[453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
A Liliputi Társulat különös története - hogyan élte túl egy törpe család Auschwitzot "Mint a gyerekek általában, én is azt vártam, hogy évről évre növök néhány centimétert. Később rájöttem, hogy sosem leszek magas. A testvéreimmel való szoros közösség azonban segített elfogadni magamat olyannak, amilyen vagyok. Álmomban sem nyúlt meg a karom vagy a lábam, és sosem fantáziáltam jó tündérről, aki majd megkétszerezi a magasságomat. Számomra nem büntetés, hogy ilyen kicsi vagyok és semmit sem vesz el az életkedvemből." Ovics Perla 1869-ben a Máramaros megyei Rozália (ma Rozavlea) nevű kisközségben megszületett a törpe testalkatú Ovics Eizik Simon, akinek később két normális növésű feleségétől összesen hét liliputi gyermeke lett. A törpe gyerekek a húszas-harmincas években szórakoztató zenés előadásaikkal rendkívüli sikerrel szerepeltek Magyarországon, Romániában és Csehországban. A mindig elegáns ruhákat viselő, "világot járt" törpéket, akiknek elsőként volt rádiójuk és autójuk Rozáliában, az egész falu irigyelte, ám a sikereknek és a ragyogásnak hamarosan vége szakadt. 1944 tavaszán a 3500 főt számláló zsidó közösséggel együtt őket is Auschwitz-Birkenauba deportálták, ahol a hét törpe azonnal megnyerte Mengele tetszését, így magas rokonaikkal együtt életben maradhattak, de az orvos kegyetlen kísérleteknek vetette alá mindőjüket, hogy megfejtse a törpenövés titkát. A kísérleti alanyok a fájdalmas beavatkozások ellenére mégis kivételezett kedvencek voltak a táborban, és éppen Mengele különös figyelmének köszönhetően, teljes családként túlélték a koncentrációs tábort. A háború után nem sokkal kivándoroltak Izraelbe. És bár a fájdalmas emlékeket halálukig nem feledhették, ismét szórakoztatni kezdtek… A család története a 2001-ben elhunyt Ovics Perla (más néven: Piroska), a legfiatalabb Ovics gyerek emlékei alapján elevenedik meg, aki őszintén beszél törpe létének nehézségeiről és az auschwitzi emlékekről. A törpe művészcsalád Jehuda Koren és Eilat Negev által lejegyzett története több lesz, mint egy egyszerű mese a valóságban élt hét törpéről: egyszerre szól a Magyarországtól elszakított erdélyi zsidók húszas évekbeli reménykedéséről, majd keserű csalódásáról, a fogyatékos művészek ellentmondásos világáról, az auschwitzi kivételezett-meggyötörtek eddig ismeretlen sorsáról és az izraeli újrakezdés korántsem zökkenőmentes éveiről. Jehuda Koren és Eilat Negev tanulmányaikat a jeruzsálemi Héber Egyetemen végezték. Jelenleg a legfontosabb izraeli napilap, a Yedioth Ahronoth újságírói, emellett főként a brit sajtóban jelennek meg írásaik. Számos önálló publikációjuk után a Lélekben óriások voltunk az első közösen írt könyvük.
|
Hasfelmetsző Jack bukkant volna fel Moszkvában? És éppen akkor, amikor a cár húsvéti látogatására készülődik a város vezetése? Egymást követik az elképesztően brutális gyilkosságok, melyek áldozatai többnyire prostituáltak - s a gyilkos minden alkalommal borzalmas "dekorációt" hagy maga után. A moszkvai rendőrfőnöknek meggyőződése, hogy ilyen bűntetteket csak valamilyen durva foglalkozást űző ember követhet el: leginkább hentes. Eraszt Fandorin azonban arra gyanakszik, hogy a londoni mániákus Moszkvában folytatja tevékenységét... A kötet másik kisregényében Fandorinnak, a moszkvai főkormányzó különleges megbízatású nyomozójának egy zseniális csalóval kell megmérkőznie. "Pikk Bubi" álruhában, fantasztikus színészi képességekkel csal ki hatalmas összegeket különféle magas rangú emberektől. A zseniális nyomozó most igazán az emberére akad: Pikk Bubi még attól sem riad vissza, hogy vele és szeretőjével űzzön egy aljas kis tréfát...
