[453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
A közérthető, vérbő, rabelais-i humorú és a patafizikus szellemiségű, máskor misztikus, elvontan filozofikus Jarry művek között félúton helyezkedik el az a néhány könnyed regény, amelyekben a tudomány és a játékosság erotikával és könnyed iróniával keveredik. Ilyen az 1902-ből az 1920-as évek jövőbeli világába átlépő Szuperhím is. Ebben a műben benne van Jarry egész világa: kerékpármániája, az antik irodalomban való jártassága, patafizikus hajlamai: a tudományok és az áltudományos misztifikáció iránti rokonszenve, legfőképpen pedig az abszint iránt érzett csillapíthatatlan vonzódása, amely a színtiszta alkoholt képzeli el a jövő ideális táplálékául. |
Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely viszszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitöl? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. „És ha az ember él, még mindig tör- ténhet valami" - ezzel a mondattal zárul a finom lélektani részletekkel megírt, először 1937-ben megjelent regény, amely első megjelenése óta hatalmas világsikerre tett szert. |
A Kedves Ismeretlen nevelődési regény: Krizsán Tamás története, azaz bukdácsolása a gyerekkorból az ifjúságig. Az élet díszlete ugyan kisszerű, egy Budapest környéki település se város-se falu-világa, de a célja annál nagyobb: Tamás családjának minden tagja az élet végső értelmét keresi, így jó fiúként ő sem tehet mást, mint hogy követi a családi hagyományt, és a maga egyszerű módján nekivág az Ismeretlennek. Kemény István új könyve kalandregény is. Tamás próbálja megismerni a világot és az embereket, de akármilyen naiv, hamar rá kell jönnie, hogy az emberek minden lehetséges alkalmat kihasználnak, hogy félreértsék egymást. A Kedves Ismeretlen olvasható történelmi regényként is: Magyarország elmúlt négy-öt évtizedéről is szól egy olyan nemzedék szemszögéből, amelyik felnőtt fejjel élte át az úgynevezett szocializmus összeomlását, miközben sírt, nevetett, szeretett, vagyis megtalálta élete értelmét. |
„A profán fertőző. Egyetlen érintés elég ahhoz, hogy megtörje a varázst, és visszahelyezze a használatba azt, amit a szent elkülönített és kővé dermesztett.”
„A profanáció azt jelenti, hogy megteremtjük a hanyagság e speciális formájának lehetőségét, amely figyelmen kívül hagyja a szent és a profán különválasztását. Sőt, talán nem is hagyja figyelmen kívül, inkább csak sajátos módon próbálja használni.” Sajátos módon, mint például a játék, és nem is egyszerűen a játék, hanem a cselekvő játék (ludus) a rítus, a szójáték (jocus) pedig a mítosz paródiájaként.
„Itt azonban nem elhanyagolásról vagy gondatlanságról van szó, hiszen a figyelem egyetlen formája sem állhatja ki az összehasonlítást a játszó gyermek odafigyelésével, hanem a használat egy új formájáról, melyet a gyermekek és a filozófusok tanítanak az emberiségnek.”
Giorgio Agamben mondatainak szépsége és lenyűgöző sokrétegűsége különös csemege azok számára, akiknek a filozofálás, ha csemege is, de mindennapi csemege. Szakértő filozófusok számára pedig egyszerűen megkerülhetetlen.
A szerző Európa- és Amerika-szerte elismert filozófus, aki nemcsak radikális gondolkodó, hanem radikális cselekvő is, hiszen például 2003-ban – az amerikai kormány külpolitikája elleni tiltakozásképpen – lemondott a New York-i Egyetemre szóló kinevezéséről.
