez - az olykor elbűvölő, máskor végtelenül nyers és érzéketlen Lilihez - való viszonya tükrében fedi fel. Vajon ki tud-e törni Lia abból a bűvkörből, ami miatt mindig csak lelki hierarchiákban képes gondolkodni, és csak ennek függvényében tud bármiféle kapcsolatot elképzelni? Megtanul-e végre nemet mondani, és felvállalni önmaga vágyait?


2012.11.27. 08:33 Idézet

 

 

E könyv, mint Györe korábbi regényei is, a barátság, a megcsalt barátság könyve - dokumentumokon, jelentéseken, értékeléseken, a szerző korábbi írásaiból vett idézeteken át mutatja be egy "bizalmas nyomozás" történetét.


2012.11.13. 14:06 Idézet

 

 

A történelmet fenyegető legveszedelmesebb fegyver a feledés. Volt egy pogrom Miskolcon, 1946-ban. Alig több mint egy évvel a második világháború után, azok után, hogy hatmillió zsidót, köztük háromszázezer magyart a nácik, a nyilasok, az emberek közönye elpusztított. Az új forint megjelenése előtti napon történt. Hogy ki volt a felbujtó, ki szította az indulatokat, miért oltottak ki négy életet, kinek álltak érdekében a kegyetlen gyilkosságok - azóta sem derült ki. Benedek István Gábor felkavaró regénye - Pelle János tanulmányával - ezt a sötét titkot igyekszik most megfejteni. Nincs könnyű dolguk, a végeredmény mindenesetre érdekes és fontos. Egy döntő lépés a feledés ellen.


2012.11.03. 10:05 Idézet

 

Apuleius mint filozófus a középső platonizmus képviselője, a Platonicus név büszke viselője, rhétórként az újszofisztika (második szofisztika) művelője. Védőbeszéde sokat köszönhet a változatlan emberi jellemnek. Bölcselők hosszú sora fejtegette, hogy az embernek az önfenntartásra való törekvése a legfontosabb ismertetőjegye. Az ember mivolt jellemzője az egoizmus, "az ember embernek farkasa" törvénye, igény a másik mindenkori leküzdésére. Az összeférhetetlenség, az irigység, a féltékenység, a másik sikerével való azonosulásképtelenség segítette megszületni a világirodalom első - a szerző saját maga érdekében kifejezett - Apologiáját.


2012.10.23. 16:46 Idézet

 

 

„Ez az írásom krónika; anyámról, apámról és nagybátyámról szól. Amíg a való világban voltak, olyan erősen fogták le írógépem billentyűit, hogy nem rajzolhattam meg életük költészetének grafikonját. Ma már senki nem fogja a kezemet, s én ámulattal rá-rádöbbenek, hogy nem vagyok már fiatal, s hogy a mulasztás veszélye fenyeget, mert egyedül én adhatok hírt immár arról a sörgyárról, arról a kisvárosról, ahol megállt az idő. Chagall festészetének gaviatikus stílusa ihletett, s a külső, szembeszökő eseményeket feljegyző és montírozó poétikát a vágy belső modelljével ötvöztem, és ez a vágy tette lehetővé, hogy egy fiatalasszonnyá változzam, a képzelet zseblámpájával bevilágítsak a múltba, és megjelenítsek egy életszeletet, melyből szövegbe menthető egy gyönyörű asszony, akit elnyelt a könyörtelen idő."


2012.08.24. 16:53 Idézet

 

A világegyetem keletkezésének képeivel, a Nagy Búmmal kezdődik Doctorow regénye, s miközben újra és újra visszatér a létezés eredendő titkának kérdéséhez – megidézve Einstein és Wittgenstein alakját és gondolatait –, egy rejtélyes történet bontakozik ki az ezredvégi Manhattanben. Thomas Pemberton atya episzkopális templomából eltűnik egy kereszt, amely aztán egy kis zsinagóga tetején bukkan fel. Pemberton atya nyomozásba kezd: kik és milyen indítékokból lophatták el a keresztet, és ha ez egy isteni jel számára, akkor vajon minek a jele? Mit akar megértetni vele a kereszt eltűnése és sorsának váratlan fordulata, melynek révén megismerkedik egy zsidó rabbinővel, és az új szerelem még jobban elmélyíti hitének válságát… Maga a sztori azonban csak a vázát adja Doctorow kollázsregényének; miközben a narrátor irodalommá igyekszik gyúrni Pemberton atya történetét, egy litvániai gettóról szóló elbeszélésén is dolgozik, és beépíti a regény szövetébe különféle elmélkedéseit a föld történetéről, élővilágáról, a modern városról, a mindent bekebelező filmművészetről, vízióit a világ pusztulásáról, szabadverseit a XX. század nagy háborúiról és a jazz-örökzöldek mélylélektani tartalmáról… Doctorow óriási lelki-szellemi koncentrációval varázsolja művészi egésszé a széthulló világ képeit, és felkavaró, radikális szenvedéllyel szól a hit kérdéseiről…

http://moly.hu/konyvek/e-l-doctorow-isten-varosa

 


2012.08.22. 09:44 Idézet

 

 

K.Kabai Lóránt

Kifinomult ragadozó

Tallér Edina: A húsevő Kalligram, 113 oldal, 2000 Ft

A szerzőnő első regénye (önmeghatározása szerint rövidregény) szellemesen és izgalmasan provokálja a regényformát. Három fejezete (Táplálék; Kötés; Oldás) összesen tizenkilenc részt tartalmaz, melyek mindegyike egy-egy egészen egyszerűnek tűnő fogalmat vagy jelenséget tesz címmé, egyszersmind központi motívummá (például Evés; Ölés; Tükör; Szél), miközben a szövegegésznek nincs hagyományos értelemben vett „története”; a regény kohézióját az énelbeszélő stabil pozicionálása, illetve az egyes szövegeknek a szabad asszociációs technikára emlékeztető, a felszínen esetleg csapongónak tűnő, ám nagyon is pontos és tudatos szerveződése biztosítja.

A húsevő mintha csak egyetlen, nagy lélegzettel előadott beszámoló vagy helyzetértékelés lenne, mely szinte el is várja, hogy egy ülésben olvassuk végig. Majd újra meg újra vegyük is elő: Tallér Edina szövegei sodró lendülettel, megkapó keresetlenséggel, ugyanakkor mégis bravúrosan komponálva viszik előre az olvasót, s bár a hitelesség nem kifejezetten esztétikai kategória, mégis a minden mondaton átütő, olykor könyörtelen őszinteség jellemzi leginkább a regényt. Emellett pedig e szövegeknek megvan az a felettébb szimpatikus tulajdonsága, hogy nem akarnak nagyot mondani, sem lehengerlő történetekkel vagy fantasztikus véletlenekkel bombázni, pláne nem didaktikusan sulykolni bármit is; „mindössze” egy gondolat- és emlékezésfolyam kerül rögzítésre.

Az elbeszélőnő három generáció tapasztalatait vetíti egybe: nagyszülei és szülei, illetve gyermekei perspektívájának origója ő, mindannyian az öndefinícióhoz járulnak hozzá a lehető legváltozatosabb és legmeglepőbb módokon. Azonban a szülői és még inkább nagyszülői jó tanácsokat ő maga is továbbhagyományozza, hogy kisfia és kislánya felnövekedése lehetőleg mentes legyen mindazon hiányoktól és defektusoktól, melyek őt magát meghatározták és talán torzították is. (A férfiakhoz való, nemritkán ambivalensnek mutatkozó viszonyulása is valószínűleg leginkább az édesapa hiányából, illetve a nevelőapjához fűződő különös-idegen kapcsolatból eredeztethető.) Azaz korántsem öncélú eme énkeresés, hiszen egyik feltehető céltételezése jócskán túlmutat önmagán – a következő generáció felé tekintve. Mindebben olykor sajátlét-metaforaként jelennek meg különböző mitikus történetek is, így például az önmagát megvakító Oidipusz (kinek gesztusa „szomorú is, férfias is”) végül „ugyanott köt ki, ahonnan indult. Vak, bár legalább tudja, mit nem lát” – olvassuk a Kavics című részben, melynek felütése: „Ahogy a világot látni akarom, az nem jó, szerelmem szerint, […] túl sok benne a máz.”