|
J. M. Coetzee a Foe című robinzonádban ugyanazzal a lüktetően eleven kifejezőerővel és érzékenységgel eleveníti fel Robinson Crusoe történetét, amely korábbi regényeit, köztük a Barbárokra várva és A semmi szívében című munkáit is jellemzi - egyúttal ráirányítja figyelmünket a történetszövésben rejlő kísértésekre és veszélyekre is.
1720-ban a kor kiváló regényíróját, Daniel Foe-t hajótörésének történetével keresi fel egy Susan Barton nevű nő, aki éppen azon a kihalt szigeten töltötte élete egyik legmeghatározóbb egy évét, ahol egy rejtélyes férfiú, Cruso pergette napjait néma szolgája, Péntek társaságában. A kiégett, semmire sem vágyó hajótörött a sors hatalmából az asszony megmentője, társa, ura és szeretője lesz. Hármasban szállnak fel az arra vetődő, Londonba tartó hajóra. Visszatérvén Susan megszállottan igyekszik felidézni hármójuk sorsát, de Cruso ekkor már halott, Péntek képtelen a beszédre, s ő akaratán kívül is saját teremtményévé torzítja Crusót.
Foe - rajt keresztül Coetzee - tolmácsolásában a történet, amelyről azt hittük, hogy betéve tudjuk, szokatlan mélységre tesz szert, s egyszerre válik csalóka, választékosan könnyed, és nem várt módon felkavaró prózává.
|
47: szépirodalom, sience fiction, thriller. Egy sodró, erős hang a kortárs irodalomból, mely az első pillanattól az utolsóig végigszáguld olvasóján, mély, értékkel teli nyomokat hagyva maga mögött. 47: év, név, kód vagy jóslat? A válasz ebben a mitologikus bűnügyi történetben bujkál. Az antik erővel felvértezett főhős emberpróbáló elszántsággal száll szembe a világot fenyegető rejtélyes, sötét társasággal. Azokkal, akik képesek a médián keresztül úgy alakítani az emberi sorsokat, hogy mindenki a másik életére törjön - a mitológiából jól ismert halálnemeket választva. S miközben hősünk az Armageddon megakadályozása miatt elveszíti életének értelmét is, univerzális, egymásnak feszülő kérdéseket robbant bennünk: ki irányítja életünket, és egyáltalán, védekezhetünk-e a befolyásolhatóság ellen?
|
Michel Butor esszéregényének kiindulópontja Charles Baudelaire egyik álma, pontosabban az egyetlen álma, amelyet érdemesnek tartott arra, hogy ébredésekor rögtön feljegyezzen. Ez a nap életének fordulópontja. Aznap lett visszavonhatatlanul felnőtt, aznap nyerte vissza elorzott nagykorúságát. Aznap lett végérvényesen költő. Hosszú út vezet idáig.
|
A norvég Kjell Askildsen (1929) első novelláskötetét 1953-ban publikálta, de kritikai elismerésben csak a 80-as években részesült. ''Ebben a hangos szavakkal teli világban Askildsen visszaadja a csendet az embereknek'' - írták róla 1992-ben, amikor megkapta a legrangosabb skandináv irodalmi elismerést, az Északi Irodalmi Díjat (Nordisk Rads Litteraturpris). A ''minimálpróza mesterének'' elbeszéléseit már számos nyelvre lefordították. A thesszaloniki kutyák az első magyarul megjelent kötete.
