[453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
Egressy Zoltán regénye egy budapesti motorosfutár-fiú egyetlen napjának története: apáról, hiányról, nőkről, magányról és szeretetvágyról. Remekül komponált, megrendítő és finom humorral megírt könyv.
|
A legkövérebb magyar ember az egészséges táplálkozásról és a méregtelenítés csodájáról beszél, miközben sűrűn öblögeti torkát a saját Bt.-je által forgalmazott "csodaszerrel", az Emese Acapulco Diabetikus Gyógyíróval. Az ő abszurd monológja ez a hamisítatlan Parti Nagy Lajos szöveg, melyben csak úgy röpködnek a csodás szókreálmányok és frenetikus mondatok. Közben, még ha akár amúgy kákabélűek is volnánk, úgy érezzük: reng a tokánk és rázkódik a hasunk a nevetéstől.
|
Kovács Emma születése – nem szól másról, mint valakinek a születéséről, akit senki nem vár, senki nem akar, és többnyire azon van az egész kisváros, amelynek kórházában Kovács Emma mégis kipottyan a dadák tenyerére, hogy világra soha ne jöhessen…
|
Az 1960-as évek elején Onetti épp újabb kötetén dolgozott, amely Santa Maríában, ebben az általa teremtett, félig mitikus, s ugyanakkor ízig-vérig latin-amerikai alakokkal és sorsokkal teli városban játszódott. Úgy dolgozott, ahogy szokott: ágyban fekve, italozva-cigarettázva rótta ugyancsak fura betűit egy határidőnaplóba. Ám hirtelen elhatározással félbeszakította a regényt, és belefogott egy másikba. Ebből lett aztán a szerző máig legnépszerűbb könyve, A hajógyár (1961). Mi késztette a vargabetűre? A szerzőtől tudjuk, hogy egy egészen különös véletlen folytán elvetődött a Buenos Aires-i kikötő déli dokkjaiba, s ott egy csődbe jutott gyár vezetője kalauzolta: teljesen elhagyatott volt a telep, a bíróság már lepecsételte az ajtókat, kísérője mégis úgy viselkedett, mintha működne a gyár, még kulcsot is szerzett, és a hajdani luxusiroda romjai közt dolgozva igyekezett jogi úton megmenteni a vállalatot vagy legalább a telket. Onetti egy különleges, indiai fából készült evezővel tért vissza a városba - és egy készen kapott ötlettel, mellyel újabb lehetőséget, új reményt adhat állandó, kudarcos sorsú hősének, Larsennek. Az elvileg sok szinten működő építmény, a Cég, amelyben már csak egy-két főember végzi teljesen értelmetlen, rutinszerű munkáját, a széthullás, az üresség, a hiábavalóság abszurd birodalma, s ugyanakkor tipikusan argentin-uruguayi háttér Larsen sorsához. Onettinek bevallottan az a célja, hogy felmutassa a hőse alakjában és tetteiben lappangó "figyelemre méltó erőt". Figyelemre méltó - mondja a szerző -, mert Larsenben eleve nem lehet hinni, de az "egy újabb remény révén mégis igyekszik valamiképpen megváltani önmagát. Miután felsül a kuplerájjal, visszatér Santa Maríába, mert másban akar sikert elérni. S akkor elfogadja a hajógyárban játszódó játékot, elfogadja az abszurdot." Larsen gesztusa, aki cégvezetőként olyan helyzetért és rendért vállal önként bűnhődést, majd újabb elkerülhetetlen kudarcot, amihez tulajdonképpen semmi köze, lehet közvetlen történelmi-politikai jóslat, lehet önzetlen társadalmi - akár krisztusi - áldozat, és lehet művészi szerepvállalás is. Mégis talán egy általános életérzés megjelenítése a döntő, ami kortól és helytől független, s amiről évekkel később így vallott Onetti: "A hajógyár nem jövendölés volt, nem is játszadozás a futurológia határtalan, kis mezején. Azt az érzést igyekezett megfogalmazni, hogy valami nagyon bűzlik, és nem csak Uruguayban vagy Dániában. Ma egyre erősebb a szag. Nem kétséges, hogy egykettőre itt lesznek a balzsamozók, és ideig-óráig leplezik majd a bűzt." Juan Carlos Onetti (1909-1994) Montevideóban született, hosszú éveken át Buenos Airesben élt, Madridban, emigrációban halt meg. Volt újságíró, könyvtáros, szerkesztő, a többi közt a legendás Marcha című uruguayi folyóirat alapítója. Jelentős díjakat kapott, a legfontosabbat, a "spanyol Nobelt", a Cervantes-díjat 1980-ban vehette át. Hatalmas életműve többkötetnyi novellát, kisregényt és hat nagyregényt tartalmaz.