A húsevő elbeszélője ízig-vérig nő, kislányjátékokban, bakfi scsínyekben, az első szerelmi kalandokban, a társas élet boldogságában és boldogtalanságában, unokaként, gyerekként és anyaként – de mindenekelőtt érzékeny, a test és a testiség megtapasztalására irányuló finoman érzéki és invenciózus nyelvében az. A közelmúlt különböző „női” regényei vagy elbeszélésfüzérei után valódi nóvumot jelent Tallér Edina műve; az elmúlt pár év egyik legizgalmasabb prózai pályakezdése.

 

( Forrás: http://nol.hu/lap/konyvszemle/20100515-kifinomult_ragadozo )


2012.07.26. 17:30 Idézet

 


2012.07.18. 22:30 Idézet

 

Max Frisch a svájci német nyelvű irodalom kiemelkedő és izgalmas alakja. Regényeiben és színműveiben lelkiismereti kérdéseket feszeget. Ebben a tudósításnak nevezett regényében is a szabad választás lehetőségeinek kérdései foglalkoztatják. Hőse W. Faber világpolgár, a technika embere, akinek életeleme a pontosság, a kiszámíthatóság. Ezt a világot a vak sors rombolja szét, az a sorsszerűség, amelyben Faber sohasem hitt. Húsz év után a véletlen folytán szembesül a második világháború zűrzavarában hozott döntésével.


2012.07.13. 10:23 Idézet

 

 

"Szeretném, ha szeretnének": ez az első kívánságom. A második: "Szeretném, ha olyannak szeretnének, amilyen vagyok" - írta Rákos Sándor naplójában.
Valachi Anna könyvét olvasva teljesülhet a költő vágya.
A Nyírség egyik sarkában, Budapesttől - gépkocsin - félnapi járóföldre bújik meg a legszűkebb haza: Kálmánháza. Itt született Rákos Sándor 1921 novemberében, s innen jutott el "csigavonalban" a "Parnasszusig". Az irodalomtörténész-szerző ezt az utat követi végig könyvében.
Izgalmas regényként olvassuk a dokumentumokból, naplóföljegyzésekből, levelekből, a hagyatékban maradt, sokszor egy-egy számla vagy meghívó hátlapjára írt gondolatokból, olykor családtagjai, barátai, pályatársai vallomásaiból mesterien egybefűzött könyvet.
Olyan lett ez a kötet, mint egy kortörténeti háttér előtt játszódó, külső és belső nézőpontokat váltogató alkotáslélektani dokumentumregény. Nemcsak a rejtőzködve kitárulkozó Rákos Sándor életpályáját térképezi fel, hanem az alkotó küzdelmeiről, kísérleteiről, terveiről, kötetről kötetre változó-bővülő elképzeléseiről is számot ad. Egyszersmind az eredményről: az elkészült művek hozadékáról is.
Irodalomtörténész felkészültség, empátia és lélekismert egymást megtermékenyítő eredménye ez a munka. A monográfiát olvasva valós értéke szerint fedezhetjük fel a huszadik századi magyar líra egyik legjelentősebb költőjét.


2012.07.02. 11:26 Idézet

 

 

 

Báthori Csaba: Két jó szagú lélek

Jules Supervielle: A gyermekrabló Helikon, 280 oldal, 2490 forint

Jules Supervielle úgy él emlékezetünkben, mint az az emberséges francia költő, akit épp most feledtünk el, noha még emlékezünk rá. A jót hamar elfeledjük, – igaz, megmaradhat tartaléknak majdani felfedezésekhez. Supervielle versei közt, amelyek A világ hajnala címen jelentek meg az óvilágban, mindig érdemes böngészni: úgy érzi az ember, hogy pár pillanatra megszabadul a rosszaságtól. Lehet, hogy a szépség jövője a múltból közelít felénk, és a neve Jules Supervielle.

Supervielle-nek a húszas években írt csodálatos regényét, A gyermekrablót nemrég újra megjelentette a Helikon Kiadó. A könyv furcsa alapötletre épül. Egy koravénnek tetsző, meddő házaspár – Philémon Bigua ezredes és felesége, Desposoria asszony – felcsap gyerektolvajnak. Járnak-kelnek a világban, lesik az alkalmat, milyen úton-módon csórhatnának maguknak – merő jószándékból – eleven gyerekeket, utcán, áruházak forgatagában, mozibejáratok környékén. A csemetéket aztán lakásukra gyűjtik, gondos nevelésben részesítik, ellátják, nevelik, egyszóval: megpróbálják emberré tenni. A gyerkőcök – ez kiderül közben – bizony szíves-örömest megszabadulnak az otthoni nyűgtől, hamar beilleszkednek új környezetükbe, és eszük ágába nem jutna visszakéredzkedni megunt lakásaikba. A szülőket persze, kiveri a verejték: azonnal riasztják a rendőrséget, figyelmetlenségükért megleckéztetik gyermekkísérő cselédjeiket. De egyúttal többnyire „bűnbánatot” is tartanak, vajon mit üzenhet nekik ez az esemény a morális világegyetem magaslatai felől. A könyv mesteri találata abban áll, hogy a mese ürügyén kissé megugratja a szereplőkben a lelkiismeret szeszélyes lovacskáit. Az író még azt is érzékeltetni képes, hogy – a hibátlan otthoni nevelői igyekezet ellenére – a szeretet is lehet a boldogtalanság forrása; valamint azt is, hogy a világ néha, főleg a művészi parabolák szintjén, a bűntett kerülőútján is célba veheti a jót. (Ezzel nem óhajtok senkit bűnelkövetésre noszogatni.)

Supervielle regényének nagysága nemcsak abból ered, hogy szinte teológusi tapintattal sejteti meg a mese erkölcsi hátterét és igazságát, hanem abban is, hogy költőien érzékletes, aprólékos megfigyelésekkel tarkított, vigasztalást sugalló modorával néhány nyugodt órát kínál az olvasónak. Nemcsak megidézi itt-ott a dél-amerikai pampák égig érő tágasságát, hanem nyújt pár kortyot valamiféle megnevezhetetlen szabadság távoli levegőjéből. Ezt a pillangórepdesést idéző lágy stílust gazdagítják a rövid, nagyszerű reflexív villanások: ezekben Supervielle kimeríthetetlen. Két férfitekintetről például ezt mondja: Szükségét érezték, hogy... „arcukon ismét helyrehozzák a színlelés sok ezer éves álarcát”. Majd: „Arcunk, ha valóban meztelen, nem válik-e hamarosan szemérmetlenné”?

Mit dicsérjek még? Néhány ma már ritka írói erényt: érdekes cselekmény, nem tolakodó nyelvhasználat, hiteles jellemrajz, lélektani arányérzék, a túlzástól való irtózás, a motivikus lekerekítés kedvelése, a szélsőséges ábrázolás kerülése (bármit jelentsen ez), a bekezdések becsülése a technikában, a takarékos közlékenység, – és még annyi más, aminek még a nevét sem találtuk ki. Annyit még végül: a regény Rónay György régi, mesteri fordításában jelent meg. Kérdezem: Supervielle és Rónay? Nincs még két ilyen jó szagú lélek.

Forrás: http://nol.hu/lap/konyvszemle/20110226-ket_jo_szagu_lelek


2012.06.15. 13:56 Idézet

 

 

Antal Balázs

 

Akiben minden és mindenki elfér

Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz. Magvető, Budapest, 2011.

