[453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
Felsőváros, Vadászkürt, pestispincék, Óvoda utca, Zsuptipró, Rózsáskert, Vadalma, építőutcák, ONCSA-telep, Bádogos köz, íróutcák, atomfák, Videoton, Almássy-telep, Öreghegy, Papagáj
Elmesélhető-e egy város térképszéli pontjai, lakótelepi ivói, ottmaradt tervgazdasági mementói alapján? Hogyan él és alakul tovább a város története ezeken a kisközösségi találkozóhelyeken? Az Egy kocsma város című tárcafüzet szövegei az irodalmi és az újságírói műfaj határán egyensúlyoznak. Olyan riportszerű szépirodalmi tárcák, amelyekben keveredik, összemosódik valóság és fikció. Így mutatják be egy létező Dunán-túli nagyváros egyes városrészeit és azok máig elő, de a város ipari múltjához ezer szállal kötődő közösségi tereit, találkozási pontjait: a városszéli presszókat, kocsmákat. A fotókat Oláh Gergely Máté utca- és városfotós, valamint Arany Gold Zoltán fotós-filmes készítette. A szövegeket és az írásokat Varga Gábor Farkas grafikus állította össze egy gazdagon illusztrált füzet formátumú művészkönyvvé.
A kocsma menedék. Az egyetlen hely, ahol még elbújhatunk a világ elől. A kocsma az emberi civilizáció utolsó mentsvára. Már amelyik. Főként azok, hol nem üvölt Demjén Rózsi vagy a tévéhíradó bemondója, és Wi-Fi-ről még csak nem is hallottak. Itt aztán az emberek isznak és beszélgetnek. Múltról, jelenről, jövőről. Beszélgetnek és isznak. Ahogy azt a civilizáció fénykoraiban tették az emberek. Mondjuk Szókratész vagy Rabelais vagy Krúdy Gyula korában. Czinki Ferenc ismeri ezeket a mentsvár-kocsmákat. Ahová visszahúzódik a világban kisemmizett ember. Ahol némi nyugalom, alkohol és egérút várja. Czinki ezeket a magyar kocsmákat írja meg tárgyilagos szeretettel. Nem kívülről, mert ő is ott ül, egyik kezében toll, a másikban pohár. És figyel. Hogy amikor az Isten angol gyapjúpulóverben és kordbársony nadrágban belép a presszóba, akkor mindent szépen, lassan és aprólékosan lejegyezhessen.
|
Fiatal férfiről talán még soha nem írták le így a lebomlás stációit. Olyan, egyetemi fedőéletet élő fiú belülről elmesélt története ez, aki csak saját fájdalmába képes kapaszkodni, tigriscsíkjaiba, amiket a combjára karcol körömollóval. Mellette ott egy szintén egyetemista lány, aki jó ideig prostitúcióból élt. Egy egész nemzedék karmolja itt önmagát.
Potozky László erős jelenléttel szólal meg ebben az éles, kétségbeejtő világban, melyhez sem szellemileg, sem érzelmileg nem lehet kapcsolódni, a tompultság az egyetlen viszony. Csak fizikai fájdalom van, aztán már az sem. A kábulat meg a Facebook villogó üressége az egyetlen kapaszkodó, míg végül a kemény férfivilág szereplői felfalják saját férfiasságukat, és fáradtan kanalazzák a herepörköltet a kocsmák félhomályában.
Tompa Andrea
|
Mit gondolsz, ha odaadsz mindent a papírnak, a végén mi marad neked?
Potozky László a magyar próza egyik legnagyobb tehetsége. Mindössze huszonhárom éves, amikor a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadónál napvilágot lát Áradás című novelláskötete, mellyel rögtön kivívja a kritikusok egybehangzó elismerését. A Nappá lett lámpafény megjelenésekor pedig még mindig nem töltötte be a huszonöt évet.
Új könyvét leginkább a sokszínűség jellemzi, mellyel képes újra és újra meglepni olvasóit. Novellái közt egyaránt találunk a fantasztikum felé elmozduló és szociologikus történeteket, személyesebb hangvételű és távolságtartóbb írásokat. A magyarok közül Tar Sándor és Bodor Ádám, a világirodalomból Ernest Hemingway, Mario Vargas Llosa és Julio Cortázar hatott rá a leginkább, ám írói hangja, sajátos karakterei és atmoszférateremtő ereje révén nagyon is saját, másokéval össze nem téveszthető világgal rendelkezik.