|
Raymond Carver meggyújtja a cigarettát, babrál kicsit a gyufával, előrehajol: "Nem az ember azonos a szereplőivel, hanem ők vele."
A szerző mára az amerikai irodalom ikonja, akinek a hatására egyaránt hivatkoznak kortárs szépírók és lektűrgyárosok - legtöbbjük olvasható is magyarul, ellentétben Carverrel, akitől egyetlen válogatáskötet jelent csupán meg korábban.
A most közölt írásokat először 1981-ben közölték a What We Talk About When We Talk About Love című kötetben, mely az áttörést jelentette Carver számára: egy csapásra az irodalmi minimalizmus hírhozójává vált, "amerikai Csehovvá", akinek életszagú történetei és zsigerekig ható mondatai elementáris hatást gyakorolnak olvasóira. A sors fintora, hogy a legutóbbi időkben épp ennek a kötetnek a létjogosultsága kérdőjeleződött meg. Carver özvegye, Tess Gallagher lehetővé tette az eredeti kézirat kiadását, melyből világosan kitűnik, hogy Carver szövegeit egykori szerkesztője és barátja, Gordon Lish alaposan ,,rövidre vágta" - mintha csak a később ezekből filmet rendező Robert Altman (Short Cuts, 1993) keze alá kívánt volna ily módon dolgozni.
Az újra kiadott gyűjtemény Beginners címen jelent meg Amerikában és Angliában és a Magvető is ezekben a változatukban adja közre Carver gyönyörűségesen fájdalmas novelláit - bevezetve a háromkötetesre tervezett prózai életmű-sorozatot.
|
A londoni Highgate temetőben egy vámpír ólálkodik: Kari Marx holtteste, aki a temetőbe ellátogató kommunisták vérét szívja, hogy teste halála után is megmaradjon... A párizsi Pere Lachaise-ben valaki fölnyitja Oscar Wilde sírját, s ellopja az író gyűrűjét, amiért szörnyű árat kell fizetnie... A jokohamai Külföldi temetőben Eraszt Fandorin nyomozza ki a Halál Pókjának valódi kilétét... A New York-i Green-Woodban egy orosz emigráns borzalmas oroszrulettet játszik egy gyönyörű, fátylas nővel... A moszkvai Régi Doni temetőben Szalti-csiha, a legendás, XVIII. századi bojárasszony, aki százharminckilenc embert kínzott halálra, máig is szeretőjét várja... Borisz Akunyin, a Fandorin-sorozat világszerte népszerű szerzőjének kísértettörténeteit és kriminovelláit a világ egy-egy híres temetője ihlette. Ezúttal azonban Akunyin társszerzőt is választott magának: Grigorij Cshartisvilit, azaz írói énjének másik felét, aki hazájában eddig is ismert irodalomtörténész és japanológus volt. A novellákat így kiegészítik Cshartisvili esszéi a hat híres temető legendáiról, hangulatáról, nevezetes halottairól... s arról is, amiért ez a kötet valójában megszületett: hogy szerzője miként néz szembe a halállal, s különböző népek, kultúrák halálkultuszait megismerve önmaga számára meg tudja-e könnyíteni a halál elfogadását... Vagy ahogy maga a szerző írja: „...a végén még az derül ki, hogy az ember azért rohangált le-föl a temetőkben, mert elérte azt a kort, amikor már szeretne kiigazodni a halál természetét illetően. De nem, ez nem egészen így van. A titok természetét nem lehet kiismerni, azért titok, mert nincs semmilyen természete. Sokkal helyesebb, ha azt mondom: meg akartam érteni, mi a halálfélelem. És meglehet, ezzel egyszer s mindenkorra meg akartam szabadulni tőle. Vagy legalábbis reményhez akartam jutni, hogy ez elvileg lehetséges."