2006-ban elnyerte a Charles Veillon Alapítvány európai esszédíját (Prix Européen de l’Essai Charles Veillon). Ez az első magyarul megjelent kötete. |
Az 1977-ben született Arkagyij Babcsenko mindkét csecsen háborúban részt vett, s a Novij Mir kezdte publikálni háborús élményeiről szóló elbeszéléseit. Aztán egyszer csak az egész világon elkezdték kiadni - Angliában a PEN díját is elnyerte a szerző -, s méltán: Babcsenko a maga szikár, tényszerű, de olykor borzalmasan fölizzó elbeszéléseivel el tudja érni azt, amit nagyon kevesen a mai világirodalomban: az olvasó ott érzi magát a háború hétköznapjaiban. A szerző Salamovot tekinti példaképének: hozzá hasonlóan, ha nem is egy sztálini lágerben, hanem egy hol „modern", a mai csúcstechnikát fölvonultató, hol középkoriasan barbár háborúban - előbb egyszerű „kopaszként", akit gyakran félholtra vernek a társai, majd már sok csatán átesett, tapasztalt katonaként - a legszélsőségesebb emberi élethelyzeteket tapasztalta meg. És e helyzetekből sok minden sokkoló hatású lehet az olvasó számára: az orosz hadseregben uralkodó állapotok, az emberi élet és méltóság teljes semmibevétele, a mindent átszövő korrupció és csencselés, az éhezés, a „kopaszok" kegyetlen „csicskáztatása", a válogatás nélküli vérengzés, amikor percek alatt egész falvak pusztulnak el, a tébolyultan a földhöz tapadó katona rettegése, amikor aknák hullanak körülötte... S talán a leginkább sokkoló hatású az, hogy mindezek ellenére - s a katona örök álma ellenére, hogy csak hazajuthasson végre, a békébe, a szeretteihez - a háborúnak őrült vonzása van. Babcsenko legalábbis szuggesztíven s egyúttal önmagától is viszolyogva ír arról, ahogy ő, az elbeszélő, sok társához hasonlóan, már nem tud meglenni a háború nélkül, mert csak ott, ahol gyilkolnak, csak ott lehet igazán érezni, hogy „a legutálatosabb élet is ezerszer jobb a halálnál". |
Ha érzékeink és legsajátosabb emberi tulajdonságunk, a nyelv mindent világosan elénk tárnak, akkor miért bonyolítsuk az életünket filozófiákkal? Csakhogy fokozzuk a kételyeket? Miért nem elégszünk meg a jó tanáccsal: inkább nézzetek, vagy énekeljetek! Fát ültessetek!
„Gyakran megtörténik, hogy amint közelítünk valamihez, az elhomályosul, életlenné válik: mintha mindannyian valamiféle elméleti távollátásban szenvednénk. A bennünket kevésbé érdeklő dolgokkal kapcsolatban majdnem mindig az az érzésünk, hogy már tudjuk, miről is van szó, és simán elintézzük az első, kezünk ügyébe akadó közhellyel, de ha igazából elkezdünk szeretni valakit vagy valamit, akkor megérezzük a vele kapcsolatos ismereteink határát. „Aki mindent ért – mondta egy kínai bölcs –, az rosszul van informálva.”Ez tehát a témánk, amit négy részre tagolok. Az elsőben (1) elmagyarázom, honnan származik az a szükségletünk, hogy mindent tisztán lássunk; utána (2) pontosan ezzel a görcsös szükségletünkkel szemben határozom meg a filozófiai kedvet vagy viselkedést. (3) Majd megmutatom, mikor jelenik meg annak a lehetősége, hogy azt hisszük, minden olyan világos, mint a nap; és végül (4) azt is, hogyan születik meg a filozófia, amikor az ember elkezd kételkedni ebben a feltételezett tisztánlátásban.”
Bármily meglepő, azért filozofálunk, mert intellektuális reflexeink túl spekulatívak, mert amikor nem filozofálunk, közhelyekkel reagálunk, amelyek ugyan hasznosak, sőt kellemesek, de ha a körülmények megváltoznak, használhatatlanok. A körülmények pedig így vagy úgy rendszeresen megváltoznak.
„Versenyin: Hát ha nem adnak teát, legalább filozofáljunk."
Csehov: Három nővér
A magyar olvasó ritkán vagy sosem találkozik katalán filozófussal, bár ebben a kötetben nem is a katalán egyediség, hanem a szerző egyedi látásmódja a lebilincselő. Már a kötet sorsa is bizarr mai magyar szemmel. Egy televíziós műsor alapja a könyv első része, amely olyan sikeres (!) volt, hogy a kiadó megbízására egy személyesebb második résszel is kiegészítette a szerző.