Sokat tud a méltóságról, a kiszolgáltatottságról, az önbecsülés elvesztéséről. Valamint a történelemről, a diktatúráról. Tud úgy pontos és tárgyilagos lenni, hogy mondataiból az empátia se hiányozzék. A valóságot sosem a lokális jellegzetességek megjelenítésével, hanem az egyetemesség igényével mutatja fel. Általános érvényű művek megteremtésére törekszik, azt megragadva, ami bennünk, emberekben közös.
|
"Kurt Wallander szobájában ült az ystadi rendőrőrsön és ásított. Ebben a pillanatban Martinsson lépett a szobába. - Pár perccel ezelőtt érdekes hívásom volt - kezdte. Fülkéből hívtak. Egy férfihang azt állította, hogy egy mentőcsónak sodródik hamarosan partra, benne két halott férfi. Sem a saját nevét nem mondta meg, sem azt, hogy kik a halottak. Csak letette.
A boncolás igen hamar kiderítette, hogy a két halott valószínűleg orosz. - Ha megbocsátod a cinizmusomat - mondta Mörth -, ez a két fiú valószínűleg megőrült, amikor agyonlőtték őket. Ugyanis előtte olyan kínzásban volt részük, amilyen a nagykönyvben meg van írva. Wallander fél nyolckor kocsijába ült és hazahajtott. A szél elállt, és egyszerre hidegebb lett."
Kik ezek a halottak? Hová tűnt a mentőcsónak? Wallander felügyelőt ezúttal Kelet-Európába vezetik a szálak. A 90-es évek Lettországa még tele van a szovjet rendszer fenyegető árnyaival.
|
Szelíd és brutális történetek hétköznapi nyelven elmesélve. Dermesztő humor és gyermeki rácsodálkozás: tényleg? ez van?
Trandafír, a bicikliző fenomén.
A kötetben nem publikált novellák esszenciális sűrűségben mutatják meg a Hazai-próza vad ízeit. Angyali abszurd és alpári realizmus. Az élet felfoghatatlan és triviális, és aki mesél: kérlelhetetlen, kiszámíthatatlan, infantilis. Naiv, és közben rafináltan provokál. Védtelen, agresszív, kiszolgáltatott.
A legvagányabb mimóza?
A kortárs irodalom rakkendroll botrányhőse?
Annyi biztos, hogy az egyik legmaibb szerzőnk - nagy kár, hogy nincs már köztünk.
A maximalista Hazai Attila hatodik könyve.
Garaczi László
|
Amikor Louise Cantor, svéd régésznő visszautazik az ásatásokról Stockholmba, holtan találja lakásában huszonnégy éves fiát. A rendőrség szerint öngyilkosság, amit az anya nem akar elhinni. Makacsul azt hajtogatja, az ő életvidám és mindenre kíváncsi fia nem vetett önkezével véget az életének, valaki vagy valakik meggyilkolták. De a hatóságok nem erősítik meg őt ebben a hitben. És Louise, Wallander felügyelő női megtestesülése ugyanolyan hittel kezd el küzdeni az igazságért, mint férfi párja. Ahogyan Argolisznál a kerámiacserepeket, szívósan rakja össze a fia életének valóságdarabjait, de ezek sokkal inkább ellenállnak a beillesztésnek. Miközben szédítő sebességgel röpdös Ausztrália, Barcelona, Mozambik és Svédország között, csak azt látja, hogy a 21. század kusza lett, idő és tér valami furcsa skurcba torzult, mint Mantegna halott Krisztusa. Közben pedig koncentrikus körökben hullámzik körülötte az ember-tenger Afrika, annak összes korrupciójával, a segélyadományokat eltüntető politikusaival, tudósnak álcázott fehér gengsztereivel, prostitúcióra kényszerített lányaival, a világot át-meg áthálózó globális bűnszövetkezettel. Mankellt e könyv megírásakor sem a rejtvénykészítés intellektuális öröme, hanem a tehetetlen kiszolgáltatottság dühe vezette.