|
Hogyan legyünk jó olvasók, sőt mintaolvasók: ezt tanítja meg nekünk az 1932-ben született világhírű író, egyetemi professzor lebilincselő előadásaiban, útitársává fogadva bennünket a fikció erdejében tett kirándulásain.
A fikció erdejében barangolva találkozhatunk a népmesék hőseivel éppúgy, mint olyan klasszikus művekkel, mint az Odüsszeia és az Isteni színjáték, vagy éppen d’Artagnant kísérhetjük el a tizenhetedik századi Párizs utcáin. S hogy a kirándulás még izgalmasabb legyen, Eco a kemény krimik és a pornográf művek világába is bekukkant. Látjuk, hogyan működnek a fikcióban a lassítás és a gyorsítás technikái, hogy, milyen eszközökkel tudja a szerző misztikus ködbe borítani művét, elhomályosítva az olvasó időérzékét, s eltöprenghetünk azon, mekkora értelmezési szabadságot biztosít számunkra egy fikciós szöveg.
Eco az utolsó két előadásban jut el ahhoz a kérdéshez, amely talán a legizgalmasabb; a fikció és a valóság bizonytalan határmezsgyéjét megvizsgálva azt is megmutatja, milyen súlyos következményekkel járhat, ha a fikciót valóságnak tekintjük, s a valóságot fikciónak. Szóval annak, ha nem vagyunk jó olvasók.
|
Egy eső áztatta pusztán, valahol a világ végén él apa és fia. A zsigereikből fakadó, durvaságon és erőszakon alapuló szeretet köti össze őket. Életüket együtt tengetik néhány félkegyelművel. Egy nap aztán úgy döntenek, eljött az idő, hogy megváltoztassák az életüket.
|
Huszonöt évvel Ellis első regénye, a Nullánál is kevesebb megjelenése után a történet folytatódik…
A szereplők ugyanazok, csak már nem gazdag fiatalok, hanem gazdag középkorú fazonok, akiknek az életéből valamikor régen egy regény és egy film készült. Clay azóta is haragszik a "szerzőre", aki annak idején ellopta a történetet, amit neki kellett volna megírnia.
Egyébként sikeres forgatókönyvíró; New Yorkból épp visszamegy Los Angelesbe, hogy részt vegyen az új filmje szereplőválogatásában, s aztán egyszer csak megint kapcsolatba kerül a régi branccsal: Blairrel, Trenttel, Rippel, Juliannel… Szó sincs barátságról: mint lassan kiderül, minden egyes találkozás, minden egyes gesztus mögött érdekek bújnak meg.
A szereplőválogatáson Clay belezúg egy fiatal színésznőbe, szerepet ígér neki, lefekteti – s aztán minden összekavarodik: a varázslatos szépségű lány csupa hazugság, csupa rejtély, és gyilkos indulatok kavarognak körülötte…
Bret Easton Ellis ugyanabban a szikár, szenvtelen és mégis felkavaró stílusban írta meg legújabb könyvét, mint amellyel annak idején egy csapásra egy új nemzedék kultikus írója lett.
|
Eraszt Fandorin - miután korábban leleplezett már egy nemzetközi összeesküvést, egy török kémet és egy kalandornőt, aki "az évszázad bűncselekményét" követte el Párizsban - 1882-ben Moszkvába érkezik. Azóta, hogy nem találkoztunk vele, Japánban szolgált követként (ahol, mint a történet során megtudjuk, sok mindent megtanult a keleti harcművészetekből), s most vele van hűséges japán szolgája, Masza.
Vajon kik tehették el láb alól Szoboljevet? A németek, hogy meggyengítsék az orosz hadsereget? A moszkvai alvilág egyik feje, hogy megkaparintsa a pénzét? Vagy netán a legmagasabb állami körök állnak a gyilkosság mögött?