 

 

Minden kézzelfogható kikezdhetősége ellenére mégiscsak él a közvélekedés, miszerint gyermekünk meghosszabbított énünk - talán nincs is olyan szülő, akinek e gondolat legalább egyszer nem fordult meg a fejében, még ha önkéntelenül is. Márpedig ezt visszafejtve logikus az is, hogy akkor őseink a múltban valamikor - szintén mi vagyunk, „meghosszabbításunk" visszafelé is érvényesül valamiféleképp, talán kölcsönösségi alapon: sorsuk, habitusuk, biológiájuk jelenünkben, tulajdon életünkben is domináns lehet, pláne ha olyan véletlennek tűnő helyzetek állnak elő, hogy nagyjából ugyanazokon a helyeken, ugyanazokon a pontjain a térnek, a világnak valami ugyanolyan, vagy ugyanúgy interpretálható történik velünk, mint azzal a bizonyos őssel. Más kérdés, hogy amint az e regényben is említtetik, a világon a szüleinket ismerjük legkevésbé, hogy aztán tőlük távolodva egyre táguló koncentrikus körökben „férjünk" hozzá családunk többi tagjához: életükhöz, emlékeikhez, a többiekről szóló történeteikhez - így aztán ez a bizonyos másokon keresztüli önmegismerés a hallgatás, a tabu, az átmesélés falába ütközik, a szívós kitartás halálos sértettségeket szülhet, megnyomoríthat akár. Grecsó Krisztián regényének elbeszélője jelene elől fordul múltja, a családja múltja felé - több esemény összejátszása folytán -, talán hogy jobban megértse magát, biztosabban ítéljen saját sorsában, hogy valamiféle magyarázatot találjon, élete mért ilyen - vagy egyszerűen csak azért, mert a múltkutatás szenvedélye elragadja, és már nem bír elszakadni tőle.

Nem véletlen az előző mondatban maradt talán: Grecsó regényének elbeszélő/főszereplője meglehetősen keveset mond el magáról. Például nincsen neve sem, jobban mondva, alig van neki. A bélleteken összefonódó családfák láthatók, a regényben rekonstruált família ágbogai - de a csúcson csak annyi áll: „Én". Ez az „én", mint az elszórt információkból kiderül, csúnya, szlávos hangzású nevet visel, ami görög ősökre utal a felkutathatatlan régiségben. Ha ehhez hozzáveszi az olvasó a szerző hátsó fülről is kideríthető születési évszámát, mely természetesen egyezik e bizonyos Én születésével, akkor bizony már orvul a referenciális olvasat felé vezető úton jár - a regény alájátszik ennek, de nem teljesíti be, hiszen a Mellettem elférsz főszereplő-elbeszélője már a maga kezdeti vázlatszerűségében is jól megkülönböztethető: hivatalnok, bürokrata, önmagát kereső, figyelő, értelmező fiatal férfi, akinek élete és története azzal párhuzamosan bomlik ki, ahogyan szép lassan hozzáfér családja sokszor titkos, valódi(bbnak látszó) történetéhez. Ezzel együtt teljesedik ki ő maga is, töltődik fel a vázlatszerű alak ízekkel és színekkel (mert nem csak mellette, de benne is elfér ez az annyi minden): az ént a múlt építi fel, de ennek feltétele, hogy a múltként kezelt történet családi közmegegyezését fel kell bontani, a virtuális múltat le kell bontani, s helyébe megépíteni a valódi(bba)t - éppen megfordítva azzal, ahogyan Domos tatának kell este állványt építeni, pár órával később pedig lebontani a jugoszláv nagykövetség körül. Az állványt a család építi, lefelé a fiú bontja, a látványt azonban, amely a lebontott állványon túl feltűnik, az olvasónak kell összeraknia.

És bizony oda kell figyelnie: Grecsó regénye sok szálat mozgat, egyik-másik, vagy talán mindegyik fő vonulat önmagában is megálló narratíva, nem kétséges, hogy Juszti mama életében magában benne lappang egy egész regény fesztávolsága, ahogyan Benedekében vagy az ifjabbik Mártonéban is. A Grecsó módszerével kapcsolatban korábban sokszor emlegetett anekdotikus szerkesztésmód valamennyire még mindig fenntartható, a családtagok történetei hosszabb-rövidebb eseménysorokból, történetmorzsákból rekonstruálódnak, de összhatásuk, összjátékuk túlmutat az anekdota formáján, nem beszélve arról, hogy ha egyik-másik morzsa önmagában valami huncut cinkosságot még hordoz is, egyben az olvasónak aligha jut eszébe nevetni.

Az elbeszélő pályája a telepről a fővárosba vezet, ahol látványosan igyekszik nagyon fővárosivá válni: elsajátítja a nagyváros nyelvét és annak dialektikáját. Azt mondja, közért - ezt a szót Budapesten kívül, vagy éppen nem budapestitől rutinszerűen, azaz kapásból mondani még nem hallottam. Ahogy az otthon, a telep topográfiája természetszerűen égett bele az elbeszélőbe, annak hívószavai természetesen és zökkenőmentesen működnek a szövegben, úgy a budapesti topográfia láthatóan felvett, még inkább betanult póz: nehézkes, keresett ebben a nyelvben, de még inkább a nyelvet meghatározó-megelőző kulturális tudatban - így megzökken rajta az elbeszélés még az olyan esetben is, ha a próza maga különben lendületes és ritmusos marad is: „A belváros felé indultam, öntudatlanul sakkozva az utcákkal, befelé és balra, befelé és balra, Balassi-Balaton, Falk Miksa-Markó, Szalay-Honvéd, Alkotmány-Bajcsy, végül be a Nagymezőbe." (276) - de lehetne sorolni számtalan szöveghelyről a (falusiak módjára, lásd majd mindjárt) kínosan körülírt-túlírt - még inkább, hogy az elbeszélőt, aki ebben a ludas, leválasszam az íróról: túlbeszélt - utcasarkokat, kereszteződéseket, kapcsolódási pontokat. Grecsó a nagyapa (Domos) és az unoka párhuzamos történetén keresztül így mutatja meg - remek érzékkel láthatatlan formaeszmévé téve - a teleptől való elszakadás és a fővárosba való beilleszkedés kényszerének látleletét: a falusi memorizálja a térkép jelzéseit, megtanulja, melyik sarokba milyen utcák futnak bele, a buszok és a trolik honnan hova tartanak - nyilván abban a reményben, hogy a topográfia kódjával a nagyváros kulturális kódja is az övé lesz. És közben persze a született nagyvárosi egészen másképp van vele - mint ahogy a faluban, a telepen hiába kérdezgetnék az idegenek jó néhány utca nevét, mert bár az ottaniak álmukban is felidézik, hogy azon mi merre, de a bürokratikus postai név, hát az bizony nincsen meg mindig, a szájhagyomány másképpen nevezi. A görcsös névfelmondás („leckefelmondás") a jó tanuló idegen sajátja.

Ilyen módon a beilleszkedés egyfajta kudarcának is a regénye a Mellettem elférsz, a kulturális-családi stb. meghatározottságok nem hagyják szabadulni a főszereplőket - jobban mondva érzésem szerint e nagy kudarc-narratívának az eleje ez a regény. Már csak abból is gondolhatja valami elejének a könyvet az olvasó, hogy miközben az elbeszélő szenvedélyesen kutatja és meséli egy család néhány tagjának és a hozzájuk tartozóknak történetét, közben a család(ok) más, központinak gondolható alakjainak története látványosan kimarad. Például benne van a nagybácsié, Tar Sándor-i fordulatokkal, döbbenetesen jól, de csak jelzések és elszórt morzsák vannak az apa történetéről - és semmi az anyáról. De ugyanígy miközben az apai nagyszülők, különösen a nagymama története gyönyörűen és elképesztően izgalmasan, a könyvet igen emlékezetes olvasmánnyá avatva dominál a könyv első harmadában-felében, addig csak egy nagy történetet megkezdő utalásként van jelen a másik nagymama - épp annyiként, hogy érződjön, volna ott is elmesélnivaló bőven.