Xavier Rubert de Ventós (Barcelona, 1939) filozófus, politikus és egyetemi tanár. A jogi kar elvégzése után esztétikából doktorált. Barcelonában él és tanít, de meghívott előadóként Latin-Amerikában is oktat. Politikusként 1985 és 1994 között az Európai Parlament képviselője volt. Munkássága kiterjed az esztétikára, kultúrtörténetre, filozófiára, és politikai témákra is.
|
A 9... 8... 7...-tel valami elkezdődött, valami felébredt, s aki mert, az szembenézett vele.
Ebben a kötetben Lilith története folytatódik, mert az olvasók, akiknek kikértük a véleményét, Lilith sorsára voltak kíváncsiak.
S most újra Budapesten járunk, ahol természetesen nem élnek démonok! A szomszéd öregúr nyakában nem lóg alkesz démon, a suliban mellettünk ülő lányt sem űzi a plázába az asmója, hogy vásárlásra kényszerítse, és a sötét kapualjban tántorgó srácot sem a hernyó démon bódítja bambává.
Úgy tűnik, ebben a városban minden a legnagyobb rendben van. Legalábbis, míg össze nem találkozol egy gruftival, kinek éjfekete szemében egészen mást látsz, mint amit te magad nap mint nap tapasztalsz.
Ők, a gruftik, gótok és darkok látnak valamit, amit más nem. Látják a köztünk élő démonokat, s nem félnek beszélni róluk.
És a visszaszámlálás folytatódik... |
Egzisztencialista hullámvasút? Modernista tragikomédia? Regénybe oltott filozofikus regényelmélet? Samuel Beckett Watt című írása talán mindez együtt, és még sok más is, vagy esetleg a felsoroltak egyike sem. Címkét ragasztani rá képtelenség, hiszen az angolszász irodalom és irodalmi nyelv bomlási folyamatának egyik legszélsőségesebb, végletesen abszurd (már-már posztmodern) példája e mű.
Az idehaza fél évszázadon át lefordíthatatlannak tartott mű a huszadik századi modern próza egyik legmeghatározóbb alkotása, melynek ismerete minden irodalomkedvelő számára elengedhetetlen. |
Bűn. Felelősség. Fegyverek. Szerelem. Halál. Egy regény, amelyet nem lehet letenni. Egy lendülettel kell végigolvasni, odaadó figyelemmel: a főhőshöz hasonlóan az olvasónak sem szabad eltévednie a jelek és döntési helyzetek útvesztőjében. A könyv világa, a halálosan csendes, titokzatos erdő és a város, ahol már csak tárgyi emlékeiben él a múlt, nyomasztóan ismerős: szinte a bőrünkön érezzük, hogy ez a hely és ez az idő itt van, egészen közel. A fokozatosan kibontakozó, egyre izgalmasabb, sötétebb és barbárabb történet, amely formailag akár kriminek is olvasható, arra keres választ, hogy miként terebélyesedhet az egyéni sorstragédia történelmi végzetté."A pusztítás könyve szigorú következetességgel megírt mű, egy meglepően kiforrott tehetségű, fiatal prózaíró első regénye." Závada Pál
|
A regény egy férfiról szól, aki félig nő. Vagy legalábbis a lelke nő. Talán csak a magánéletében szökhet meg, vagy legalábbis azt hiszi, hogy megszökhet. De a sorsát végül nem kerülheti el, hiszen király. A könyv híven követi a bibliai eseményeket, csak persze sajátos értelmezésben. Már csak azért is, mert Böszörményi Gyula, aki a Kucóval és a Gergő és az álomfogókkal már bizonyított, egy történelmi köntösbe öltöztetett, ízig-vérig mai történetet írt. |
A Kedves Ismeretlen nevelődési regény: Krizsán Tamás története, azaz bukdácsolása a gyerekkorból az ifjúságig. Az élet díszlete ugyan kisszerű, egy Budapest környéki település se város-se falu-világa, de a célja annál nagyobb: Tamás családjának minden tagja az élet végső értelmét keresi, így jó fiúként ő sem tehet mást, mint hogy követi a családi hagyományt, és a maga egyszerű módján nekivág az Ismeretlennek. Kemény István új könyve kalandregény is. Tamás próbálja megismerni a világot és az embereket, de akármilyen naiv, hamar rá kell jönnie, hogy az emberek minden lehetséges alkalmat kihasználnak, hogy félreértsék egymást. A Kedves Ismeretlen olvasható történelmi regényként is: Magyarország elmúlt négy-öt évtizedéről is szól egy olyan nemzedék szemszögéből, amelyik felnőtt fejjel élte át az úgynevezett szocializmus összeomlását, miközben sírt, nevetett, szeretett, vagyis megtalálta élete értelmét. |