Egyre messzebbre vezetnek a szálak, de végül Fandorin ezúttal is mindent kiderít, s ezúttal is varázsos szépségű nők segítik - vagy épp hátráltatják - a nyomozását.
|
FONÁK JÁTÉK. Júliusi dél, Madrid, Prado képtár: valaki Velázquez Las Meninasát nézi; a rejtvény kulcsa a háttérfigurában van, aki éppen csak bekukkant a képbe, egyedül ő látja, mi van a festő vásznán, nekünk a tükörkép, a fonák jut. Ebben a mozgóképre jellemző montázstechnikával megalkotott elbeszéléskötetben a Tabucchi írásművészetére jellemző valamennyi motívum megtalálható: mindenekelőtt az irodalom és az álom, a tükörrel, a ki nem mondott szóval való játék; a dolgok fordítottja-fonáka és az abból eredő "jelentéktelen, apró félreértések" - miként maga az író nevezi ezeket az élethelyzeteket egyik korábbi kötete címadó elbeszélésében.
|
Grecsó Krisztián új regényének hősei hisznek az öröklődésben. Tudják, hogy a génekkel együtt sorsot is kaptak. A főszereplő – egy harmincas éveinek közepén járó férfi – aggódva figyeli magát, saját mozdulatait, testének minden változását. Barátnője elhagyja, ráadásul egy családi titok véletlen lelepleződése miatt rejtélyek hálójába gabalyodik. Miközben az összes talányt földeríti, és lassan megismeri családja viselt dolgait, magára ismer. A türelmetlen lánykérésekben, a titkos szerelmekben, a hosszú évek magányos várakozásaiban egyre inkább ő a főszereplő. Hiszen nem csak a mozdulatait, a haja színét, a testalkatát kapta a családtól, de ha jól figyel – a jövőjét is.
Az addig széttartó életpályák a ma Budapestjén találkoznak. A Mellettem elférsz nem egyszerűen családok, generációk, szerelmek és vágyak regénye. Mert bár átutazunk vele a huszadik századon és a Kárpát-medencén, mégis, a könyv minden mondatával a mához, a mának szól.
|
Henry Smart kegyetlen világba születik, a huszadik század eleji Dublin nyomornegyedébe. Itt a korai, keserves pusztulás mindennapos dolog: hihető dajkamese, hogy az égbolt csillaga csupa halott csecsemő. A balga munkáslány és a féllábú kidobóember fia megmarad. Ez önmagában hőstett, ő pedig továbbiakra is képes: tanulékony, öntörvényű nomádja szülővárosa minden zegzugának, elpusztíthatatlan, koraérett harcos. 1916 húsvétján az angol uralom elleni felkelés neki beavatás szerelembe, háborúba: kapóra jön, hogy rendkívüli adottságait csillogtassa. Függetlenség helyett vérfürdő vár az országra, neki a vereségben is terem diadal. Lefegyverzően vonzó hidegvérű gyilkos. De hiába emberfeletti csodalény - mégis balek. Az ír szabadság furfangos bajnokának hiszi magát, holott a mozgalom vezéreinek játékszere. Meg a történelemé. Meg a nőké. Roddy Doyle antihősének bőrébe bújva regél szentekről, szörnyetegekről, akik nemegyszer ugyanazok. Utálattal-szerelemmel hódol Dublin legendás városának.