Annak ellenére, hogy a fentebb tagolt formaeszme megszervezése, nyilván igen nagy önfegyelemről árulkodva, remekül simul el a regényben, mégsem hagyható szó nélkül, hogy kicsit elbillen tőle a regény. A telepi szál sokkal izgalmasabb és erősebb, mint a budapesti, tele nagyon pontos, találó és éppen a kellő mértékben adagolt megfigyelésekkel. Különösen a nagybácsi, az ifjabbik Márton története ilyen, ahol az elbeszélő személyes tapasztalata, hiszen ez a szál nagyrészt már az ő szeme előtt játszódott, erősen érződik az elbeszélésen: családi drámák tévékészülékek miatt - hát igen, ez nagyon nagy találat. Vagy erős jelenet a közös vonatozás, ahol a nagybácsi egy másik, az elbeszélő számára érthetetlen modort vesz magára, a kalauz szerepében levetve a családi szerepet. A családtagok épp így, csak lassabban, hosszabban kitartott történetekben változnak át valóságos életük szereplőivé. Benedek és Sadi története különösebb tanulság és csattanó vagy következmény nélkül is erőteljes szál - mint ahogy tulajdonképpen egyetlen másik szálnak sincsenek kimondott tanulságai vagy következményei. A regényvilágban életek pazarlódnak el azzal, hogy a telep mindenhonnan visszarántja, mindentől elzárja a szereplőket - ilyen módon valóságos rejtett főszereplővé lép elő maga is. A főszereplők között egyetlen nem telepi van: Zách Éva, akit ugyanolyan, sajátosan a fővároshoz kötődő tragédiái (hiszen mindenkinek oda köthetőek a tragédiái, ahol él) ellenére is kiteljesedettebb, elégedettebb alaknak láthat az olvasó a többinél - és hangsúlyozottan csak a többiek életéhez képest lesz szerencsésebb az övé, hozzátéve, hogy az elbeszélő nem látja át, nem is érdekelt Éva teljes történetének átlátásában. Alakja mellé odamérődik a könyv másik „mátriárkája", Juszti mama, a történet kiindulópontja, és onnan megérthető ez a szerencsésebbnek látás is: a telepi család története a mélyből indul, hogy onnan valamennyire megemelkedve a mélybe tartson, a szétszóratásba, az elveszésbe, sőt annál is többe, helyenként a méltóság elvesztésébe. Ezzel szemben Zách Éva őriz egy karaktert, egy alakot, talán ez sem több mint vetített kép, de ennek mindenféleképpen méltósága van - lehet, mindenbe ezt akarom belelátni, de mégis megint csak a falusi vele született nézőpontjának tűnik számomra ez, mikor nagyanyáik mellé mérik a velük egyidős városi hölgyeket, sajátosan kisebbrendűségi szorongással.

Grecsó nagy varázsló, sok momentumból látszik. A Mellettem elférsz tipikusan nem az a könyv, amely a boltban belelapozva a mondataival megveszi az olvasót. Belelapoztam, és csupa olyan mondatot olvastam, amelyek nem akartak megragadni bennem. Semmi zene, semmi puskapor, nem szikár, nem karakteres magában állva szinte egyik sem. Aztán otthon leültem vele és egyszerűen nem bírtam felállni, nem bírtam letenni a könyvet. Grecsó megtöri a mondat hatalmát, szövege beszippantja az olvasót, dinamikus, lendületes nagypróza ez, amelynek nyelve, épp azért, mert mint nyelv, eleve nem vállal sokat, nem helyezkedik a történet elé, nem is vall kudarcot - nem fárad ki az elbeszélés alól, sőt: nagyszerű hullámvasút-pályát biztosít neki. Ebből a nyelvből semmi nem lóg ki: nem feszes szervezettségű, poétikája poétikákon kívüli szinte - a fentebb taglalt utca-geográfia is, még egyszer hangsúlyozom, nem az elbeszélés nyelvében, hanem gondolatritmusában okoz meglátásom szerint fennakadásokat. Alkalmat teremt a bőbeszédűségre, alkalmat teremt az elhallgatásra. Van valami keserédes aromája, de leginkább formálhatósága van. Mindenféleképpen: ügyes választás, avagy nyelvteremtés - a könyv valósággal falatja magát az olvasóval.

Persze hiányérzeteket is meg lehet fogalmazni: olvasóm bizonyára észrevette, hogy a főszereplő-elbeszélő történetével nem foglalkoztam - nos igen, kissé súlytalannak tűnik a keretelbeszélés, bár, különösen a vége felé, direktebben igyekszik párhuzamba állítani helyzetét a nagyapáéval, érzésem szerint mégsem sikerül neki, mégpedig azért, mert míg a régmúlt történetei abszolút sorsfordító-sorsmeghatározóak, súlyuk és tétjük van, addig az ő esetében fellángolásnak, esetlegességnek tetszik az ex-utcalány „szerelem", nincs benne, hogy itt valami ahhoz mérhető nagy dolog történik (bár persze ahhoz, hogy azt nagynak lássuk, nyilván kell az időbeli távlat és az unoka nézőpontja, akinek a sorsa is múlt azon a régi történeten), és a Helgával való megszakadt történetről sem tudhatunk meg olyasmit, amitől rettenetesen nagy megrázkódtatásnak tűnne a szakítás. Ugyanígy nem érzem kellően erősnek az indokot, amiért a különben ambíciótlannak tetsző főszereplő ennyire mélyen a múlt felé fordul. A kerületi újság ehhez - hát, nem is tudom - nem valami nyomós érv. Ugyanakkor mindenféleképpen ki kell emelnem, hogy felhőtlenül lehet olvasni ennek ellenére a családtörténet-rekonstrukciót, nem zavar bele a nagyszerű műélvezetbe, hogy ugyan vajon miért is.

Ezért aztán - vagyis a falusi-telepi szálaknak köszönhetően - mindenképpen emlékezetes, nagyon jól olvasható, izgalmas, nagyobb részt sodró lendületű regénynek tartom a Mellettem elférsz-et - csöndben arra gondolva, hogy egy esetleges folytatás tökéletesen kiigazíthatja majd az elvarratlan szálakat, az elbeszélő jelenét és múltját illetően is. Bár persze, fogva a paratextuális jelzéseket, amelyek a regény mégiscsak nagyon személyes vonásait erősítik fel a regényíró számára, nem irigyelném ennek a bizonyos folytatásnak a megírásához kapcsolódó feltáró munkát. Mert hát elfér egymás mellett múlt és jelen, előd és utód, telep és város abban a bizonyos én-ben, de hogy a többi érintett hogy van vele... Az eredmény azonban, akárhogy is, már most irigylésre méltó, akár rész-, akár végeredmény.

http://www.barkaonline.hu/kritika/2137-grecso-krisztian-regenyerl

 


2012.06.09. 14:28 Idézet

 

 

FAUSTUS MINT KÍSÉRTŐ
Grecsó Krisztián: Tánciskola
 

Grecsó Krisztián új regénye az alföldi kisvilág mikszáthi-anekdotikus rajzát kívánja ötvözni a metafizikus ördögregénnyel, kevés sikerrel. A kudarc azonban messze nem tanulságok nélkül való. KERESZTESI JÓZSEF KRITIKÁJA.

A regény hőse a frissen végzett jogász, Voith Jocó, aki egy alföldi kisvárosban kezdi meg önálló életét nagybátyja, Szalma Lajos védőszárnyai alatt. Lajos bácsi életes ember, amolyan alföldi Pepin sógor, saját világának elsőrangú gourmet-ja, delejes hatású szoknyavadász és filozófus-guru, aki bevezetni hivatott gyámoltalan unokaöccsét az élet sűrűjébe. A Tánciskolát akár dezillúziós regénynek is fölfoghatjuk: ennek a bővérű, életet habzsoló figurának a kicsinyességéről és aljasságairól hullik le a lepel a történet folyamán.