|
Karafiáth Orsolya 1976-ban született Budapesten. Első verseskötete Lotte Lenya titkos éneke címmel 1999-ben jelent meg a norannál. A Nulltündér … s a mindig másmilyen most egyszínű. Akár a lég - alakja változása. Riadt és rebbenékeny. Összerezdül eltűnő testét zaj, a fény ha bántja. Ruhája ránca nyár, gyűrött románc, hajába kócolódott minden este. Letört körmöcskéjéből furcsa félhold; testét a hőség lassan áterezte. Jóskártyáján az ábrák megfakultak, törött pálcája nem lobbantja lángra. Nem mondja: „Hopp, és bűn és báj – legyen!”. Semmit se mond. Mintha semmit se várna. Amit veszített, nem lehet keresni. Amit mulasztott, mégsem múlik el. A nincs előtti tágas, ritka térben övé mi; erre gondol szüntelen. Az éj leszáll, hogy színét felvegye: nyugodt sötétségű, tündéri kék. A hajnal harmatában nem találod - saját varázsa szórja szerteszét. Elszenderült a domboldal tövén. Fölé hajolhatsz, jaj, csak fel ne ébreszd! Ha most kívánnád, érintése métely. Ha most ölelnéd, csókja semmivé lesz. Fekszik csak az esőáztatta fűben, fehér vászoncipője tiszta sáros. Nézd hosszasan s ő percről percre szebb lesz. Álmodd hozzá egy másik éjszakához.
|
A budapesti születésű Giorgio Pressburger, akiből Olaszországban lett neves író és színházi rendező, s aki az elmúlt években a Magyarországi Olasz Kultúrintézet igazgatójaként költözött vissza egy időre szülővárosába, ezúttal olyan könyvet írt, amelynek az elbeszélőjét is Giorgio Pressburgernek hívják. A történetfüzér központi eleme a családfa. Pressburger visszavezeti családja eredetét egészen a XVIII. század derekáig, és rájön, hogy Heinétől Marxig, Mendelssohntól Husserlig, Bruno Waltertől Ó-Hollywood híres filmrendezőjéig, Emeric Pressburgerig a hajdanvolt Közép-Európa (kultúr)történetének seregnyi kulcsszereplőjét a rokonának mondhatja.
|
Az európai zsidóság megsemmisítésének utolsó fejezete Magyarországon zajlott. A könyv érdekességét az adja, hogy ezúttal két német történész feldolgozásában tanulmányozhatjuk, hogy milyen megfontolások irányították a németeket, terveikből mit és hogyan tudtak megvalósítani. Olvashatunk arról is, miként próbálták túlélni az üldöztetéseket azok, akik egyáltalán meg tudták kísérelni a menekülést. A magyar kiadás talán még az eredetinél is pontosabb, precízebb jegyzetapparátussal, valamint fényképmelléklettel kiegészülve került az olvasók kezébe.
|
ohn Kennedy Toole (1937. dec. 17. – 1969. márc. 26.) írói pályafutása lényegében halála után kezdődött. A Simon & Schuster kiadó által először visszautasított komikus regény, a Tökfilkók szövetsége csak a szerző édesanyjának évtizedes, kemény küzdelme után látott nyomtatásban napvilágot, ám váratlanul hatalmas kritikai és közönségsikernek bizonyult. E remekművön kívül Toole csupán még egy, tizenhat évesen megírt regény kéziratát hagyta hátra. A neonbibliát életében maga az író is túlságosan éretlennek ítélte a kiadáshoz, pedig csupán korát stílusban és témaválasztásban egyaránt megelőző írást sikerült alkotnia. A hangulatában a posztmodern utáni minimalizmust előrevetítő, ugyanakkor az amerikai Dél irodalmi hagyományaiból szintén bőven merítő regény végül 1989-ben, nyolc évvel a Tökfilkók szövetsége után jelent meg.