Az Élet és Irodalom számára havi egy alkalommal írt tárcanovellákat Kemény István, 1992-től '96 közepéig. Ezeket a novellákat tartalmazza a kötet. |
Kortárs irodalmunkban Parti Nagy Lajosnak a líra, a dráma és a széppróza műfajában egyaránt a legjobbak között volt már eddig is a helye. Most regényíróként sem adja alább Hősöm tere című (káprázatos) szatírájával. A történet meghökkentően bizarr, ám igen ismerős alakokat mozgat, vagyis a féktelen fantázia állítja föl itt a nagyon is életszagú társadalmi diagnózist. Ez az ötletgazdag mű ugyanakkor megjeleníti az írói én és a regényhős veszélyes azonosulásának kísértését, illetve kettéhasadásuk végzetes kalandját is. A regény egy Budapest nevű városban, az életpalomista mozgalom "megragadási" ünnepén, a Tisztabúza éjszakáján játszódik. |
Az istenek haragja elől a háborús bűnös már csak a vallomásba menekülhet.
A kettős anyanyelvű (angol–francia) író, Jonathan Littell New Yorkban született, 1967-ben. Jelenleg Barcelonában él. Édesapja, Robert Littell maga is író. Nagyszülei lengyel zsidó emigránsok voltak, akik a 19. század végén telepedtek le az Egyesült Államokban. Ugyanakkor Littell nem szívesen határozza meg magát zsidóként. Saját bevallása szerint: "a judaizmus leginkább történelmi háttér."
Jóakaratúak című regényét (2006), melyet két rangos francia elismeréssel (a Goncourt-díjjal és a Francia Akadémia regény-nagydíjával) is jutalmaztak, e nyelven írta, és az Éditions Gallimard jelentette meg.
A volt SS-tiszt, Maximilien Aue regényes önéletírásaként elbeszélt történet a második világháborúban játszódik, legnagyobbrészt a keleti fronton (Lengyelországban, Ukrajnában, a Kaukázusban, az ostromgyűrűbe zárt Sztálingrádban). Littell bevallása szerint művét Claude Lanzmann Shoah című filmje mellett egy nácik által kivégzett partizánról készített fotográfia ihlette. A regény Franciaországban az elmúlt három év során alatt több mint húsz kiadást megért, közel másfélmillió példányban fogyott, és azóta több más nyelven is sikert aratott (mint Németországban vagy Lengyelországban), valamint sok nyelvre még csak most fordítják (az angol kiadás szinte a magyarral egy időben jelenik meg, 2009 márciusában, a Harper Collinsnál, The Kindly Ones címmel). Littell 2002-ben kezdte az előzetes kutatást művéhez. Főhősét, Aue-t úgy alkotta meg, hogy elképzelte, ő maga miket tett volna, ha a háború előtti Németországban születik és nácinak áll. Littell 1994 és 2001 között egy nemzetközi humanitárius szervezetnek dolgozott, így jutott el keletre, regénye helyszíneire, többek közt Csecsenföldre.
A Jóakaratúak (Les Bienveillantes) cím Aiszkhülosz Oreszteiájának harmadik darabjára, az Eumeniszekre utal. Az Eumeniszek (más néven Erünniszek vagy Fúriák) a bosszú antik istennői, akik a szülőgyilkoson torolják meg tettét. A drámában Oresztészt, aki megöli anyját (Klütaimnésztrát), hogy ezzel bosszút álljon apja (Agamemnon) haláláért, ezek az istennők veszik üldözőbe. Végül az ítélet alól a hőst Athéné istennő menti fel. Az ősi istenek, az Erünniszek tiltakoznak a döntés ellen, mivel úgy gondolják, hogy semmibe vették őket. Athéné bölcsessége azonban megoldja a kialakult helyzetet. Az ősi isteneknek lakhelyet és kultikus tiszteletet ígér Athénban. Mivel az Erünniszek elfogadják a döntést, így lesznek belőlük Eumeniszek: „Tiszteltek. Kegyesek, mi vidékünk jóakarói…" (Devecseri Gábor fordításában).
