[453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
Ha az úrnak lenne egy fia, azt is megöletné, kérdezte izsák, Erre a jövő ad választ, Ez az úr mindenre képes, a jóra, a gonoszra és a még gonoszabbra is, Így van, Ha nem engedelmeskedsz a parancsának, mi történt volna, kérdezte izsák, Az úr romlással vagy betegséggel sújtja azt, aki nem teljesíti a rendelését, Bosszúálló isten a mi urunk, Azt hiszem, igen, válaszolt ábrahám lehalkítva a hangját, mintha félne attól, hogy meghallják, mert az úr mindent megtehet, Hibát vagy bűnt is elkövethet, kérdezte izsák, Bizony, hibákat és bűnöket is, Atyám, nem tudom elfogadni ezt a vallást, El kell fogadnod, nincs más választásod, most pedig kéréssel fordulok hozzád, egy alázatos kéréssel, Mi légyen az, Felejtsük el, ami történt, Nem tudom, hogy képes leszek-e elfelejteni, atyám, még látom magamat, ahogy ott fekszem, megkötözve a fahasábokon, és téged, ahogyan felemeled a karod, és a kezedben megcsillan a kés, Nem én voltam az, józan eszemmel nem tennék ilyet, Azt akarod mondani, hogy az úr elveszi az emberek józan eszét, Igen, nagyon sokszor, csaknem mindig, válaszolta ábrahám, Akárhogyan is, a te kezedben volt a kés, Az úr mindent előkészített, és az utolsó pillanatban közbelépett, láttad, ott volt az angyal, Elkésett...
|
Európaiak vagyunk, hiába, identitásunk a zsidó-keresztény mitológiában gyökerezik, és még akkor is meghatározza a krisztusi tanítás, ha sokan egyébként fütyülünk rá. Jézus Krisztus itt él közöttünk, ezer alakban: mint bölcs prédikátor, igazságtevő apafigura; mint a manipulált tömegeknek való egyéni kiszolgáltatottság emblematikus alakja; mint szupersztár, rocksztár, punk, örök lázadó; mint Brian életének komor tükörképe; mint herceg, mint koldus, mint televíziós celeb. De vajon eljátszottunk-e már a gondolattal, hogy mi lenne, ha Krisztus újra feltámadna, és az apokalipszis lovasait türelemre intve még egyszer, utoljára eljönne, hogy szép kényelmesen körülnézzen itt nálunk, Európában? Akkor vajon mit látna? És mi hogyan látnánk magunkat az ő tekintete tükrében?
Ezzel a gondolattal játszik el legújabb kisregényében Dimitri Verhulst, a társadalmilag elkötelezett irodalom világsikerű belga fenegyereke.
|
A Kosztolányi Dezső életművét és életrajzát közel húsz éve kutató szerző nagyobb, Kosztolányi életrajzával foglalkozó tanulmányait gyűjtötte egybe. A kötet olyan dolgozatokat foglal magába, melyek a jól ismert alkotó pályájának ismeretlen, jelentős részben szándékoltan mellőzött epizódjait tárják fel.
„Az életrajzíró ki van szolgáltatva a nyomok számának, jellegének és relevanciájának: csak abból tud következtetéseket levonni, ami nyomként megmaradt, s mint ilyenhez hozzáférünk. Az életrajzíró, vagy valaki más előzetesen már megtalálta, rögzítette és így számba vehetővé tette a nyomokat. Aminek nincs nyoma, az elveszett, fölismerhetetlenné vált” — írja Lengyel András. Ugyanakkor „az életrajzíró nem csak a nyomoknak van kiszolgáltatva: önmagának is ki van szolgáltatva. A nyomkeresés és -olvasás ugyanis maga is a tudásnak egyik nagyon speciális, bonyolult és sok tapasztalatot, sőt invenciót is igénylő formája. Ugyanazt a nyomot egészen más hatásfokkal képes értelmezni egy tapasztalt és invenciózus »nyomolvasó«, mint egy hozzá nem értő. A nyomot igazában nem a szemünk, hanem előzetes kondicionáltságunk, tudásunk teszi láthatóvá.”