|
Luis Sepúlveda 1949-ben született Chilében. Bejárta földkerekség és az utópiák minden táját, majd 1980-ben Németországban telepedett meg. Az öreg aki szerelmes regényeket olvasott angol és francia fordításának megjelenése óta világszerte a legnépszerűbb "latinok" közé tartozik, aki ugyanazzal a természetes örömmel ír, ahogy lélegzik, eszik, iszik, játszik, szeret. Az öreg Antonio josé Bolívar Pronao évi két ünnepnapot tart nyilván: amikor a félévenkénti hajójárattal megérkezik fogorvos barátja, s meghozza neki egy finom lelkű nagyvárosi örömlánytól a kiolvasott szerelmes regényeket. Az öreg ugyanis az Amazonas-síkságon, egy El Idilio nevű kis településen él az őserdő mélyén. Fiatal korában költözött oda, s telepedett meg a shuar indiánok között. Az évtizedek során megtanult tőlük minden megtanulhatót az erdőről és lakóiról: állatokról, bennszülöttekről és betolakodókról. A shuarok egy napon egy szőke férfi holttestét találják a folyóparton. Egy felbőszült nagymacska tépte szét, hogy értelmetlenül elpusztított kölykeiért bosszút álljon. S bosszúszomja a vértől nemhogy csillapulna, újabb és újabb áldozatokat kíván. Az öreg vadász az állat keresésére indul...
|
"Nem tudom, hogy miért hagytuk elveszni Erdélyt. Attól tartok, nem volt rá szükségünk."
Werner Sándor egykori honvédtiszt meggazdagodni indul az Újvilágba az első világháború kitörése előtt. Fiát is magával vinné, de a kivándorló hajóra csak az apa száll fel. Lukácsot a sors meg a kalandvágy Afrikába viszi. 1919-ben találkoznak újra, kifosztva, csalódottan, bujkálva a román hadsereg által megszállt Kolozsváron. Az apa: mert katona volt, a legendás Székely Hadosztály tisztje, és titkos küldetése van. A fiú: mert ellógta a háborút, és még mindig nem tudja, mihez kezdjen magával.
Milyen volt az a világ, ahonnan elindultak, és milyen az, ahova megérkeznek? Mi történt a nőkkel, amíg a férfiak hadakoztak vagy lógtak éppen? És miért nem száll le talapzatáról a legnagyobb magyar király ércszobra, hogy beleszóljon a történelem menetébe, ha már az emberek tehetetlenek, vagy csak elrontani tudnak mindent?
|
Jean Mattern: Tejjel-mézzel
Fordította: Tótfalusi Ágnes
132 oldal
Magvető Kiadó, Budapest, 2012
Azon a napon nemcsak legjobb barátjának fordított hátat: a pályaudvaron egész addigi életét hagyta maga mögött. A történelem szorításában néha a leggyötrelmesebb, sorsfordító döntés is lehet köznapian egyszerű.
A szikárságában is lírai erejű szöveg egy apa vallomása élete alkonyán fiának - egy magyarázatot, talán felmentést és önigazolást kereső ember végső búcsúja. Elbeszélésében a múlt meghatározó pillanatai váltakoznak a jelennel, miközben a történet mozaikkockái egyre pontosabb képpé állnak össze: a Bánságon végigsöprő háború, a német kötődése miatt idegenné vált, soha viszont nem látott gyermekkori jó barát. A francia ősök emléke, a visszatelepülés Franciaországba, az 56-os, levert magyar forradalomból menekülő, Zsuzsannából Suzanne-ná lényegült feleség és szerető. A tejjel-mézzel folyó élet ígérete. És egy családi tragédia, amely mindent megváltoztat - mert van, amit talán már csak a hallgatás tesz túlélhetővé.
Érzelmek mélyére hatoló, örök emberi történet a gyökerek elvesztéséről - és egy új élet lehetőségéről - vagy lehetetlenségéről.
|
1943 szeptemberében, a trieszti kikötőben egy eszméletlen, azonosíthatatlan férfit találnak, akit a közelben horgonyzó Tübingen kórházhajóra szállítanak. A hajó finn származású német neurológusa a zubbonyába varrt név – Sampo Karjalainen – alapján azt feltételezi, hogy finn katona. Amikor a férfi magához tér, kiderül, hogy sérült a beszédközpontja és éntudatát is elvesztette. Így aztán az orvos megkezdi páciense nyelvi és kulturális nevelését, identitástudatra ébresztését, majd Helsinkibe küldi, hogy gyökereit megtalálva szembesüljön önmagával.
|
Egykorvolt, leépült majorsági telep valahol a közelmúlt Magyarországán. A romok között néhány ember. Személyiségük lassan felszívódik, mint egy vérömleny. A térképen sincsenek rajta. Amnéziás múlt. Vak jelen. Vajon mi történhet még velük a peremen? Elég sok minden. Kiss Tibor Noé elbeszélői tehetsége ezt a végvidéket szubtilis és láthatatlan drónként pásztázza végig és deríti fel. Az Aludnod kellene mozaikrészletekből összetapadó állapotregény, aprólékos-pontos atmoszférapróza, amely a szenvedő szerkezetek és vegetatív létezésformák kétségbeesett cselekvésmintázatait, legutolsó emberi küzdelmeit kegyetlen élességgel és kíméletlen, a melankóliát sem nélkülöző iróniával írja le.