|
'Kívül-belől leselkedő'' szellemidézésre vállalkozott Valachi Anna irodalomtörténész, József Attila plátói és beteljesült (égi és földi) szerelmei után nyomozva. Megfigyelte, hogy a vágyott nőben önmaga jobbik felét kereső, boldogsághajszoló, kudarchalmozó költő többnyire a ''lelkeket tükröző'' szemeken, az egymásba kapcsolódó tekinteteken keresztül közelített verseiben a szeretett lény szívéhez. Az irodalmi műhelytitkok iránt vonzódó irodalmár a költeményekben rejlő vizuális szimbólumok és ismétlődő motívumok alapján, a pszichoanalízis kutatómódszerét alkalmazva igyekezett föltárni e sajátos, érzéki-intim-logikus lírai látásmód kialakulását. Az olvasó előtt pedig filmszerűen megelevenedik a ''múzsa-függő'' József Attila sorstörténete.
|
Per Olov Enquist, a világhírű svéd dráma- és regényíró új, "európai" könyve a századforduló Párizsában játszódik. Főhőse Blanche Wittman a világhírű pszichiáter, a Sâlpetrière kórház főorvosa, Jean Martin Charcot kedvenc betege, a hisztéria tüneteinek és kezelésének szentelt nyilvános bemutatók főszereplője.
Charcot halála után Blanche "meggyógyul", és a későbbi Nobel-díjas fizikus-kémikus, a lengyel származású Marie Curie asszisztense lesz. A laboratóriumi sugárfertőzés miatt életét tehetetlen nyomorékként fejezi be. Szinte haláláig naplót ír, s naplóinak három kötete, a sárga, a fekete és a vörös könyv, a "kérdések" könyvei, képezik Enquist regényének alapszövetét.
A csapongó, meditatív, személyes emlékekkel tagolt Enquist-szöveg markánsan jeleníti meg a kort, a jellemeket, a helyszíneket, az ismert és kevésbé ismert személyiségeket (Freud, Jane Avril, Pierre Curie, Paul Langevin, Einstein...) és lassan beletorkollik a fő téma, a mindent legyőző szerelem megszólaltatásába.
Blanche és Charcot, illetve Marie és Paul megindítóan szép és tragikus szerelmének történetét meséli el, melybe mesteri könnyedséggel szövi bele saját anyjának és saját (fél)árvaságának életrajzi motívumait, a század eszmetörténetének és tudománytörténetének kezdeti alakulását, a torz politikai gondolatok és az elvaduló, bigott tömegek indulatainak vészjósló jeleit.
A zenei alapegységekből építkező regény - fejezetei "dalok" - Enquist egyik legszemélyesebb műve, Blanche és Marie pedig legemlékezetesebb, legnagyobb empátiával megírt két regényhőse.
|
A litván irodalom büszkesége, aki 1977-ben száműzetésbe kényszerült (ezt követően a Yale-en és a Harvardon tanított) nemcsak költőként (magyarul is jelent már meg kötete), hanem esszéíróként is a mai világirodalom legjelesebb alkotói közé tartozik.Barátja, Joszif Brodszkij frappáns meghatározása szerint Venclova "három irodalom hálás fia" – egyaránt otthon van a litván, az orosz és a lengyel kultúrában, s részben ennek köszönhető, hogy különleges érzékenyéggel tárgyalja a kelet-európai nemzetek és kultúrák közti viszonyokat.A kötetben szereplő írások leginkább ezt a kérdéskört érintik: a litvániai zsidóság történetét, Litvánia kapcsolatát Oroszországgal, Lengyelországgal, a Nyugattal, Litvánia helyzetét a posztkommunista, globalizálódó világban.A kötet legfőbb értéke talán az, hogy a nyugati olvasók számára érthetően és szuggesztíven tárgyalja a kelet-európai nacionalizmusok problémáit, s miközben gyakran kíméletlen őszinteséggel beszél a litván (és egyéb) nacionalisták által elkövetett bűnökről s általában a litván történelem sötét fejezeteiről, megmutatja a kelet-európai hazafiság erőteljes és pozitív szerepét is (jó lenne, írja például, ha "a nyugatiak valamivel kevésbé viszolyognának a nacionalizmustól").Venclova kötete mindemellett hallatlanul izgalmas kultúrtörténetileg is – a Vilniusról vagy általában a litván nemzetkarakterről szóló írása a magyar olvasók többsége számára jórészt ismeretlen s ugyanakkor hozzánk mentalitásban, a problémák kezelésében nagyon közel álló világot mutat be: lenyűgözően eleven, költői esszéstílusban. (Bojtár Endre)
|
A gyűlölet, a bosszú és a kegyetlenség története egyidős az emberiséggel. Jelen van a Római Birodalomban, a germán hitvilágban, a középkori boszorkányüldözésekben, legújabban pedig az iszlám terrorizmusban. Vajon elmondható-e ezek után, hogy emberi fajunk a tökéletesedés felé halad? Hogy a társadalmi és technikai haladás folyamatosan csökkenti az életünket évezredek óta átható és megnyomorító gonoszságot? Vagy a kegyetlenség és a bosszú olyan emberi jelenségek, melyekkel az idők végezetéig együtt kell élnünk?