A Mint aki a sínek közé esett tanulmányai Kosztolányi Dezső életrajzának olyan fejezetei, melyek anyagát, azaz Kosztolányi életének nyomait jobbára maga a szerző kutatta fel és próbált meg olvasni belőlük.
|
A különlegesen termékeny amerikai írónő új kisregénye a tőle megszokott módon kényes kérdésekkel foglalkozik: az eutanáziával és az ezúttal inkább lelki, mint testi erőszakkal. A regény főhőse, a tizenhat éves Katya megismerkedik egy kedves és dúsgazdag öregúrral, az író és festőművész Kidderrel. Modellt ül neki, eleinte csak felöltözve, de a férfi fehérneműben, aztán meztelenül is meg akartja örökíteni. S az olvasó egyre inkább azt érezheti, hogy egy pedofil öregember és egy kedves, ártatlan kislány történetét olvassa. S ekkor egyre-másra következnek a meglepetések, a Lolita-történet egészen más irányba kanyarodik, s zavarba ejtően új kérdéseket vet fel a jó halállal és a halálra készülő ember felelősségével kapcsolatban. Ám a maga hangsúlyozottan női módján Joyce Carol Oates mégiscsak az általa szeretve gyűlölt zseni, Nabokov nagy történetét írja át vagy javítja ki: olyan Lolitát alkot Katya személyében, akinek lelke minden rezdülését érezzük
|
A 2010-es év Booker-díjas regénye három Londonban élő barát története barátságról, szerelemről, hűségről és zsidó identitásról.
|
A hedonista Patty Diphusában túlteng az életkedv, sosem alszik; naív, gyengéd, groteszk, narcisztikus lény, aki az összes elképzelhető földi örömet imádja, megéli, és - önnön jól felfogott érdekében - igyekszik mindent a pozitív oldaláról megközelíteni. Személyiségjegyei, szokásai, életszemlélete a nyolcvanas évek szellemi pezsgése, a "movida" jellegzetes figurájává teszik. Szókimondó, polgárpukkasztó, vérbő beszámolóiban a madridi éjszaka hajmeresztő történéseit és minden képzeletet felülmúló szereplőit tárja elénk, melyek közül sokan a filmvászonról köszönnek majd vissza. Hogy kicsoda Patty, a magát szexszimbólumként meghatározó provokatív pornósztár? Nem más, mint Almodóvar írói álneve. A rendező ugyanis hősnője bőrébe bújva osztja meg hónapokon keresztül olvasóival madridi élményeit a La Luna című alternatív lap állandó rovatában. A színes, egymással laza kapcsolatban álló, komikus-groteszk írásokból pedig Pedro Almodóvar ars poeticája rajzolódik ki.
"Végezetül már csak arra szeretnélek kérni benneteket, hogy igyekezzetek ugyanolyan lazán olvasni a könyvemet, mint ahogyan megírtam."
Pedro Almodóvar
|
1992 egyik reggelén az észt Aliide Truu egy ismeretlen csapzott fiatal lányt talál a kertjében - ezzel a jelenettel kezdődik a regény. Az asszony szigorú, szikár és mániákusan paranoiás. A lány gyűrött, valami titka van és gyanús észt szókincse. A két nő nem beszél sokat, filmszerű flashbackekből derül ki lassanként, kik ők, miért vannak ott, mit tettek. Oksanen mesterien adagolja az információkat - és velük együtt a feszültséget. Kiszámíthatatlan, mit oszt meg velünk legközelebb. Nem hiába tanult dramaturgiát a helsinki színiakadémián: az egész regény olyan, mint egy puzzle, különböző nézőpontok és különböző évtizedek kirakós darabkáit kapjuk meg lassan, fejezetenként. A két nő párhuzamosan futó emlékfoszlányaiba egy fogságban tartott férfi régi feljegyzései ékelődnek, róla is lassanként derül ki, hogyan kapcsolódik a történethez. Majd egy negyedik szólam zárja a regényt, mint egy hidegzuhany. Összeáll a kép. Pergő, végig feszültséggel teli, az élet, a halál, szerelem és féltékenység kérdéseit soha nem látott formában feldolgozó európai sikerkönyv a Tisztogatás. Az északiak legfrissebb irodalmi exportcikke a harmincas éveinek elején járó finn-észt Sofie Oksanen, akinek harmadik regénye, a Tisztogatás (Puhdistus) ütött akkorát, hogy az hozzánk is elhallatszik. Sofi Oksanen evvel a művével már több rangos észak-európai és francia irodalmi díjat gyűjtött be, közel negyven nyelvre lefordították, ünneplik a külföldi kritikusok, 2012-re film készül belőle.
|
Az egy elbeszélésből és két kisregényből álló kötetében a szerző köznapinak mutatkozó, de óriási belső feszültségeket hordozó jellemek és helyzetek ütköztetésével viszi előre az eseménysorokat, miközben az emberi létezés alapfeltételeire kérdez rá. kevesebb
|
Magzatpróza a szülésről és a születésről.