A nagybácsi hétvégi házában különféle kábítószerekkel – illetve az ehhez tartozó bölcselettel – traktálja a vendégeit, s ebből az alkalomból, a bódult állapot látomásaként jelenik meg Jocónak a Sátán, egyenest Thomas Mann Doktor Faustusából, Szőllősy Klára fordításában. Ám hogy mi is volna az ördögi szerződés voltaképpeni tétje, az pontosan nem derül ki az olvasó számára. Szó esik ugyan „a korlátlan élet lehetőségéről”, és hősünk annak rendje és módja szerint el is veszíti a szüzességét, hogy ezután sikert sikerre halmozzon a pályáján, valamint a nők körében. Eközben az apja előbb tönkremegy, majd meghal, illetve megjelenik a fiú életében a nagy szerelmi kérdés, Jocónak választania kell két nő közül. Ám mindezeken az eseményeken az ördögi paktum egyre fátyolosabban dereng át, és a történet befejeztével jelentőségét is veszíti. Azzal az érzéssel csukjuk be a könyvet, hogy Voith Jocó halhatatlan lelke igazából egy pillanatig sem forgott kockán.

Az a gyanúm, hogy a valódi kísértést ebben a kötetben a nagypróza jelenti, a súlyos nagyregény, amely egyébként is nyomasztani látszik a jelenkori magyar irodalom nem egy alkotóját, akiket a tehetségük eredendően a könnyedebb formákhoz utalna. A Tánciskola legnagyobb problémája, hogy miközben igyekszik szorosra húzni a történetszálakat, összekötni a motívumokat, komplex szimbólumrendszert létrehozni, a vállalkozás egésze rettentő erőltetetté, izzadságszagúvá válik. Grecsó Krisztián, aki úgy ismeri elbeszéléseinek a világát, akár a tenyerét, valamiért mintha kevésnek találta volna, hogy mindössze erre építse föl a művét. A metafizikus ördögregény ugyanakkor csupán külsődleges máz, díszítmény maradt az anekdotikus regényvilágon. Pedig ha a szerző jobban bízik az ösztöneiben, nem is lett volna szüksége rá. Igaz, hogy a regénybeli kisvilág alapvetően meghitt és kedélyesen ismerős, ám helyenként mégiscsak föltárul benne az ijesztő üresség, érezhető a hűvös huzat, és ez messze nem az ördög importjának köszönhető. Az a magányos keserűség, amellyel Voith Jocó kipakol kis legénylakásán („Ismeretlen göncök, valaki más élete ez, gondolta, más viseli a ruhákat, azt képzelte, hogy ez mind csupa tárgyi bizonyíték, felhalmozott segélykészlet, halottak, még meg sem született emberek holmija, árukészlet talált tárgyakból, egy reptéren ottfeledett bőrönd, ahogy megy körbe-körbe a gumiszőnyegen”), vagy a végeláthatatlan alföldi terek hasznavehetetlenségéről szóló futamok („a viharsarki alföldön széles utcák a szokásosak, egy sztráda is elfér rajtuk, egy-egy házhoz akkora udvar dukál, mint egy focipálya, és akkor még ehhez jön a kert, a porta, hiszen hely az van, talán más sincs, csak hely meg idő, a fölöslegesen nagy terek, udvarok mintha a ki- és elmaradó lehetőségeket szimbolizálnák”) képesek volnának kellő ellensúlyát képezni a kedélyes anekdotizmusnak. Grecsó világának igenis megvan a sötétebbik oldala, amelyhez semmi szükség az ördögökre, s a Tánciskola árnyékában ott húzódik egy másik regény beváltatlan ígérete. Ez a regény talán a saját anyagát magabiztos közvetlenséggel kezelve, a saját világának belső logikájára támaszkodva, minden külsődleges elvárásnak fittyet hányva lett volna képes arról a kétségbeesésről mesélni, amely erőt vesz a diákévek védettségéből egyszerre idegen és provinciális környezetbe csöppenő fiatalemberen.

Szerző: Keresztesi József

 

http://www.revizoronline.com/hu/cikk/336/grecso-krisztian-tanciskola/?label_id=967&first=0


2012.06.04. 16:27 Idézet

 

 

VALUSKA LÁSZLÓ
Grecsó Krisztián: Isten hozott
A Klein-napló

"Ezen a vidéken csak az elolvasott oldalak sárgaságáról lehet beszélgetni. Mert csak a megírt létezik, a valóságban nincs semmi". Grecsó Krisztián lírájával és prózájával kitartóan építi különleges, mágikus szövegvilágát, amely egy az utóbbi években el nem beszélt világot tár elénk: csoda, folklór, színes karakterek és az anyanyelv. A falu csodákkal teli környezet, mesebeli világ, amelyet nem szabdalt fel a tér és az idő, ugyanis az ott élők örök körforgásban léteznek, évszakról-évszakra, más időszámítás, más élet, más nyelv. Grecsó szövegeiből érezni, hogy fontos határon mozog: az általa elbeszélt világ alakította nyelvét, személyiségét, de már kívülről figyeli ezt az életet, mint az elbeszélő fiú, aki visszatér szülőfalujába, hogy végre lezárja saját élettörténetének egy korszakát.

Isten hozott! - A regény záró mondata a megérkezés mozzanata is egyben, egyfelől az elbeszélő fiú utazásának a vége, amely egyben az identitás újraalakulásának befejeződése is, másfelől a szerzőé, aki a regény megírásával a kortárs irodalom kiemelkedő alakjává lépett elő. A történet keretét a Klein-napló megtalálása jelenti, erről számol be az elbeszélő gyermekkori barátja, Metz Dezső egy telefonbeszélgetés során, és emiatt utazik haza Gallér Gergely Sáraságba, amely különböző jelentésekkel és irodalmi előképekkel terhelt név. Az utazás folyamatos visszaemlékezés: az emlékek, történetek újragondolása folyamatos munkává válik, és így rendkívül fontos szerepet játszik az elbeszélő személyiségének létrehozásában. A személyiség különböző történeteken keresztül alakul ki, így különösen problémás, ha ezek az életet meghatározó elbeszélések hamisak, fiktívek. Gallérnak ezzel kell szembenézni, hiszen valótlanok a saját életéről olyan bizonyosnak vett információk, mint szülőhelye, árvasága, testvére.

Az utazás metaforája egybekapcsolódik a személyiség megváltozásával, hiszen az állandóan mozgásban lévő identitás rögzíthetetlensége nem nyújt lehetőséget az Én megalkotására. Ahogy ez a metafora működni kezd a szövegben, úgy kínálja fel a nevelődési regény olvasatot (ez természetesen nem ragadható meg ilyen egyszerűen, csak a tisztánlátás végett, hiszen ezzel párhuzamosan folyamatosan rombolja le más műfajok megidézésével): Gallér Gergely Klein Gergellyé alakul át, hiszen a történet 1967-től 1990. március 12-ig tart, vagyis a fiú 23. születésnapjáig, ami alatt életének meghatározó eseményei és történetei roppannak össze. "Ezek szerint kifelé is látszanak az úgynevezett értékeim. Én, hogy vagyok, hogy fiú vagyok. Ennyire nem voltak gyökereim, kapaszkodóim másutt.." A bizonytalanság szükségessé teszi a múlt történeteinek újraírását, így mindent újra kell építenie: személyiséget, környezetet, szövegeket. Ennek egyetlen lehetősége csak egy mágikus világban történhet, amelyet barátaival együtt hoz létre, a Klein Ede Egylet néven: a határok elvesznek a valóság és a falu különleges eseményei között.