Littellt – saját bevallása szerint – az Oreszteia szerkezete mellett a belőle sugárzó antik morál is megérintette. Ez minduntalan kitűnik a hét fejezetre – melyek mindegyikének címe egy-egy zenei tárgyú fogalom – tagolt regényfolyamot elbeszélő öreg Aue, a felelősségre vonást megúszó, művelt és érzékeny, volt SS-tiszt megállapításaiból, melyekkel saját akart és akaratlan gaztetteit, valamint a háború hozta szükségszerűségeket illeszti élettörténete ok-okozatiságába, hogy a szövegáradat folyamán a maga bonyolultságában vesse fel a „felelősségek" kérdését. Ő – Littell fiktív történelmi tanúja – az az embertelen embertársunk, aki megszólít bennünket, hogy olyasmit mondjon, amit legtöbbnyire nem akarunk meghallani.
Sajtóidézetek:
„Ez nem pusztán egy nagy könyv – ez egy nagy regény. A francia irodalmi közelmúltban nem akadt még kezdő, aki ilyen nagy mesterségbeli tudással, ekkora történelmi precizitással, ennyire derűsen merült el a rettegésben." – Le Nouvel Observateur
„A mű széles vonalú freskóján több száz valós és kitalált személy idéztetik meg, hiteles narratív erővel és mindenre kiterjedő etikai becsületességgel. A Jóakaratúak nem tartozik azok közé a regények közé, amelyeket könnyű szeretni, de hatalmas meggyőzőerő, szédületes valóság- és igazságérzet árad belőle. – Télérama
„Képtelenség egyhuzamban végigolvasni a könyvet, de képtelenség letenni is; Littell, azon túl, hogy a legnyersebb realizmussal dolgozik, egy Hannah Arendt megszállottságával kutatja a Gonosz igazi természetét. Ocsmány és hipnotikus hatású." – Elle
„Hogy van az, hogy olyan élénken faljuk ezt a kilencszáz oldalt, mint amikor régen egy almát ropogtattunk?" – Le Figaro littéraire
„E kilencszáz oldal ördögi epikus kiterjedéséből hihetetlen erő árad. Barokkos, dekadens opera, amelyben a realizmus, az erőszak és a lázálom keveredik egymással." – Lire
„A Jóakaratúak döbbenetes sikere az olvasó megadására épül; arra, ahogy Littel ráveszi őt, hogy 900 oldal után letegye a fegyvert. A népirtó ösztön leírása elénk tartott tükörré válik, hiszen nehezen is tagadnánk, hogy távoli rokonságban állunk regénybeli „testvérünkkel". Ezekben a pillanatokban mutatkozik meg Jonathan Littell igazi nagysága." – Le Monde |
Böszörményi Gyula sokáig Robin Mash álnéven publikálta habkönnyű, szórakoztató írásait. Ebben a kötetben azonban - vállalva nevét, sorsát, egész eddigi életét - két megrázó, felkavaró írásával jelentkezik. Mészöly Gábor meleg hangú bevezető sorai tájékoztatják az olvasót arról, hogy Böszörményi súlyos mozgássérült: izomsorvadása van. Ez a kór pedig gyógyíthatatlan, halálos betegség. Bár egészségesen született, a betegség jelei már kétéves korában mutatkoztak, és a sors különös kegyetlensége folytán családja is széthullott körülötte. Így került - másutt nem nyervén bebocsátást - egészségügyi gyermekotthonba, ahol mozgássérültként, de éles, nyílt szellemmel töltötte mindennapjait szellemi fogyatékosok között. Ebből a megrázó élményből építette fel a Kucó című írás elbeszélőjének személyiségét, a szellemi fogyatékos fiúét, aki tizenkét "beszélésbe" rendezve mondja el mindazt, amit a maga eszével, emberségével a világból az őt körülvevő környezetből meglát, érzékel, felfog, érez, s az évek során tapasztalatokká rendez. Az ő helyesírásával rögzíti papírra Böszörményi Gyula azokat a helyzetképeket, melyek - a Kucó főhőse számára talán nem megrázóak - de az olvasóban torokszorító érzéseket keltenek. A "beszélések" után, mintegy ellenponként kórházi Jegyzetlap olvasható, mely száraz, rideg híradás a szellemiségükben, és ezáltal személyes szabadságukban is korlátozott, nyomorúságos életre ítélt emberek hétköznapjairól.