Mit jelent életet adni és mit jelent a világra jönni? Kiss Noémi különleges könyve magzatpróza. Az elbeszélések, monológok, jegyzetek és töprengések ritmikus sorozata a szülés-születés folyamatát járja végig a mesterséges megtermékenyítéstől a vajúdáson át az első születésnapig. Hol az anya, hol pedig az ikerpár szemszögéből bontakoznak ki a szuggesztív történetek. A könyv egyszerre számol be a szülés élettani valóságáról és spirituális csodájáról, az anyaszült meztelenség állapotáról és a világba érkezés számtalan kalandjáról. A várakozás és a kiszolgáltatottság stációit ugyanúgy megismerhetjük belőle, mint a közös nyelv keresés keserves-gyönyörűséges pillanatait. Az én és a te mellett kozmikus-banális módon megszületik a mi. A szerző közkedvelt blogjából született szöveg felszabadító olvasmány, amely a terhesség és gyermeknevelés megannyi tabujával foglalkozik.
|
„Régóta tudott — miként Barthes írja —, hogy a fénykép rászorul a szavakra, mert csak közvetett módon képes megragadni tárgyait.” Azonban ennél is régebbi tudásunk, hogy a szavak viszont a képekre szorulnak rá, mert közvetett tartalmakat leginkább közvetlen módon, képek által lehet leghatásosabban kifejezni. Ha e két állítást igaznak fogadjuk el, aligha tűnhet paradoxnak, hogy a fényképet és a Történelmet ugyanabban a században találták fel. Mindkettőben a múltat, a múlt képeit véljük felfedezni, ám ez a múlt csak akkor válhat számunkra jelentőssé, ha egyúttal saját magunkat és jelenünket is meglátjuk benne. Ahogy az írást nem csak én olvasom, hanem az írás is olvas engem, úgy a fényképet sem csak én nézem, hanem az is engem — visszanéz. Éppen e kettős kötés az, ami olyan ellenállhatatlan erővel vonz bennünket mindkettő irányába. S ha egy műben esztétikailag érvényes módon keveredik a kettő, akkor ez az erő összeadódik, s nemegyszer kivételes hatást képes kiváltani. Így aztán aligha lehet csodálkozni azon, hogy az efféle művekkel való foglalkozás feladata is épp olyan ellenállhatatlan, sőt magától értetődő, mint az, hogy magunkat lássuk meg egy tizenkilencedik századi nő szenvedéstörténetében vagy egy körtefa virágzásában. Kiss Noémi írásai e vonzás árnyalt szövegképeit nyújtják az olvasónak. (Bán Zsófia)
|
Charles Bukowski (1920-1994) kissé „kilóg” a XX. század amerikai irodalmából. Versei alapján a beatköltők közé sorolták, ám ő, amazokkal ellentétben, soha nem kereste a konfrontációt. Önéletrajzi ihletésű regényeiben – főszereplőjük az író alteregója, Henry Chinaski – nagyrészt az amerikai társadalom lecsúszott figuráiról írt, nyersen, őszintén, metsző humorral és sajátos bölcsességgel. Alkoholista volt, egyik napról a másikra élt, a kompromisszumot pedig hírből sem ismerte. Emiatt sokan rajongtak (és ma is rajonganak) érte, ő maga azonban nem kért e bálványozásból. Lehetőleg kerülte a rajongóit (kivéve, ha azok nők voltak), általában az embereket, de leginkább az írókat. Arcképe még véletlenül sem került fel műanyag poharakra, mint például Hemingwayé, a Key West-i Sloppy Joe’s kocsma legkedveltebb törzsvendégéé…
|
"Tizenegykor elindulunk. Mi visszük a deszkákat. Apánk nem visz semmit. Csak arra kérjük, hogy ne csapjon zajt. A határhoz érünk. Azt mondjuk Apánknak, hogy feküdjön le a nagy fa mögé, és ne moccanjon. Kisvártatva két járőr halad el alig néhány méternyire tőlünk. Beszélgetnek. [...] Az őrjárat eltávolodik. Azt mondjuk: - Rajta, Apa! Húsz percünk van a következő őrjáratig. Apa hóna alá veszi a két deszkát, odamegy a drótakadályhoz, az egyiket nekitámasztja, felmászik. Hasra fekszünk, a nagy fa mögött, befogjuk a fülünket, kitátjuk a szánkat. Robbanás. A szögesdróthoz futunk a két másik deszkával meg a vászonzacskóval. Apánk a második akadály előtt fekszik. Igen, át lehet jutni a határon: valakit előre kell küldeni. Egyikünk a vászonzacskóval a kezében, Apánk nyomaiba és holttestére lépve átmegy a másik országba. Másikunk marad, visszamegy Nagyanya házába."