Klein Ede a falu mitikus alakja, "a falunk szegény bolygó zsidója", akit Pannika néni mentett meg, amikor azzal vádoltak, hogy 1948-ban rituálisan meggyilkolta a szűz Matildkát. Az elbeszélő fiú életét folyamatosan átszövi ez a titkos történetszál, és csak a regény szerkezete enged arra következtetni, hogy Gallér Gergely akkor fogant, amikor Klein Ede 1966-ban egy éjszakára visszatért Pannikához. Az éjszaka leírását a szöveg közepén olvashatjuk, míg a regény végén az elbeszélő látogatja meg Pannikát, a két látogatás között sok a hasonlóság (akár mondatok is), a rájátszás, illetve a Klein-látogatás megidézésével a szerző kiemeli a két eseményt. A két epizód egymás mellett állása egyfelől arra enged következtetni, hogy Gallér szülei Kleinék, másfelől Gallér hasonlóan Kleinhez a falu szegény bolygó zsidójává vált, kitaszított lett. Ezt az olvasatot erősíti a szöveg is, amikor Gallér a regény végén Klein Gergelyként mutatkozik be, tehát a név felvétele által azonosul Klein történetével, miközben a kitaszítottság és a zsidó sors folyamatosan alakul egybe ("Ezeknek mi is zsidók vagyunk. Ezeknek szívesen!"), a regény végén két szituáció is direktebben próbálja erősíteni a már kialakult olvasói érzéseinket. A kevésbé szerencsés megoldások egyike Pannika és Gallér között lejátszódó párbeszédben a kitaszítottság és a zsidóság egymással felcserélhetősége ("A kitaszítottság a fiammá tett. Akkor fogadj zsidóvá!"), a másik a regény végén Gallér Kleinként történő bemutatkozása.

A falu különleges logikája, retorikája ismerős lehet a Pletykaanyuból, ezért nem meglepő a rengeteg anekdota, varázslatos történet, amelyek egy csodálatos mágikus világot építenek fel. Sáraság a hihetetlen eseményekkel és szokásokkal különleges szervezőereje a történetnek: a kaliberek olyan kiválasztottak, akik a szellemekkel érintkeznek; a faluban mindenki saját kantát hord, ugyanis "a kanta, ez a vékony nyakú vízhordó edény, felénk nélkülözhetetlen védőeszköz; teli kanta nélkül sehová el nem indultunk, hogy a kínzó szomjúságnak ne legyünk kiszolgáltatva", Lajla angyal pedig időnként kiválaszt valakit, aki az életet tovább örökítheti. Az alapmítoszok mellett rengeteg rövidebb-hosszabb epizód színesíti a regényt, amelynek megítélése kérdéses, hiszen ezt a retrospektív elbeszélésmód megengedi, és rendkívül olvasmányosak, de a történet olykor félresiklik miattuk. Ilyen izgalmas betétek az intézeti lányok poharas esete, az Üvegszemű Tót kirándulása vagy a tanuló lányok őszülése, Franczek kálváriája, akiről kiderül, hogy nem termékeny, de a vérvizsgálatok alapján mégis övé a három gyerek ("Apából nem apává lenni irdatlan sorsverés"), Töre tatának a traktor roncsolja össze heréjét, ezért a combjába operálják, ami megmaradt belőle (a fia is így születik meg). Ezek a kis epizódok egyenes folytatásai a Pletykaanyu prózájának, amelynek legfőbb ismérve az ötletes szituációteremtés és a színes karakterformálás, ami miatt igazi olvasmányélménnyé válhat a regény. Krúdy, Mikszáth és Móricz prózanyelvét nagy leleményességgel és tisztelettel gondolja újra és használja fel Grecsó, miközben szövegében a Gallér által elbeszélt történetek mögött felsejlik az anyanyelv által újraírt személyiség, amely különösen érzékeny szó, hiszen az elbeszélő és barátai árvák, ezért szükséges az "új anyanyelv" megtalálása és elsajátítása.

A falu nemcsak közösség (és széthúzás), hanem önálló szubjektum, amely rendelkezik a hatalom minden eszközével, emberi sorsokról dönt, megjelöl: "..a tekintélyvesztés pedig a legkegyetlenebb csapás, mert a falu szava mindennél fontosabb - az életnél is. Életből sok van, mi több: nyüves és végtelen napok kietlen tömege van csak, de a falu emlékezete egy. Ha egyszer bemocskolódtál, véglegesen történt " Itt jegyezzük meg az egyik olvasási módot, az értelmezési köröket nem kijátszva, hogy az elbeszélőt azonosíthatjuk a Pletykaanyu szerzőjével, akit kiközösítettek, bepereltek a falu lakói, akinek novelláit úgy olvasták, mintha az ő életük lenne, mindent beleláttak. Mint a Klein-naplóba, pedig az üres volt. "A Klein-naplót olyan hallgatni, mondta a húgom, mintha te magad beszélnél. Helyetted mondja valaki, amit mond, de rólad, neked. Minden meg van írva, illetve az létezik, ami írva van, és amiatt, mert meg van írva". A Klein-napló Grecsó prózájának (és így az irodalom!) metaforája, hiszen minden csak szöveg, a referencialitás problémákba ütközik, nem tudni, ki, kivel van. A szöveg ezért olyan nyelvezetet hoz létre, amely folyamatosan reflektálja is ezt a tudást: hiába ragad magával a történet, ha végig a nyelv és a szöveg a legfontosabb témája a regénynek. (Magvető)

 


2012.05.28. 10:47 Idézet

 

 

VIDA LAJOS

 

Én, Schriwanek András
Grecsó Krisztián: Pletykaanyu

 
 

 "A pletykák engem emlegetnek."