|
„Te is ki akarsz szállni? Gyakran szeretnél másvalaki lenni, bárki, csak ne az, aki vagy?" - kérdezi Roger a naplójában, mert neki aztán tényleg van oka, hogy elege legyen önmagából. Negyvenhárom évesen egy írószer-nagyáruházban dolgozik, rakosgatja a tollakat és a nyomtatópapírokat, vedeli a vodkát, és csak úgy csöpög belőle a bánat, mert valahol, valamikor nagyon elronthatott valamit az életében... De egyszer csak elkezdi olvasni a naplóját egy munkatársa, Bethany, a „halott lány". Aki persze nem halott, csak úgy öltözik, mintha az volna. Vagy mintha szeretne meghalni: fekete cuccok, fekete rúzs, fehérre festett arc. Roger és Bethany barátok lesznek, pedig csak egymás naplóját olvassák: különös, keserű gondolataikat az életről, amelyben mindenki kész katasztrófa. S most, hogy van végre olvasója, Roger elkezdi írni régóta tervezgetett regényét, a Kesztyűk tavát; - egy öregedő író történetét, aki a feleségével együtt vedeli a whiskyt, és csak úgy csöpög belőle a bánat. Meg egy fiatal íróét, akinek a készülő könyve egy írószer-nagyáruházban játszódik... Szomorú, kegyetlenül szomorú komédia Coupland új könyve, melynek minden alakja úgy él, olyan elevenen jelenik meg előttünk, hogy pontosan érezhetjük: ez a mostani életük álcázott halál. „Talán te is változtatni akarnál azon, aki vagy? Alakítsunk egy klubot?"
|
Ha az ember bátyja megöl valakit, az elég kemény" - mondja a történet narrátora, aki az anyjával együtt valóságos médiasztár lett, miután a testvére lelőtt egy biztonsági őrt. Hogy miért? Mert talált egy pisztolyt, amelyben ráadásul három golyó is volt, és a biztonsági őr ok nélkül szemétkedni kezdett vele. Aztán beugrott egy kocsiba, amelyben hátul egy fiatal lány ült... és vele együtt elhajtott. S miközben őt a rendőrség üldözi, az öccsét és az anyját a tévések meg az újságírók: ez az új nagy sztori - ráadásul a gyilkos fiú gyönyörű, mint ahogy az anyja is, akinek egy magazin még azt is felajánlja, hogy meztelen képeket közölne róla. A fiú - már a lány nélkül, akivel elvesztette a szüzességét, s akibe talán bele is szeretett - végül egy tengerparti strandon találja magát. S körben mindenütt rendőrök...
|
A főhős, Frank Chambers, huszonéves, jóvágású világcsavargó. Egy szép napon pénz nélkül, éhesen, lerongyolódva érkezik a Két Tölgyfához címzett autós-restihez. A vendéglő gazdája, a görög Papadakis felajánlja az ügyesnek látszó fiatalembernek, hogy álljon be hozzá mindenesnek. A szabadságot mindennél jobban kedvelő Chambers - miután belakott a görög ételekből - már-már nemet mond, de hirtelen megpillantja a tulaj szépséges feleségét, s mindjárt belehabarodik - így hát marad. A két fiatal első pillantásra szerelemre lobban, s ettől kezdve csak az foglalkoztatja őket, hogyan tudnának megszabadulni a hájas görögtől, hogyan tudnának egymásnak, egymásért élni.
|
Az értelmiségnek az a dolga, hogy, mint Szóló Tücsök, a Pinocchio mesealakja gondolkodjon, aztán beszéljen - vélekedik a sokoldalúságával mindannyiunkat lenyűgöző olasz író, tudós professzor és médiasztár Umberto Eco. Hogy az értelmiségi szerep tudatával és felelősségével kritikusan azonosítsa, mi az, ami többé-kevésbé megfelel az igazságról alkotott elképzelésünknek. "E szerepet - vallja - gyakorolhatja bárki, akár egy társadalom szélére sodródott ember is, amikor végiggondolja és valahogy kifejezi helyzetét, de elárulhatja az író, amikor mondandóját nem hagyja leülepedni, hanem hirtelen érzelmektől indíttatva reagál az eseményekre."