|
Milyenek is a magyarok? Kevés beszédű, magányos cowboyok és kocsmai hencegők. Lepedőakrobaták és sámlin reszkető Gedeon bácsik. Hátrafelé nyilazók és cekkerben bontott csirkét cipelők. Alkoholisták. Dehogy alkoholisták, csak megisszák a magukét. Folyton panaszkodók és forrófejűek. Pacalevők és pizzafalók. Asztalsarkon búsongók, akik
párszor az asztalra csaptak, és beleremegett a történelem. Valamikor nagyon tudtak focizni, most nagyon tudnak rá emlékezni. Ha meg akartak halni, mindig lerántottak magukkal egy törököt is. Ez az útikönyv elkalauzol a földönkívüliek ismerős birodalmába, kiderül belőle, hol húzódik a belga-magyar határ, kitalálták-e a magyarok az ideális társadalmat, igaz-e, hogy minden magyar tud atombombát gyártani és lóháton állva hatos fogatot hajtani. Ha valaki a könyv olvastán nem tudja, sírjon vagy nevessen, nyugodtan tegye egyszerre mind a kettőt.
|
A Posta Charles Bukowski első regénye, amit állítólag három hét alatt írt, és amit most a Libri-csoporthoz tartozó Trubadúr újra megjelentet. A mű antihőse, Henry Chinaski "tévedésből" helyezkedik el a postánál, ahol permanens másnaposságtól szenvedve, kora reggel szortírozza és kézbesíti a leveleket, közben kölcsönösen alázzák egymást főnökeivel, az utcán nők és kutyák rontanak rá, szóval semmi izgalom, csak maga az élet...
Önéletrajzi regény, hiszen a szerző valóban hosszú éveken át dolgozott a postánál, azonban egy kis kiadó vezetője havi száz dollár jövedelmet ígért neki egész hátralévő életére, ha otthagyja ezt a munkát, és minden idejét az írásnak szenteli. Bukowski szerencsére elfogadta az ajánlatot...
|
A hajdani kanadai emigráns, a Németországból hazatért nyomozó és az itthon maradt utcazenész éli és meséli az életét ebben az egyetlen napnyi regényben. A cselekmény helyszíne Szeged napfényes városa, annak már-már kultikus színhelyei, a Dóm tere, a belváros gondosan kikövezett utcái, az árnyas Tisza-part, a ferencesek ősi temploma. Ám a cselekmény által nem derűs és boldog sorsok bontakoznak ki, hanem az élet mélyebb és hidegebb bugyraiba merülhetünk bele. Egy minap tartott osztálytalálkozón veszi kezdetét a történet, hogy aztán hősi tettekre és gyengeségekre, csalásokra, elhallgatásokra, szétfoszló álmokra, rejtett életekre, ifjúkori bűnökre és örömökre nyíljon rá az elbeszélés ablaka. Középkorú emberek, régi barátok mesélik vagy hallgatják el, mi történt velük az utóbbi harminc év alatt, s hogy mi történik velük most. Sok jó, sok rossz, sok igaz, sok hazugság.
És ebből a regényből megtudhatjuk azt is, mi a mondat otthona. Hogy lehet az szív, test, lélek, szellem. Persze. De a mondat legfőbb otthona az ember sorsa és esendősége, amiben nyugalmat mégsem lelhet soha.
Bátor, lesújtó, nyugtalanító, katartikus könyvet tart a kezében az olvasó.
(Darvasi László)
|
Amúgy is könnyen ragadtatom magam e könyv kapcsán a mindig gyanús szuperlatívuszokra: mestermű. A regény nyelve és tárgya hibátlanul találkozott, csöndes ragyogása van a szövegnek. Pontos és drámai korrajz, lélekrajz, emberrajz. Mit jelent a nincsben lenni, mit jelent a nincs agresszivitásában élni? Mit jelent, amikor minden totális, kint is, bent is, a kiszolgáltatottság, a szorongás, az állam, az apa, minden totális. Mit jelent éhezni? Mit jelent, amikor semminek sem lehet lenni, jónak se? Amikor szeretni sem szabad. De azért mégis szeretünk. Elegáns és nyomasztó könyv. Bátor könyv, amely ismeri a félelmet. Mint a jó irodalom mindig, rólunk szól, éljünk bárhol is a világon. /Esterházy Péter/
|
Magyarországon, sőt az egész Kárpát-medencében furcsa dolgok történnek. Először korábban még sohasem tapasztalt széllökések, majd özönvízszerű eső, s végül tökéletes szélcsend köszönt be. Pedig ez a tudomány szerint lehetetlen. A regény hőseit a Margitszigeten éri az ítéletidő. Hat magányos ember élete gabalyodik össze a tomboló viharban egy eperfa alatt. Mindegyiküknek megvan a maga története, és dolguk van egymással – bár kérdés, hogy kinek, kivel, micsoda. Mintha csak azért sodorta volna őket egymás útjába a szél meg a véletlen, hogy mindezt kiderítsék.