                                Grecsó Krisztián: Gyanú árnyéka
  Grecsó Krisztián költőként indult; Vízjelek a honvágyról (1996), Angyalkacsinálás (1999) verseskönyvek után első prózai kötete a Pletykaanyu. Közben, vagy a Pletykaanyuval közel egy időben megjelent egy "bizalmas" versfüzete, a Caspar Hauser, melyben költői, írói énje kettős vagy többességéről rajzol mélységesen őszinte portrét. A két könyv megírásának élménye átvetül egymásra, oldottabbá vált a líra, s az én mélyebb rétegeit kavarja fel, s bölcsebb, medítatívabb lett a próza.
     A húszas éveinek közepén járó szerző a nemzedékképző Sárkányfű folyóirat (1996-2000) köré szerveződött fiatalok csoportjába tartozott, illetve a folyóirat megszűnése után is, megmaradt azon a szellemi köldökzsinóron, mely sárkányfűs társaságot összekovácsolta, melyet: Fogarasi Zsolt, Király Levente, Czifrik Balázs, Baróthy Zoltán, Varró Dániel, Cserna-Szabó András, Karafiáth Orsolya, Kovács Eszter, Harcos Bálint és természetesen Grecsó Krisztán neve jelzett. 1998-ban megjelent a Palatinus Kiadó vállalkozásában a Fiatal írók antológiája, melyben tíz olyan szerző szerepelt, - a tizennyolcból -, akik kötődtek a Sárkányfű folyóirathoz, közülük csak Grecsó Krisztiánnak volt önálló kötete.
     Új könyve első két darabjában, a Pletykaanyu és az Én Schriwanek András, míg a második részben a Bolondok című novellában, Mikszáth vaskos, népi humorú, anekdotázó, ironikus meseszövésének és elbeszélő módjának hatása érezhető. A "nagy palóc" hatás annyira erős és karakteres, hogy még a gyanútlan olvasó sem gondol véletlenre, annál inkább az író tudatos vállalkozására, szemben a kortárs próza más modernizációs törekvéseivel. Vigyázat, Grecsó semmilyen ellentábort nem alkot, nem képvisel a modernizációs törekvésekkel szemben, hiszen maga is próbálkozik, kísérletezik - sikerrel -, ízig, vérig modern szövegalkotással.
     Az idősebb kortársak közül Darvasi László hatása érdemel említést A Mindenható tekintete, vagy a Híres-ház című elbeszélésekben, a lelki megrázkódtatások, erkölcsi dilemák ábrázolásában. A Darvasi-hatás alóli kilépés iránya is feltűnik a kötetben, egészen pontosan az Övcsattogtatás című novellában. Míg a Mikszáthra emlékeztető elbeszélőmód kontinuitásra, a klasszikus elbeszélői hagyományokhoz való kötődésre, és ezzel párhuzamosan szövegalkotási kísérletezésre, újításra, vagy megújításra utal. Darvasi hatásában már nehéz lenne megtalálni efféle tudatosság elemeit, ha van tudatosság benne, az a kísérletezés tudatossága, valószínűleg arról van szó, hogy a valamivel idősebb kortárs hatása nem kerülhető meg, a korra jellemző művészeti törekvése szintézise miatt sem. Az egyidejűség pedig a különbségek mellett azonosságokat is integrálhat egy-egy alkotó, illetve egy-egy nemzedék ábrázoló, megjelenítő, szövegalkotó, elbeszélő technikájában. Itt többről is lehet szó, a pályakezdés hasonlóságai, az élmények pszichés feldolgozása, a tudatosodás, az önkifejezésre való törekvés keresése. Rokonság köti őt a Sárkányfüves pályatársakhoz is, elsősorban Cserna-Szabó Andráshoz és Erdős Virághoz, a vidék, a vidéki élet ironizálása, a hétköznapi élethelyzetek, a pusztuló életformák, a kisvárosi hierarchiák küzdelmeinek ábrázolásában. Tehát a prózaíró Grecsó Krisztán éppúgy figyel a klasszikus irodalom nagy elbeszélőire, elbeszélő hagyományaira, mint a kortárs próza kísérleteire, eredményeire. Grecsó írói világának egyik pillére a pletyka, mely a kisvárosi tapasztalatai miatt is közel áll hozzá. A Gyanú árnyéka című versében írja: "A pletykák engem emlegetnek." A pletyka lehetőséget teremt, mint valamiféle modern népmese a valóság és a fikció keveredésére, mellyel egy új valóságot teremt, azaz a valóság görbe tükrét, melyben élethelyzeteket, figurákat kicsinyíthet, nagyíthat, érzelmileg közelíthet hozzájuk, és távolságot tarthat tőlük. A pletyka teremt lehetőséget a valóság folytonos változásaira, a valóságban való akár erőszakos beavatkozásra, a történések váratlan irányba való fordítására. Grecsó erős valósághoz kötődősét jelzi, hogy pletyka történetei nem fikciók, nem írói fantázia szüleményei, hanem a kisvárosi, falusi világ valósága, az élethelyzetek, a személyek, beazonosíthatók, olyannyira, hogy elbeszélések figuráiban a szegváriak magukra ismertek. Ezért volt annyira vehemens az érintettek felháborodása. Innen a könyv viharos fogadtatása, s e révén is - ez az "is" itt nagyon hangsúlyos -, vált üzleti sikerré és népszerűvé. Ugyanakkor, a botrányszagú események, a gyors üzleti siker, nem adott, vagy a kritika nem talált rá módot, hogy a mű igazi érdemeit és értékeit keresse. A Bródy-díj nyilván érezhető változást hozhat a könyv és a kritika kapcsolatában.
     A kötet szerkezetileg két részre oszlik. Az első, Én, Schriwanek András, míg második rész a Szép címet kapta. Mind a két rész hat-hat írást tartalmaz. Ezek az egymástól jelentősen eltérő szövegek, elbeszélések, történetek, mozgalmasak és statikusak, ráérős, terjengős elbeszélői stílust képviselnek, míg mások rövid, szaggatott, narratív szövegeket tartalmaznak. A könyv rétegzett, többszólamú elbeszélői szinteket olvaszt magába, gyúr egybe, így ez a különbözőség válik az egység kifejezőjévé, a kötet darabjait összekötő kohéziós erővé. A könyv legszebb, legjobban megírt darabjai elbeszélt dialógusok, múltbeli történetek felidézése, melyben, majdnem mindig az egyik szereplő a szerző. A szerzői jelenlét mindig érezhető, hol egyenesben, hol a szereplők mögé rejtve: Pletykaanyu, Én, Schriwanek András, Ahogy Csíkivel mi ketten, A fekete doboz, Külterület - pörgés két lendületből. A beszélő, a Pletykaanyuban a szerzői én több szintjét valósítja meg, felismerjük, mint a falu lakóját, vagy mint a történés egyik szereplőjét, mint szem - vagy fültanút. "Szászéknak sincs sok már hátra, azt szűröm ki a szavakból." - Írja, vagy: "Ki vagyok akadva teljesen. Azt hallotta Apu, a káeftében, hogy a bizonyos költő, aki itt van nálunk, a faluban, állna villa a hátába, kipofázza a titkos ügyeket is, a szennyest, hogy így cicomásan mondjam, olyat is esetleg, amikről még pletyka se nagyon, azokat is bele a nagyvilágba, hogy égünk, mint az olajmező." Az Én Schrivanek András című novella két elbeszélő egyidejű jelenlétét feltételezi; az öreg Schrivaneket szerzői státusba emeli, az "Én" szó név előtti használatával. Az élet megjelenítése éppen Schrivanek meséiben kap lehetőséget, az egész elbeszélést ez a mesélő mechanizmus, igaz, hamis, vagy bizonytalan hitelességű történetek, pletykák, személyek kibeszélése működteti, melyben mindig húzódik valami igazságféle, valami tanúság, népi bölcsesség, megfigyelés, mely a tapasztalat révén tudatosult: "Különben, mondta Schrivanek bácsi, egyébként, egyébként ennek megvan a maga oka, amit lehet, hogy még elmondok egyszer, ha ilyen sokáig szórakozik velünk ez a kurva darálós, és nem jön, de azzal, hogy sokat evett volna Kárpátiné, született Tőzsér Olga, nevetséges magyarázni, mégha igaz is, hogy furcsa szerzett az Olga testvére. Ismered biztosan Klári bácsit, vagy nem, kérdezte, Klári bácsinál nem tudni, mi van a lába köziben, hermésznek hívják az ilyet, és Klári bácsi hermész, hihetetlen, de nem tudni, tök van-e rajta alul, vagy vágás, pedig, fiam, mindenről tudni, vessző van-e rajta, vagy vágás, el lehet dönteni mindenről, hogy férfi dolog-e, vagy nem, mindenről, mondtam már neked ezt, kivéve a rettegést, úgyhogy Klári bácsi valószínűleg maga a rettegés, hiszen róla se tudni ilyen ügyben semmit, bár, hajolt közelebb Schrivanek bácsi, elárulom, én jobban örülnék sokkal, ha férfi