|
Párizsban járunk, a XX. század legvégén. A különböző országokból származó szereplők már rég a legmélyebb dekadenciába süllyedtek, kimerült szellemük a titkos tanításokban keres felüdülést. A szálak a művészet kétes hírű szentélyében, a szűzies pornóattrakcióiról hírhedt kabaréban futnak Össze. Esténként itt lép színpadra Beba Mazeppo, aki csábos művészetével és különleges testi anomáliájával hívja fel magára a figyelmet. Rajongói között megtalálható a fiatal német költő és a szicíliai narkomán festő, aki a másolás, az ismétlés posztmodern gesztusában, a soha véget nem érő helyben járásban véli felfedezni a jelen, vagyis a vég művészetét.
|
Igen tanulságos, hogy az adiaphora-vitára, amely Európában hosszú ideig a politikai harcok középpontjában állott, néhány évtizeddel később Swift Gullivere már így utal: Azzal vádoltak [...], hogy vallásszakadást idéztünk elő, durván megsértvén nagy prófétánknak, Lustrognak legszentebb hittételét, mely a Brundrecal ötvennegyedik fejezetében olvasható (ez olyasmi nekik, mint a törököknek az Alkorán). Ha már erről beszélünk, meg kell jegyeznem, hogy ez merő szófacsarás, mert hiszen az a bizonyos szöveg szóról szóra így hangzik: "Minden igazhitű a megfelelő végén törje fel az ő tojásait". Hogy mármost melyik a "megfelelő" vége a tojásnak, ez szerény véleményem szerint az egyéni lelkiismeret kérdése, illetve a felsőbb hatóságok döntésétől függ. Swift ismeri a vita szokásos kérdéseit, de a válaszok már nem érdeklik, számára az egész kicsinyes, lilliputi dolog. Látva nyomtalanul eltűnni a kora újkor egyik legnagyobb politikai teológiai vitáját, bizalmatlanná válunk a modern politikai teológiával szemben is. Különösen, ha Jan Assmann vizsgálódásai óta nem gondoljuk többé, hogy a politika teológiai felfogása valamilyen megingathatatlan történelmi örökség. Hiszen "[a]mit az újkorban az égből lehoztak a földre, azt régebbi korokban a földről helyezték át az égbe."
|
A Jövőt mindannyian szeretnénk kifürkészni. Ám csak kevesen gondolunk arra, hogy a jövőnk magva a mában nyugszik: a jóslatok az adott pillanatban készülnek el bennünk. Amikor feltesszük a kérdésünket, és megkérdezzük a kártyát: már válaszoltunk is magunknak. Hogy tisztán lássuk a jelent, és ekképp tisztázzuk az eljövőt:...
|
Lajos eltűnt. Hiába küld úti beszámolókat Prágából, Isztambulból vagy Indiából, a leveleket mintha nem ő írná, a hangja hamisan cseng, a stílus nem rá vall. Valaki szerepet játszik, és a bolondját járatja velük. Valaki lajosabb akar lenni Lajosnál...