Miközben furcsa kapcsolatok szövődnek a hat főhős között, a Kárpát-medence országainak meg kell küzdeniük egy olyan természeti csapással, amire még soha nem volt példa a világban. Mi történik, ha egyszer s mindenkorra eláll a szél? A Portugál világsikerű szerzőjének második regénye utópia a jelenből, minden aktualitáson túlmutató, igazi téttel.
|
Lebilincselő és kivételesen bátor hangú „nagyregény" Észtország II. világháború alatti és utáni megszállásáról, az ellenállásról, a kollaborációról, a szerelemről és egy tragikus házasságról. A Baltikumban járunk, de a sodró lendületű történet játszódhatna bárhol a keleti tömb országaiban, ahol a történelem tapinthatóbban gázolt bele az emberek életébe, mint a Föld más szegleteiben.
A regényben három szereplő életét követhetjük nyomon: Roland – az ideákat kergető, hazája függetlenségéért küzdő szabadságharcos; unokatestvére, Edgar – aki mindent elkövet azért, hogy elrejtse életének sötét oldalát és még sötétebb titkait, s megkaparintson magának legalább egy kis szeletet a hatalomból; és Edgar felesége, Juudit – akit házasságának szégyene és a reménytelen boldogtalanság köt béklyóba. E három ember sorsa örökre egybefonódik, nemcsak a rokoni kapcsolatok okán, hanem az olykor kusza érzelmek, szenvedélyek, s a megannyi rejtély és bűn miatt is.
Oksanen a csak az igazán nagy írókat jellemző kivételes tehetség birtokosa. Művében fontos kérdéseket tesz fel, alaposan körüljárja ezeket, s a feldolgozásnál képes végig fenntartani a feszültséget. Nem bicsaklik meg a történetvezetése, a szálak összesodrása tökéletes, és okosan, átgondoltan, egy nyomozó logikájával illeszti össze a történelem és a magánélet töredezett darabkáit, míg végül összeáll a kép. S teszi mindezt úgy, hogy az utolsó lapokra is tartogat meglepetéseket – de a kulcsot már az olvasó illeszti a zárba.
A történelmet, a politikát, a magántörténelmet és a fikciót egybeolvasztó, mesterien felépített regény több szálon futó cselekménye több idősíkon játszódik: hol a németek megszállta Észtország adja a hátteret a második világháború éveiben, hol ugyanaz az észt vidék, ám a szovjet megszállás alatt, a'60-as években, az ügynökök és Janus-arcú besúgók szőtte hálók közepette.
A Mikor eltűntek a galambok Sofi Oksanen Észtország közelmúltját tárgyaló tetralógiájának harmadik része. A sorozat korábbi kötetei magyarul Sztálin tehenei és Tisztogatás címmel jelentek meg.
|
Hogy lehet gondolkodni, ha szép lányok jönnek?
Elfeledett, rejtőzködő utak hálózzák be a fülledt alföldi falu földjeit, ahol Daru, a kamaszodó fiú küzd bandavezéri pozíciójáért, az önbecsülésért és szerelemért: egyszóval az életéért. Ha ő nem menne végig ezeken az ösvényeken, elkopnának, beleolvadnának a határba, megszűnne valami hallatlanul fontos, és az emlékezet jóvátehetetlenül megsérülne. Daru élete, sorsa is ilyen: makacsul járja az érzelmek elágazó csapásait, múltban és jövőben, közben mindegyik kapcsolatában elveszít magából valamit, mindegyikbe belehal egy kicsit. Így válik felnőtté. A sebek, varratok és hegek sokasodnak, szíve talán kérgesebb lesz, de a legutolsó, okos és érett viszonyban is ugyanaz a szenvedély izzik, mint a legelsőben.
Hogyan is lehetne jobban elmesélni egy ember életét, ha nem a szerelmei történetén keresztül? Erre, és saját boldog-boldogtalan pillanatainkra, éveinkre gondolunk, miközben Daru sorsával ismerkedünk. Jön utánunk, nem ereszt.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
.png)