|
Magyarország valamelyik elhagyatott, vidéki elkerülőútján egy kamaszokkal teli sportkocsi száguld a koromsötét éjszakában. Éppen elég fenyegető kezdet ez egy regényhez, de még így is váratlan, ami a folytatásban következik. Totth Benedek nem bánik kesztyűs kézzel sem regényalakjaival, sem az olvasókkal első könyvében. A kamaszregény, a krimi, a lélektani thriller és a fejlődési regény elemei keverednek ebben a különös, nyomasztó és olykor mégis humoros, kegyetlen, de nem öncélú prózában. Ha valaki a mai Magyarországra, s a benne meglehetősen elhagyatottan, néha boldogan, többnyire boldogtalanul, olykor szomorúan, de gyakrabban inkább dühösen ténfergő tizenévesekre ismer, nem téved nagyot. Mégsem a társadalomkritikán van a hangsúly, hanem a nagyon is személyes szembenézésen azzal a kamasszal, aki mi magunk is voltunk, vagy lehettünk volna ezen a sivár, nem vénnek való vidéken, ahol még a vaddisznók sem azok, amiknek látszanak.
|
A Hóhér háza Kolozsvár regénye, melyben a közelmúlt romániai diktatúrájának mindennapjai elevenednek meg egy kamaszodó lány szemével. Erdély sokféle közege, zavaros származások és előítéletek, amelyben egy kamasz próbál eligazodni, igazságot tenni és (túl)élni. Rendkívül igényes nyelven megírt, kiváló elbeszélőkészséggel rendelkező mű Tompa Andrea első regénye.
|
Rint, a fiatal és sikeres szerzőt 22 évesen kérik fel arra, hogy írjon egy ,,önregényt". Ez a könyv azután egyszerre lesz hazug és igaz, akárcsak az emlékezés vagy maga az emberi nyelv. Rin élete nihil, a férje - ahogy általában a férfiak - szerinte folyton becsapja, az újságírók, a kiadója és a környezetében lévő emberek pedig egyre csak olyasmiket várnak el tőle, amiket ő nem akar - pontosabban ő mindent és semmit sem akar egyszerre. Mert Rin hisztis és még a saját hisztériája is bosszantja. Az állandó többértelműségek és bizonytalanságok miatt azt kívánja, hogy bárcsak elpusztulna a világ, vagy legalább ő maga. Az Önregény visszafelé halad az időben, 22 éves korától 15 éves koráig. Rin élete a lelketlen szex és a kusza gondolatok harca, csupa olyan ember fojtásában, akik ugyanúgy saját félelmeik rabszolgái. Közben pedig mániákusan ízekre szed mindent, perverz aktusoktól a szerelmes félreértésekig, mialatt ő maga hullik darabokra. Kanehara ebben a provokatív regényében továbbviszi azt a senkiével össze nem téveszthető hangot, amely a Pirszinget a kígyónak (2003) című műve megjelenésekor világhírűvé tette és meghozta számára Japán legnagyobb szépirodalmi elismerését, az Akutagava-díjat. ,,Odakint a nap lemenőben volt. Az utca két oldalán a járókelők unott arccal sétáltak, akár a kutyák, amelyek - mit sem zavartatva magukat az emberek tekintetétől - a dolgukat végzik. A beton felületén feketére színeződtek a kiköpdösött rágógumik, a város pont ugyanúgy nézett ki, mint akármelyik másik napon. Minden pontosan ugyanolyan volt, a megszokott látvány valamilyen okból mégis ürességgel töltött el. Mi a fenének tépelődöm itt, ebben a tökéletlen világban?"
|
Thérse, a magányos, fiatal lány megpillant a párizsi metróban egy sárga kabátos nőt, aki különös módon hasonlít évek óta eltűntnek hitt anyjára. A nyomába ered, s e szokatlan keresés közben fölidézi maga előtt a múltját, s igyekszik megválaszolni a nyitva maradt kérdéseket: Mi volt hazugság, és mi igaz? Az anyja valóban meghalt-e Marokkóban, ahogyan azt eddig tudta, vagy mindvégig itt élt Párizsban, s csak karrierje miatt hagyta el lányát, akit boldogabb időkben Kis Bizsunak hívott? S vajon e boldogabb idők gazdagsága honnan származott? Ki volt az anyja tulajdonképpen, és kivé lett ő maga? Jóvá tudja-e tenni a múlt hibáit?