Ágota – a nagy elődöt, Agatha Christie-t megidézve – próbál a rejtélyes gyilkos (gyilkosok?) nyomára bukkanni.
Felkeresi barátnőit, regényrészletek, e-mailek, levelek és naplóbejegyzések sorát olvassa el, amikből kiderül, az egykor ártatlannak hitt barátságok mögött szerelemféltés, árulás, irigység, bosszú (és ami bűnt ismer még a női szív) munkálkodott, és mindez egy férfi miatt...
A Maffia-Klub lírai vallomások sora, tizenkét nő monológja, akik egykor főiskolai barátnőkként, sőt elválaszthatatlan "maffiázókként", a Café X félvilági díváiként habzsolták az életet, és akik évek múltán – félresikerült, elszalasztott, beteljesült és romba dőlt szerelmekkel a szívükben – újra összejönnek, hogy megfejtsék annak a férfinak a titkát, akihez mindannyiuknak köze volt; az imádott, gyűlölt, vágyott és halálra ítélt Lajos eltűnésének rejtélyét.
|
Balikó Helga:
A láda hangja
Felnőttként is fontos olyan történeteket hallanunk, olvasnunk, melyekben létezik a rokonszenves jó és a legyőzendő gonosz. A történet sodrásában a felszínen együtt haladhatunk a szereplőkkel, mélyebben rátalálhatunk saját történetünk analógiáira. Ahogy a mesebeli sárkány a saját szorongást jelenítheti meg, a megszelídítésre váró róka segíthet árnyoldalunk elfogadásában. Bármily félelmetes, szomorú vagy meghökkentő is legyen a történet, gyógyírként hathat olvasójára - mint az álomban is -, valóságos kockázat nélkül kínál megoldást.
José Luís Peixoto Egyetlen pillantás nélkül című regénye számomra inkább a mese fonalán halad, és erősen emlékeztet a mágikus realizmusra: szereplői archetipikusak, tere egy falu, mely bárhova helyezhető, akár maga lehetne az egész világ, ideje kortalan - múlt-jelen-jövő szövedéke. Összességében csaknem tökéletesen García Márquez-i, de mégis egyéni, új hangon szól.
Peixoto falujában élt egyszer egy José nevű pásztor, akinek meg kellett küzdenie feleségéért az Óriással. A szörny többször "elcsinálta" már - a falu asszonyainak szavával élve - szerelmét, és ezt megtorlandó száll szembe a gonosszal, aki ízzé-porrá zúzza csontjait. Ez a kezdet és egyben a vég, mert bár a mese több szálon fut tovább, az egészséges (sic!) férfiak és nők örök küzdelmüknek és magányuknak válnak áldozataivá. Magányban születik José fia José is, vagy unokatestvére, Salamao. Asszonyaik szintén szótlanul és magukban zártan élnek. A nyomorékok azonban, akiket a többi falubeli szájára vesz, ha csak egy rövid időre is, de megtalálják boldogságukat. Például az ujjuknál összenőtt sziámi ikerpár, akiknek alakja emlékeztet Thornton Wilder ikreire: saját, állatihoz hasonló nyelven beszélnek egymással, szerelmesek lesznek egy asszonyba, és tragikus halállal halnak egymás után; vagy a nyomorék asztalosmester feleségül veszi a vak prostituáltat (aki, mint García Márqueznél, a falu férfijait bevezeti a testi szerelem ismereteibe). Amíg tehát az erőtől duzzadó férfiak és nők képtelenek a teljes életre, addig a testileg csonka vagy más társaik megtalálják a nyugalmat és békében halhatnak meg (még ha saját kezük által is).