volna, Klári bácsi is, meg a rettegés is, mert a férfiaknak másképp működik a kezük..." A fiú, aki az élet rejtelmeit tanulja Schrivanek bácsitól, szintén a szerző, de míg Schrivanek mindig jelen időben beszél, addig a fiú mindig múlt időben, ezért nem alakulhat ki köztük igazi dialógus; "A lélek ügyeiről is Schrivanek bácsi beszélt nekem először. [...] Ugyanis, nem úgy van az, köhögte, hogy össze van bogozva a lélek a testtel, nehéz elhinni, de tényleg: nincs köztük se zsinór, se mohás hasú csővezeték, vagyis egészen pontosan, van valami, de bogozás, az nincs, nem olyan egyszerű az." A két elbeszélő én folyton átcsap egymásba, a szerző, hol Schrivanek, hol a fiú hangján szól, ez különleges atmoszférát teremt. Már nem kell figyelnünk, hogy ki az éppen aktuális beszélő, gyönyörködhetünk a mikrotörténetek ironikus, szatirikus, tudálékos, humoros megformálásán. A polifon elbeszélői szerkezet leghitelesebb darabja, ha nem egyetlen igazi darabja olvasói élményeiknek, Ahogy Csikivel mi ketten című írása. A történés úgyszólván semmi, beszédhelyzetek, beszédterek nyílnak ki, melyek reflexiók, élmények felidézése, mikrótörténetek elbeszélése tölt ki, mindig az adott beszédhelyzetnek megfelelően. A fekete doboz című elbeszélésében egy televíziós tanulmány szövegében, illetve szöveg részei közé illeszt egy történetet, amelyet úgy élnek meg a történet elbeszélői, mint saját életük valóságát, míg egyszerre minden megváltozik, a tér, az idő, s benne a rémület és katasztrófa képei: "Anyám, apám és a Soma feje úszkál a bográcsban, kerülgetik egymást, mint lavór vízben a legyek. Már nem ijedek meg, otthon vannak... A bográcsban most csak Soma feje látszik, bal füle van fölül, fölismerem az anyajegyről. Az orrába beleragadt egy babérlevél. Indulnom kell, most kell indulnom, a főutcán megyek haza, peckesen lépek, köszönök én fűnek - fának, csak sehol ne legyek egyedül, ne hagyjon engem senki magamra, belőlem egy van, azt hiszem, énrám vigyázni kell, nem érhet engem tragédia, hát peckesen lépek, a főutcán megyek, csak ne, ne maradjak magamra, csak ne hagyjon engem senki magamra." Ebben a félelemben ott munkál, hogy a technika révén, egy gombnyomásra, érvénytelenné válik az idő, előre- és visszapörög, s vele az elmúlás és a jövő is. Valami történt, vagy történik velük, csak még nem tudjuk, hogy mi. "Az a tapasztalat, hogy a megalázottság okkersárgájából és a harag zötyögős szívű vöröséből keveredik ki a félelem leírhatatlan, folyton változó színe: az a sosem egyforma szín, amire ránézve mégis tudom, hogy ez az, ez a félelem színe. Nem is bírom ilyenkor, általában fölkiáltok: meg vagy, te átkozott, megismertelek! Meg én, noha úgy van, ebben az életben sosem kaptam azon a félelmet, hogy ugyanaz a köntöse lett volna, mint legutóbb. Úgy tudom, a félelem az egyetlen, ami mindig különbözik önmagától." - írja A különbözőség estei ötödik monológjában. A különbözőség legalább annyira foglalkoztatja, mint az azonosság, vagy a bizalom, a közös tudás, az igazság: "És akkor megvilágosodtunk, hogy megdöglött (a vitorlás hal az akváriumban), teljesen elhagyta az erő, ez az egész nem egy színjáték itten, hanem megadta magát a legdrágább halacska, aki miatt havonta cserélni kellett a lét, oda az erő, az igazság, és egy kicsit a szeretet is, hiszen ha nyálkás is meg üvegszemű, szeretni ezért lehet." Ahogy Csikivel mi ketten.
     A könyv második részében olvasható történetek, monológok, tematikailag szélesebb tablóját mutatják a kisvárosi életnek, horroriztikusabbak, extrémebbek a történetek, de sokkal egyneműbb a szövegalkotás. A mikrotörténetek szimultán egymásmellettiségét felváltja a történetek kiteljesítése, Bolondok, Szép, A Mindenható tekintete, Övcsattogás című elbeszélések. A kötet első részének elbeszélő technikája fölvillan még a Parti Nagy Lajos-idézettel indított Halotti beszéd című írásban, a mikrotörténetek is visszaköszönnek Báró Imre álmaiban a Híres ház című meleghangú, szép novellában. A második részben a szerző mind inkább háttérben húzódik, nem érezhető erős azonosulása ábrázolása tárgyával, mint az első részben. Erénye ennek a résznek a szereplők lelkiéletét feszítő konfliktusok ábrázolása, az erkölcsi tudatuk és magatartásuk ellentmondásainak felszínre hozása, tudatalattijuk feltörése vergődő szenvedéseikben, vagy pillanatnyi boldogságukban. A Minden ható tekintete hőse, Borg Kálmán elveszíti minden emberi tartását a sírgödrökben folytatott éjszakai szeretkezésekben: "... a kéj fölcsap a gerincén, egészen a tüdőig, nagyon, nagyon nehéz lesz tőle a teste, annyira, hogy szétszakad, feje könnyeden elröpül a kormos mérgező éjszakába, ami lenn marad, az meg szétmállik, mint egy gennyes pattanás." Báró Imre a Híres ház tulajdonosa, miután végig álmodja, éli a ház minden egykori lakójának életét, nemcsak egykori önmagához tér vissza, hanem született Deregi Jolánhoz, volt feleségéhez, hogy egy kiadós veréssel visszavigye a boldog mátkaságba.
     Külön érdeme a könyvnek a nyelvi tisztasága, ahogy a beszélt népi nyelvet, minden árnyalatával beemeli az irodalom világában, ahogy költészetté lényegíti annak szinte minden rétegét. Szélesen, néha kényelmesen elterülő mondatok soha sem tévesztenek célt, tekervényeiben ott van a humor, a beszédkritika, és ott van szeretet. Egy világot jól ismer, a vidék világát, melynek zajai átütik az elbeszélések szövetet, ezek zajok a gyermek - és ifjúkor színes világának zajai. Ez magyarázza állandó jelenlétét szinte minden írásában. Ez a vidék Grecsó számára ihletforrás. De ebben a forrásban látja a szellemi elmaradottságot és restséget, hitet a babonában, és a kibeszélés, a megbélyegzés kiélését. Látja, érzékeli az értékrend változásait, az erkölcs gyengülését, már a templom sem tölti be a régi szerepét, az erkölcsi értékek, hagyományok megőrzésében: "Szeretek, bizony, a templomból hazafelé menni - írja - tudni, hogy Istennel a héten már nincsen dolgom, hogy átléptem a templom legvarázslatosabb helyét, a küszöböt, orromban még a benti levegő, és kezd a tüdőmből kifelé áramolni mindaz, ami benn van. Mert ugyan ki tudná megmondani, mi van benn, ami szokott, ugye, Önök azt mondanák, ami mindig is volt, noha a templomtűz odacsapott a gondolatnak, hogy az Isten háza örök lenne..." A nagyon is meleghangú, költői kritikájának tárgya nem a vidék, nem a falu, hanem a vidékiség, az a zárt világ, nemcsak földrajzilag, de tudatilag is minden oldalról zárt világ, mely még ma is jellemzi az alföldi falvak életét. Ebben a zárt világban a pletyka a közvéleménynek akár egyetlen nyilvános formája is lehet. Ezt deklarálja azzal, hogy pletykatörténetei nem fiktívek, hanem többnyíre valóságos történetek, s a személyek is jól felismerhetőek. A könyv magának a pletykának s működési mechanizmusának sikerült kritikája. Grecsó Krisztián könyve, jó könyv, és minden jó könyvben ott van a többi jó könyv és a még jobb könyvek ígérete, ígérete egy nagyon rokonszenves fiatal író, rokonszenves írói világ kiteljesedésének. (Jelenkor 2001)

Forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00016/00082/030211.htm


 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2008-02-19
 
Médiatámogatónk
 
Ajánlott oldalak

Magvető Kiadó

Kalligram Kiadó

József Attila Társaság

Bárka online

Litera

Jelenkor Irodalmi és Művészeti folyóirat

A Mozgó Világ honlapja

A Vörös Postakocsi online

Petőfi Irodalmi Múzeum

Írók a Teraszon

Prae.hu

műút - irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat

Élet és Irodalom

 

 

 

Könyvkolónia

Látó

 

 

Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?