A Villamostangó elbeszélője ápoló az előbbi helyszínhez hasonló intézetben, és a betegekhez, orvosokhoz való viszonyát - a magyar elmegyógyintézetek állapotáról is hű képet adó - nyolc tételben rögzíti. Legtöbbször a villamoson zötykölődve körvonalazódnak, sokszor megfogalmazhatatlan gondolatai, ám az olvasó ilyenkor is - talán éppen az indirekt közlés okán - pontosan tudja, mire gondolt az elbeszélő.
Böszörményi Gyula megdöbbentően jó író - kötetét mindenkinek el kellene olvasni, azoknak is akik tisztelik a másságot, de azoknak legfőképpen, akik kirekesztik környezetükből az átlagostól eltérő embertársaikat. |
A gruftik köztünk élnek. A gruftik feketére festik a szemhéjukat, jelezve: ők látják a köztünk-bennünk élő démonokat! Képzelj el egy olyan Budapestet, ahol a 3/b-eb lakó tatát alkesz démonok gyötrik, mióta elveszítette a felségét. A negyedik emeleten élő, 16 éves lányt egy asmo démon arra kényszeríti, hogy minden nap vegyen valamit a plázák egyikében. A konditermek naponta zsúfolásig megtelnek kopsz, nagyképű, az értelmes gondolatot izomból megvető srácokkal, akikben sargatanas démonok égetik a kalóriát és az érző lelket. Oldalukon vihogó lánykák, kiknek vállán uncubus démon röhög. A sötét kapualjban egy srácot hernyó démon kábít bugyutává, hogy többé ne fájjon neki a csakis mammon pénzdémonnak élő szülei érzéketlensége... 2007. Budapest. Valami elkezdődött! Valami felébredt! Azt hiszed, csak játék? Azt hiszed, téged nem érint? Akkor nézz a borítón lévő lány szemébe, és... tartsd nyitva a szemed! Ha mered! Vedd kezedbe ezt a könyvet, s ha olvasni kezded, a tüdődben mindig legyen tartalék levegő, hogy még időben kiálthass: "Exi ab Seo!" |
Megelőzte korát. Remekműbe öntötte azt, ami később bekövetkezett, s kis híján évszázadunk keserű valóságává lett. Jevgenyij Zamjatyin – civilben jégtörőhajó-mérnök, a bátor zseni – megsejtette, hogy hová tarthatunk, ha nem vigyázunk, miféle embertelen társadalom fenyeget, a számokká torzult egyének szürke tömege, élén a mindenható Jótevővel. Közben kitalált egy új műfajt, az antiutópiát. Megírta a remekművet. Anyanyelvű, orosz kiadásának azonban nem örülhetett, 15 esztendővel megjelenése előtt, az életét pár esztendővel meghosszabbító emigrációban halt meg. Évekig, évtizedekig nem ismertük, nem ismerhettük. Legfeljebb hallásból. S azokból a művekből, melyek rá épülve, általa ihletve jelentek meg. Sajnos nem szülőhazájában, Oroszhonban. Ahonnan el kellett mennie, mert elűzte a félremagyarázó, leegyszerűsítő önkény. Irodalmi és politikai. Őt, az örökösen lázadót, aki semmit nem fogadott el, ami ellentmond az értelemnek. Ám hatása, mint búvópataké a cseppkőbarlangban, ott van minden képződményben, csodára ébresztő sztalaktitban és sztalagmitban. Ott van Huxley tíz évvel, Orwell negyedszázaddal később született, világhírű művében. Őt egy időre méltatlanul elfelejtették, de az idő igazságot szolgáltatott. Könyve, ha késéssel is, itt van közöttünk. Él, hat és figyelmeztet. Mellesleg, de nem utolsósorban szórakoztat is. |
Susan Sonntag az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének nevezte Krasznahorkai Lászlót, hazai méltatói mondták már a kortárs magyar irodalom egyetlen metafizikus ihletésű írójának, melankolikus-szaturnuszi alkotónakE meghatározások mindegyike érvényes marad a Seiobo járt odalent elbeszéléseit olvasva is, ám mindezek mellett szembeszökő az írásokat jellemző termékeny tágasság: a meghökkentő történetek hátterét adó korok, kultúrák közötti szellemi ívek, a hol a bibliai időkből, hol napjainkból előlépő szereplők önmagában is izgalmas változatossága.