Peixoto meséje nem mentes a brutalitástól, a kegyetlen és naturális halálleírásoktól, de mindezt értelemmel és indokoltan illeszti bele a cselekménybe, nem önkényesen és hiábavalóan ijesztgetve az olvasót. Elfogadható az is, hogy némely szereplőjénél jobban elidőzik. Az már kevésbé elfogadható, hogy a második fejezet lassú és színtelen. A szöveg nagy erénye ugyanakkor a belső repetíció: a már-már a lírába hajló elismételt mondatok, melyek erősítik a szájról szájra szállás hagyományát. Ez a forma - az elbeszélés továbbadása -, még izgalmasabbá teszi a szöveget, hiszen a szereplők szinte egymástól veszik át a szót, majd szólalnak meg saját hangjukon, hogy később továbbadják a történet fonalát a következőnek. Így a sokszínű hangzásból rajzolódik ki a teljes cselekmény, melyben a halandók mellett egy állandó alak jelenik meg - a démon.
Érdekes a műben az ördög karakterén elidőzni, hiszen oly sokféleképpen találkozhatunk szerepével az irodalmi kánonban is. Peixoto démona eleinte félelmetes, kicsit Azazello, akinek csak az a szerepe, hogy felhívja az intrikákra a figyelmet, de később igen együgyűnek kezd látszani, ahogy mindig csak mosolyog és semmi mást nem tesz, mint összeadja a házasulandókat. Több, ehhez hasonló szereplőt mutat be, és kérdést sugall a szerző: például, hogy miért csak a férfiaknak van nevük.
A rendhagyó kérdések mellett ebben a mesében is erőteljesek a szimbólumok: a számok - 3, 7 -, a szombat, a bor, a férfiak lemosdatása, a szakácsné főztje, a nevek jelentése. Itt van például Gabriel, aki a 150. életévén túl valóban olyan, akár az őrangyal, bár inkább szemlélődik és csak nagyon ritkán, indokoltan figyelmeztet. Egy másik, a háttérben megbúvó és visszatérő alak "a férfi, aki egy ablaktalan szobában ül és ír" - lehet maga a szerző. A szereplők azonban mind gondolkodó férfiak és asszonyok, akikben megvan a vágy arra, hogy megváltoztassák életüket, de a cselekvésig nem jutnak el. Gondolataikat és kétségbeesésüket állandóan halljuk a szövegből, sokszor már oly erősen, hogy szinte azonosulunk velük.
A legfontosabb ilyen hang azonban, mely bennünk is előhívhatja a mélyen elmerült képeket, a láda hangja. Azé a ládáé, mely szavaival két asszonyt is fogva tart - bár nem egy időben, hanem harminc év különbséggel -, naphosszat ülnek mellette, elfeledve a külvilágot is. S melynek csábító vonzásában olykor-olykor mi is szívesen elidőznénk, hiszen ez a hang az, amely a tudattalanunkból szól: "talán fény lakik az emberben, talán valami világosság, az embert talán nem a sötétség szülte, és a bizonyosság nem más, mint lágy fuvallat az ember bensejében, és az ember nem más, mint a benne lakó bizonyosság".
S bár, ahogy Macondo, ez a falu is örökre eltűnik, Peixoto meséje mégsem ér véget, mert a láda hangja bennünk kántálhat tovább.
Forrás: http://www.es.hu/print.php?nid=17898
|
The personal loans are essential for guys, which want to ground their business. By the way, that is very easy to receive a sba loan.
2011.07.10 13:52 zekernyes „
Herta Müller önéletrajzi elemekkel átszőtt regénye a diktatúra mindennapjainak pontos, költői látlelete. Adina holtan találja egyetemi évfolyamtársnőjét a kollégiumi szobában. Úgy tűnik, öngyilkos lett. Adina azonban megtalálja a naplóját, és gyanakodni kezd, így kerül Edgar, Kurt és Georg társaságába, akik gyilkosságról beszélnek. Tőlük kapja a tiltott, külföldről behozott könyveket is, és hozzájuk hasonlóan verseket kezd írni.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
.png)