Gondolatok a háborúról; A mindenkori fasizmus; Az írott sajtóról; Amikor színre lép a másik; A vándorlásról, a toleranciáról és arról, amit nem tűrhetünk - a legkülönbözőbb témák apropóján etikai kérdéseket boncolgat ebben a kötetében Umberto Eco, napjaink egyik legtekintélyesebb értelmiségi hangadója, akinek a neve most is, mint mindig, sokunk számára egyet jelent a legnemesebb szellemi izgalommal.
|
Ha Minát, a hatéves kislányt egy rémséges éjszakán meg nem harapja az apja ingéről ismerős kicsi, zöld krokodil, talán nem is kerül sor a veszélyes expedícióra. Akkor nagyapa és négy unokája talán sohasem másszák meg a Három Barlang Hegyét, nem mentik meg a sebesült anyafarkast és kölykét, nem látják a harmadik barlangban tanyázó medvét, nem találkoznak orvvadászokkal, nincs lábtörés és nem kell rendőrségi mentőhelikoptert hívni - egyszóval elmarad a nagy KALAND, amelyről ez a történet szól. De akkor lehet, hogy Mina még ma is félne az álombeli krokodiloktól, és nem volna az a bátor nagy gyerek, akivé röpke három hét alatt vált.
A világhírű svéd író első - s mindjárt remekbe szabott - gyerekkönyve fordulatos, humoros és bölcs mese, amelyet a felnőttek is éppolyan önfeledten olvashatnak, mint a kisebbek.
|
Félre az útból mindenki! Oroszország elnökének tanácsadója hajt itt!
Ignatyij Priszjadkin szürkécske szocreál író volt a hatvanas-hetvenes években, akit az események egy emberjogi bizottság élére sodortak a gorbacsovi időkben. Ügyesen kihasználva véletlenül szerzett hírnevét, átmentette magát az új rezsimbe: az „elnök” kinevezte emberjogi tanácsadónak, kizárólag taktikai szempontokból, hogy valakit azért megőrizzen apparátusában a „demokratikus” erőkből.
Priszjadkin elüldögél az irodájában, élvezi az orosz hatalmi elit kiváltságait, nemzetközi konferenciákra jár, és közben csak attól retteg, hogy kiderül: nem működik már az agya, s lassacskán szenilis trotli lesz belőle. Legszívesebben hagyná a csudába az egészet, ám felesége hihetetlen energiával irányítja politikusi karrierjét. A derék asszonyság ráadásul egyszer csak rádöbben, hogy most már egészen más szinten zajlanak a politikai machinációk, magyarán sokkal nagyobb pénzekről van szó, és ők minden kiváltságukkal együtt is már-már koldusszegények a zavarosban ügyesen halászó új politikusokhoz képest. Ettől kezdve ilyen-olyan fogadásokon hallott fantasztikus vagyonszerzési ötletekkel kínozza férjét – szegény Ignatyijunk azonban egyre kevésbé igazodik el a világban.
Ráadásul Priszjadkin egy kölni konferencián egyszer csak bírálni kezdi az oroszok csecsen-politikáját, s ez bizonyára nem fog tetszeni az elnöknek… Vajon lehet-e valaki egyszerre emberjogi harcos, az elnök hű embere és az orosz irodalom élő klasszikusa?
Andrej Malgin a nyolcvanas években tűnt fel mint a Lityeraturnaja Gazeta éles tollú kritikusa. Aztán belevetette magát a politikába, képviselő lett, majd alapított egy újságot Sztolica néven, amely következetesen bírálta például a csecsen háborúkat… Malgin később különböző üzleti vállalkozásokba fogott, s aztán megírta ezt a regényt, amelyben az orosz politikai elit életmódját, mentalitását ábrázolja, s amely a 2005-ös év egyik legnagyobb könyvsikere lett Oroszországban. Méltán: ha Malgin nem is egy új Gogol, de annyira hitelesen és szuggesztíven, olyan kegyetlen iróniával írja le az újorosz politikai elit életét, hogy az ember azt érzi: ebből a könyvből többet megért a politika – legalábbis a posztkommunista politika – működéséről, mint akárhány politológiai tanulmányból.
|
A nagysikerű Portugál című dráma szerzője most prózaíróként mutatkozik be. Egressy elbeszélései megőrzik a drámaíró szituáció- és feszültségteremtő képességét. Kiforrott elbeszélői hangja, és mesteri szerkesztői készsége remek novellistáról árulkodnak. A kötet elbeszélései mindvégig lebilincselik az olvasók érdeklődését.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
.png)