De az elbeszéléseknek ezúttal nem csak eleven, emberi hőseik vannak: kitüntetett hőssé válnak a világ más elemei is, ezeket leginkább műalkotásoknak mondhatnánk, de csakis a szó legszélesebb értelmében - a természet, a teremtés, a világban föltételezett transzcendens lényeg önmagukban tökéletes, céltalanul és végső soron értelmetlenül szép alkotásainak, amelyek tökélye, ereje, vonzása azonban ellenállhatatlan és kikerülhetetlen.
A kötet szinte valamennyi elbeszélése egyetlen végtelennek tűnő mondatból áll, melynek sodrásában Krasznahorkai László egyforma virtuozitással hozza létre és érzékelteti a történetek végleges drámaiságát, fájdalmát és rezignált iróniáját. Olykor torz jeremiádában, olykor a hétköznapiságból kinövő, emelkedetté váló ódai textusban. Szépséget teremtve. |
Egy jó barát kattintgat pillanatfelvételeket a neves író hozzátartozóiról az 1960-as évektől az 1990-es évekig varázslatos, ódon fotómasinájával. A szerkezetnek ritka bája már az is, hogy átvészelte a második világháborút, ráadásul többet mutat meg, mint amit közönséges halandó szeme látni képes. Bepillantást nyújt a múltba és a jövőbe, kivetíti a vágyait, fantáziáit azoknak, akik a lencséjébe tekintenek. Jóval később összeül a nagynevű szerző időközben felnőttkorba ért nyolc gyermeke, és egymást kiegészítve, egymással vitatkozva elevenítik fel a múltat. Azazhogy cseles objektívjén keresztül Günter Grass ábrázolja regényhőssé gyúrt családtagjait: önvallomás helyett gyerekeit beszélteti, belőlük formálja élete fontos szereplői, tanúi, művei krónikáját. Az előző Grass-regény, a nagy port kavaró és nagy sikerű, Hagymahántás közben címet viselő visszaemlékezés azzal ért véget, hogy elfogyott a "hagyma". A mese azonban, íme, folytatódik. Ugyanahhoz a tárgyhoz -- a szerző életéhez -- merőben újszerűen közelít most, egyszerre dokumentumregény és mesekönyv is A doboz. A mesebeli apa regénye; az apáé, aki írói mindenhatósággal tükrözteti magát az utódok szemében. |
Lesz a jövőben egy Magyarország. Múltjában közösnek mutatkozik az általunk ismert hazával, viszont a mi mostani jelenünk ebben a regényben már a közelmúlt. Olyan múlt ez, amely nem hozott megoldásokat. A megoldások a regény idejében születnek. A haza keletkezőben van, új ideológiák, új érzelmek és új választások mentén (melyek mélyén azért mindig lapul egy-egy ismerős mozzanat). Az ország újabb csonkoláson esik át egy újabb háború következtében, és a rendszert gyökeresen meg kell változtatni ahhoz, hogy talpra álljon történelmének egyik legszégyenteljesebb vereségéből. A fizikai és szellemi leépülés fájó pillanatait egy új nyomor örömteli pillanatai váltják, amelyben a nélkülöző lakosság követhető eszmére lel, szerethető és karizmatikus vezérre, valamint világos jövőképre. Az anyaföld és a nemzet, akár a királynő és a király, egymásra talál, és immár szétválaszthatatlanok. Mindemellett bizonyítást nyer az is, hogy a hülyeség nagyon tud fájni. |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
.png)