A szép, törékeny lány igyekszik eligazodni az emlékezetében megmaradt nevek és helyszínek kavalkádjában, s kikapaszkodni valahogy múltja sötét árnyai közül.
|
Míg Tompa Andrea előző könyve, A hóhér háza egy magányos leány huszadik századvégi bildungsromanja, addig az új regény egy magányos férfi és egy magányos leány különös kettősét rajzolja meg száz évvel később. Felváltva beszélnek hozzánk: a Brassó közeli aljegyző fia és az enyedi zsidó kereskedő lánya. Lehetne e könyv romantikus példázat, de nem az. Hőseink első találkozásának emlékét kiradírozza az összeomlás, az új időszámításban mellékesen, véletlenszerűen sodródnak megint egymás mellé. Az igazi nagy, szenvedélyes találkozás a tudásra és hasznos működésre szomjas lelkeké Kolozsvárral, a polgári Erdély kultúrájával, szellemi potenciáljával, a fejlődés igézetével.
|
Nyár. Harangzúgás. Egy fiú, Gusto, a konyha padlóján fekszik egy vértócsában. Az élet lassan elszáll belőle, s ő sorra veszi mindazon eseményeket, amelyek ide vezettek. Az analízis pontos és kegyetlen.
Ősz. Harry Hole, a norvég rendőrség egykori nyomozója három év távollét után visszatér Oslóba. Felkeresi egykori felettesét, hogy engedélyt kérjen tőle egy ügy felderítésére. Csakhogy az esetet már lezárták. A fiatal narkóst, Gustót egy cimborája lőtte agyon, mert összekaptak az anyagon. Egy olyan anyagon, amely a heroin uralmát megtörve, villámcsapásszerűen hódította meg a várost.
Harry ennek ellenére nem tágít, s eléri, hogy meglátogathassa a börtönben a Gusto meggyilkolásával vádolt srácot. Mégpedig azért, mert a cellában saját múltjának egy darabjával van találkozója. A nyomozás, amelybe Harry magányosan belevág, nehezebb s fájóbb, mint bármelyik hivatalból felgöngyölített ügye volt. S közben mindenfelől kísértetek veszik körül. A sajátjai és az is, amelyik a várost járja. Az alak, akiről senki sem tudja kicsoda, hogy néz ki, s aki megfoghatatlan, akár a szél.
|
A negyvenéves tanárnő bírósági ítéletére vár, és közben a kórházban próbálja összerakni sorsa mozaikdarabkáit. Hol tört meg az élete? Létezésének kudarca a testébe, a történelembe vagy a házasság természetébe volt írva?
A Sovány angyalok lapjain Lívia visszaemlékezéseit olvashatjuk: egy kizökkent személyiség múltmentési kísérleteit. Hogyan ismerkedtek meg férjével, az ígéretes atlétával, hogyan küzdöttek, majd adták fel, hogy gyerekük legyen, miképpen élték meg a rendszerváltás kalandos zűrzavarát és végül miként néztek szembe azzal, hogy nincs már hova futniuk egymás elől.
Kiss Noémi új regényében az irodalom nyelvén beszél az élethazugságokról, a családon belüli erőszakról, a testi-lelki meddőségről. A Sovány angyalok egyszerre érzéki és idegen, forrón közelítő és hidegen absztrakt.
|
Százak láthatták volna, mégsem tűnik fel senkinek, amikor egy zsúfolt svédországi vonatról elrabolnak egy kislányt. Az anyja nem volt mellette, mert az egyik állomáson véletlenül lemaradt. A vonat személyzetét természetesen riasztották, hogy vigyázzanak az alvó gyerekre, ám mire a szerelvény befut a stockholmi főpályaudvarra, a kicsinek nyoma vész. Alex Recht felügyelő és Fredrika Bergman bűnügyi elemző kezdetben klasszikus gyerekrablásra gondol, ám a nyomozás rémálomba illő fordulatot vesz, amikor az ország egy távoli szegletében megtalálják a kislány holttestét homlokán a felirattal: Nem kell! A gyilkos kíméletlen, s mint kiderül, rendkívüli képességű…
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
.png)
